25. fejezet

Azok is ott vannak, akik engem keresnek.

És valóban, ott vannak. A kanapén ott ül Katniss, Peeta és Noel. Mögöttük pedig négy rendőr. Két férfi és két nő. Amint meglátnak, felém indulnak. Ösztönösen hátranézek, de a liftajtó már becsukódott. Különben is, felesleges lenne menekülni, úgyis elkapnak.

A két férfi oldalról megfog, amire az addig a kanapén ülők felpattannak, és felénk rohannak.

- Hagyja békén a barátnőmet! – kiáltja Noel és engem, a veszélyes helyzet ellenére, elönt a boldogság. Megpróbálja lefejteni rólam a rendőrök kezét, de hátulról, mielőtt sikoltani tudnék, áramot vezetnek belé és összecsuklik. És abban a pillanatban kezdek el toporzékolni, kiabálok, sírok és úgy érzem visszakerültem az Arénába. A könnyeimen keresztül látom, ahogy Peeta és Katniss is megindul, hogy segítsenek, de őket is elintézik. Ekkor kezdek el még jobban sikoltani, harapdálni, rugdalózni. Engem is áramütés ér és elsötétedik a világ.

Oo.oO

Nem nyitom ki a szemem. Nem nyitom ki a szemem. Nem nyitom ki a szemem. – mondogatom magamban. – Ameddig azt hiszik, hogy ki vagyok ütve, hátha mondanak valami érdekeset.

Érzem, ahogy egy székbe ültetnek, a kezeimet a karfához kötik, a lábaimat pedig össze. A fejem hátracsuklik, és alig bírok nyelni.

- Mikor fog magához térni? – kérdezi egy ismerősnek tűnő női hang.

- Percek kérdése az egész. – válaszolja az egyik rendőr.

- Mondtam, hogyha lehet, békésen intézzék.

- Nem lehetett.

Néma csönd. Ezek az emberek itt arra várnak, hogy felébredjek. Miért akarta az első hang, hogy békésen intézzék? Ez egy jó kérdés, viszont ahhoz hogy megfeleljem, meg kéne tudnom, hogy kihez tartozik a hang. Icipicit szétnyitom a szemhéjaim.

- Ébredezik. – mondja a rendőr.

A csudába, észrevettek.

- Keltsd fel. Nincs időm szórakozni. – mondja egy harmadik hang. Egy férfié.

- Igenis. – mondja a rendőr, majd közelebb jön, és leken egy pofont.

- Egy ébresztő dalnak jobban örültem volna. – mondom, miután felemel a fejem és kinyitom a szemem.

- Milyen vicces kedvünkben vagyunk. – jegyzi meg gúnyosan a férfi. Te jó ég, ez Plutarch Heavensbee! A viadal Főjátékmestere. A nő pedig, Paylor! Az elnök.

Úgy érzem nagyon rossz helyre kerültem.

- Hagyjad Plutarch. – mondja az elnöknő.

- Már miét hagynám? Megegyeztünk, erre ő megszegte!

- Bátor lány vagy. – mondja Paylor ezt már nekem. – Szeretem a bátor embereket. Ám, nem szeretem, ha valaki megszegi, amit ígért.

Azt kell, mondjam, nekem valahogy Paylor szimpatikusabbnak tűnik. Az más kérdés, hogy valószínűleg meg fognak ölni, de ha lehetne választani inkább Paylorral beszélgetnék.

- Na, mi van? Elvitte a cica a nyelved? – kérdezi a férfi.

- Mondtam, hogy fogd be Plutarch! – mondja fenyegetően a nő, majd újra felém fordul.

- Miért szegted meg, amit ígértél nekünk?

Két választásom van. Vagy azt mondom, hogy megbolondultam, ami a körülményekhez képest, nem tűnik lehetetlennek, vagy az igazat. Miért hazudnék? Így is-úgyis meghalok.

- Mert úgy láttam helyesnek. – mondom végül az igazat.

- Úgy látta helyesnek. Úgy látta helyesnek! – röhög Plutarch. Kezd elegem lenni ebből a pasasból. – Kedvesem, tudod te mekkora galibát okoztál? – kérdezi ezt már teljesen komolyan a szemembe nézve.

- Azt hittem felfogtad, amit mondtam. – kezdi a nő, egyre nagyobb hangerővel. – Fogd be, vagy menj ki! – fejezi be, szinte már ordítva.

A férfi pedig bólint, leül az egyik bársonyfotelbe és egy szivarra gyújt.

- Valóban elég nagy bajt csináltál. – mondja Paylor is.

- Na, pont ez mondtam én is. – vág bele Plutarch pöfékelve.

- Ez így nagyon nem lesz jó. – fordul vissza hozzá a nő. – Vagy kimész, vagy rágcsálod azt a szivart néma csöndben a helyeden, mert ha még egyszer megszólalsz, fejbe lőlek.

Azt hiszem nem teljesen felhőtlen a viszonyuk.

- Szóval, Kiara, elég nagy bajt csináltál. – mondja ezt már nekem.

- Mégis mivel? Azzal hogy elmondtam az igazat? – kérdezem és remélem, hogy továbbra sem remeg meg a hangom.

- Igen. – bólint a nő. – Az emberek nincsenek felkészülve az igazságra. Erre a fajta igazságra, amit te mondtál nekik.

- De hát az a teljes igazság!

- Valóban, de szépen, nyugodtan akartuk nekik adagolni.

- Mégis hogyan?

- Veled, drága Kiara. Természetesen.

- Velem? – most először olyat mondott, amire nem számítottam. Körbe nézek a szobában. Plutarch elégedett arccal pöfékel, Paylor pedig egyenesen rám néz. – De hát a viadal végéig azt hitték, hogy egy egyszerű kapitóliumi vagyok! Hogy akarták… - nem tudom végig mondani, amit akarok, mert belevágnak.

- Dehogy hittük, hogy egy egyszerű kapitóliumi vagy! – pattan fel Plutarch és mielőtt Paylor előkaphatná a fegyverét, vissza is ül. – Elnézést elnök asszony, de megbotránkoztató a lány tudatlansága.

- Engem pedig az botránkoztat meg, hogy többszöri figyelmeztetés után sem fogod be szád. – válaszol neki Paylor. – Mit akarsz? Szájkosarat?

- Szóval –fordul felém – tudtuk, hogy lány vagy. Az elejétől fogva. Sőt, direkt volt úgy intézve, hogy te menj az Arénába. – mondja ki Paylor.

- Hogyan? De hát a bátyámat húzták ki nem engem.

- Csel volt.

- Tessék?! – kiáltok fel megrökönyödve.

Plutarch feláll és felém lép. Paylor mérgesen néz rá, de nem emel rá fegyvert.

- Ugyan, ugyan Miss. Lavigne, hiszen maga is tudja, hogy a viadalokon, soha, semmi sem véletlen.

VÉGE.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok!
Szeretném nektek megköszönni, hogy végigolvastátok a történetet. Hogy biztattatok, dicsértetek, könyörögtetek az új fejezetért. Ha nem vagytok, valószínűleg sosem írom meg végig a sztorit. Pontosabban, az első könyvet, ugyanis, lesz folytatás. Valószínűleg a 2. rész első fejezete július 12. /igen, csakis miattad Bridget ;)/ fog megjelenni, egy másik blogon, aminek a címe egyenlőre előttem is titok.:) De július 12-én feljöttök ide, és itt rögtön a nyitólapon ott lesz a link. Ennyit a folytatásról.
Lenne még egy hatalmas kérésem: ide az utolsó fejezet alá írjátok le nekem a véleményeteket az egész történetről, akár kedvenc fejezet, vagy az amelyik legkevésbé tetszett, kedvenc karakter, bármi. Előre is köszönöm.
de főleg azt köszönöm, hogy támogattatok, biztattatok. Köszönöm.

24. fejezet

bocsánat, hogy ilyen rövid lett, de a befejezőrészt hosszabbra tervezem!

------------------------------------------------------------------------

Az idő megáll. Csak egy pillanatig lefagy a körülöttem lévő világ. A bejelentésemnek ez az első következménye, döbbent arcok, kézből kicsúszott tárgyak, leesett állak. Ez azt egészet egyetlenegy pillanatig tudom csak nézni, mert aztán kitör a zűrzavar.

Egyszerre kezdenek sikítani és éljenezni az emberek, fogalmuk sincs mit kell tegyenek, mert nekik nem ilyen showt ígértek. Egyáltalán nem ezt ígérték és nem is ezt kellett volna tegyem. Nem a lány voltam, aki elment a bátyja helyett a viadalra, hanem a lány, aki szembeszállt a Lázadó vezetőkkel, és bebizonyította, hogy a kapitóliumiak nem érzéketlenek. Az én dolgom az lett volna, hogy az előbbiek közül az első legyek, hogy békés egyetértésben dolgozzak együtt a Felkelőkkel. Mégse ezt tettem. Miért nem?

Maggie miatt. És a többiek miatt is. Az ő emléküket gyaláztam volna meg, ha nem mondom ki azt, amit már ki kellett volna mondani a Viadal elején. Hogy mi is emberek vagyunk.

Hát most megtudták, és az arcukba tolt igazság elöl, nem tudnak elmenekülni.

Végül észbe kapnak a műsor szerkesztői, mert leengedik a függönyt és lekapcsolják a fényeket, de már nem tudnak mit tenni. Egész Panem látta a beszédem, most már mindenki tudja, hogy mit tettem, hiszen kötelező volt nézni, mint egy rendes Győzelmi Interjút.

Ez most mégse olyan lett amilyennek tervezték.

Miattam nem lett olyan amilyennek tervezték, és aki az ő számításaikat keresztbe húzza, az nem jár jól.

Aggódva nézek körül, de nem látok ismerős arcot. Mellőlem már eltűnt Caeser, egyedül állok a színpadon.

Fogalmam sincs, hogy mit kéne tennem. El fognak kapni, ezt tudom, meg fognak büntetni ezt is tudom. El lehet bújni előlük? Nem. Ezt is jól tudom.

Mégis jó lenne még egyszer látni azokat, akiket szeretek. Anyát, apát, Alexet, Daliát, Katnisst, Peetát és Noelt. Talán őt szeretném látni leginkább. Megköszönni neki, hogy segített, hogy mellém állt a legelső pillanatban.

Lerohanok a színpadról. Senki nem állít meg. Egyenesen a lifthez futok, és mint egy őrült nyomom a hívógombot.

A lift leér, és engem még mindig nem kaptak el.

Megérkezek az emeletünkre és nagyon remélem, hogy itt lesznek azok, akiket keresek. A lift ajtaja kinyitódik, és én tudom, hogy nem csak azok vannak a helységben, akiket keresek. Azok is ott vannak, akik engem keresnek.