Reggel könnyes szemmel, de boldogan ébredek. Csodaszépet álmodtam. Mielőtt visszaaludhatnék valaki erőteljesen kopog az ajtón.
- Gyere. - morgom.
Katniss dugja be a fejét, kezében egy kosárral.
- Öltözz! A külvárosba megyünk. - mondja és ki is megy.
Zuhanyzás, öltözés, sminkelés. Ránézek az órára és kiderül, hogy még csak hét múlt pár perccel.
Miért megyünk a külvárosba? Miért ilyen korán? Próbálom felidézni magamban a tegnapi vacsorát, de nem igazán sikerül, a gondolataim egyre csak azon járnak ami utána történt. Nem mintha olyan komoly dolog történt volna, de én mégsem tudom elfeledni.
Fáradtan, álmosan slattyogok ki a szobámból. Katniss már a bejárati ajtó előtt toporog.
- Siess! Tudod milyen nehéz volt ezt kiharcolnom. - mondja és látom rajta, hogy tényleg ideges, de csak egy kicsit.
Bár fogalmam sincs hogy mit is harcolt ki, azért sietek. Öt perc múlva már egy taxiban ülünk ami egyenesen a Kapitólium szélére igyekszik. Az ötödik Kerületbe. Az ötödik kerület a Kapitóliumban olyan mint a Perem. Ott már jól teszi az ember, ha vigyáz. Életemben egyszer jártam ott. A sulival mentünk kirándulni és a busz áthaladt az ötödik kerületen. Életemben akkor egyszer láttam koldulni valakit. Aki igazán szegény volt. Mert még az ötödikben is jobban éltek az emberek mint bárhol máshol panemben, de mégis ott volt a legkisebb a gazdagság.
A koldusra csak én figyeltem fel. Szinte kereste az emberek tekintetét és csontos, sebes kezével kérte az aprójukat. Alig voltam tíz éves, nem értettem, hogy hogyan lehet valaki ennyire sovány és koszos. Nem értettem és nem is mertem senkit megkérdezni. A tanárok elhúzatták velünk a függönyöket és egészen addig nem szabadott kinézni míg ki nem értünk a Kapitólium egyetlen nem mesterséges helyére, a Szélső Erdőbe. Nem tudom hogy milyen fák vannak ott, sosem tanultunk ilyesmit az iskolában. De csönd volt és béke. Olyan csönd amilyet azóta sem tapasztaltam sehogy.
A kirándulás szinte senkinek sem tetszett. Az erdőben nem voltak boltok vagy játszóterek. Nekem viszont örök élmény maradt. Utána egy ideig kérleltem anyuékat hogy menjünk el együtt. Aztán feladtam, a szüleim a válasz elől mindig kibújtak, én pedig nem mertem egyedül elmenni.
A helyzet egyáltalán nem javult hat év alatt. Az ötödik kerület mintha nem is a Kapitóliumhoz tartozna, fogalmam sincs hogyan tudták ezt eltitkolni. Az épületek tele graffitizve, számos koldus az utcán, kidőlt padok. Vagyis olyasmi látvány amihez nem vagyok hozzászokva. Eszembe jut hogy Maggie innen származik. Világossá válik, hogy hogyan, miért tanult meg lopni. Hogy túlélje. Találkozik a pillantásom Katnissével.
- A körzetekben ennél százszor rosszabb. - mondja szomorúan. Hiszek neki. Mostanában elég sok felvételt láttam a még mindig elég rossz állapotban lévő Peremről.
- Még most sem javult a helyzet? - kérdezem mert az újságok hetek óta az újításokról, javításokról írnak.
- Valamennyivel már jobb. - mondja és mintha visszatérne a reggeli eltökéltsége.
- Miért jöttünk a külvárosba?
- Nem a külvárosba jöttünk. - mondja és elmosolyodik, igazán nagyon szép arca van amikor mosolyog. - az erdőbe megyünk.
Kérdőn nézek rá.
- Nem te mondtad, hogy meg akarsz tanulni fára mászni?
Tényleg! Erről el is felejtkeztem, ezek szerint nem az interjúról vagy a ruháról fogunk beszélni, hanem megtanít fára mászni, ez sokkal érdekesebb programnak tűnik.
- És mi lesz az interjúval? - kérdezem, mert mégis készülni kéne rá valahogy.
- Azt majd Peetával átveszitek. - legyint. - megérkeztünk.
és valóban. Ahogy kinézek a taxi ablakán, meglátom a fákat, nyugalom árad szét bennem, hirtelen 10 éves vagyok, igalommal vegyes kíváncsisággal szállok ki a kocsiból.
Szinte együtt szaladunk be a fák közé, Katniss szinte újjászületik a fák látványától.
- Kezdjük az alapoknál! - mondja és magyarázni kezd.
Lassan megértem, hogy olyan fát kell keresni aminek alacsonyabban is vannak ágai, aminek a segítségével fel tudok húzódzkodni. Mindig a legvastagabb és legbiztonságosabbnak tűnő ágra tegyem a kezem, lábam. Mivel elég könnyű vagyok, hamar megtanulom az alapokat. Szinte alig esem egy párszor, de akkor se túl magasról.
Egyetlen problémám, a tériszony. Eddig sosem jelentkezett, de fent a magas fán, ahol tudtam hogy nem vagyok teljes mértékben biztonságban, majdnem kidobtam a taccsot. Hiába biztatott Katniss, hogy majd elmúlik, ha először fent alszok egy fán, én nem voltam benne biztos.
Nem voltam olyan gyors és fürge mint Katniss, de már elég jól ment amikor szólt a mentorom, hogy ebédelünk.
Kiderül, hogy a kosár amit magával hozott kész lakomát rejt. Sorba veszi elő a fogásokat. Közben beszélgetünk. Először jelentéktelen dolgokról, aztán szóba kerül a család. Mindketten szomorúak leszünk. Elmeséli, hogy mennyire szerette a húgát és hogy mennyire hiányzik. Az igazság az, hogy eleinte nem nagyon kedveltem ezeket a Lázadós arcokat. Eleinte. Most már kezdem megérteni, hogy miért is szavaztak a 76. Viadalra. Azért mert elégtételt akartak. Persze nem konkrétan az én életemet akarták elvenni, vagy Maggiet, vagy Samantháét, hanem egyszerűen rá akartak mutatni a Viadal szörnyüségére és felelősségre akarták vonni a Kapitóliumot. Nyilvánvaló hogy nem ez a legjobb módszer, de jobbat nem tudtak vagy nem akartak.
- Bocsánat. - mondja Katniss.
Meglepődök, sosem világos nekem, hogy Katniss mit, miért csinál... Valószínűleg önmagának sem.
- Miért?
- Én nem akarom hogy meghalj, vagy hogy bármelyikőtök meghaljon.
- Tudom.
- És meg tudsz bocsátani.
- Megbocsátani meg tudok, de sosem értem meg teljesen, hogy miért is kell ez az egész.
2013. március 27., szerda
2013. március 25., hétfő
8. fejezet
Nem tudom, hogy mért zaklatott fel ennyire a dolog. Fogalmam sincs, hogy miért zavar, hogy a nagyapám a Hetedikből származott vagy, hogy részt vett a Viadalon. Nem is ismertem, nem tudom sajnálni csak annyira amennyire a többi Viadalban meghalt gyereket.
Talán tényleg az zavar, hogy egyik felmenőm a Körzetekből származik? Tényleg ennyire nagyképű és hiú lennék tudat alatt?
Vagy csak az nem hagy nyugodni, hogy eddig mért nem tudtam?
Miért nem telepítettek ki minket a Hetedikbe, ha tudták, hogy nem vagyunk 100%-os kapitóliumiak. Ugyanis a Kapitóliumba nem lehetett csak úgy betelepülni, vagy 100%-os kapitóliumi vagy, vagy mehetsz ahová tartozol. Minket miért hagytak meg? Talán a nagyi nem mondta meg hogy kitől van a gyerek? De hát akkor honnan vannak az információk abban a könyvben. Hogyhogy ilyen nyilvános és mégse tud róla senki? Ezekre a kérdésekre nem tudom ki válaszolhatna, esetleg a nagyanyám, de mégse állíthatok be hozzá, biztos nálunk van. Otthon. A többiekkel. Igen oda biztosan nem mehetek. Legjobb lesz, ha visszaszökök a lakosztályomba. Hamarosan kihirdetik a pontszámokat.
De a medál rejtélye nem hagy nyugodni. Most már tudom hogy honnan van, hogy kié volt. De a kérdésre hogy miért adta oda nekem apa, még most sem tudom a választ. Ő esetleg tudta? Tudhatta hogy ki volt az apja? Hiszen Noel is olyan egyszerűen hozzájutott minden adathoz. Vagy nem akarta megtudni? Félt az igazságtól? Talán túl hiú volt ahhoz hogy megtudja, az apja a Körzetekből származik. Az igazság az, hogy a legtöbben lenézik a Körzetekben élőket. Mert nem aggatják tele magukat felesleges ékszerekkel, nem gazdagok, nem szépek, nem műveltek és hasonlók. A mi családunk talán kicsit jobb volt ennél, de mégis különbnek tartottuk magunkat, most hogy tudom hogy a nagyapám Körzetbeli volt eláraszt a szégyen. Szégyenlem a saját viselkedésemet, a családomét és a Kapitóliumi emberekét. Tudom hogy semmi értelme, mert ez senkin se segít, de a lelkiismeretem ezt diktálja. Nem tudom hogy mért kaptam a medált. Talán azért adta apa hogy ráébresszen, hogy semmivel sem vagyunk jobbak senkinél. Talán. Talán sohasem fogom megtudni. De a medál azt jelképezi, hogy igenis lehet összefogni. A szerelem nem válogat. Hiszen Joe és a nagyi igazán szerethették egymást. A nagyit nem zavarta hogy Joe honnan származott És Joet sem zavarta hogy a nagyi honnan származott. Elfogadták egymást és ez a lényeg.
Talán már tudom is miért kaptam a medált.
Úgy elgondolkoztam, hogy majdnem beleszaladtam az üvegajtóba. Óvatosan, a cselédlépcsőn lopakodtam fel a szobámba. És jöhetett a szokásos tortúra. Zuhanyzás, öltözés, sminkelés. Sírhattam, mert a szemem vörös volt. Észre se vettem.
Kiballagok a nappaliba. Ott már Katniss, Peeta és Samantha vár rám. Noel még nem ért vissza. Vajon haragszik hogy olyan gyorsan leléptem. Semmi magyarázkodás nélkül, még csak köszönni se köszöntem. Szörnyű alak vagyok. Levágódok a kanapéra egyenesen Samantha mellé, rögtön elhúzódik aminek én is és ő is nagyon örül.
- És, hogyan sikerült? - kérdezi Peeta. Lassan a párocskájuk szószólójává válik.
- Nem volt annyira szörnyű. - mondtam. Valójában már alig emlékszem, hogy mi történt. Az utána lévő események elhomályosítják a mai nap eredeti célját. Hogy jó pontot kapjak.
- Ó... hát nekem nagyon jól ment. - vágja rá rögtön utánam Samantha. Megint agyon dicséri magát, de játssza az ártatlant közbe. Szerintem a mentoraink nem vették be. Én sem. Talán az egyetlen akit meg tudnék ölni kilencük közül az Samantha.
Ajtócsapódás. Megérkezett Noel is. A szemével rögtön engem keres. Lehet azt hitte, hogy nem jövök vissza. Próbálok a szememmel üzenni: Bocsánat, hogy elrohantam.
Vállat von. Talán nem haragszik amiért olyan udvariatlan és hálátlan voltam.
Samantha rögtön maga mellé invitálja. Ám Noel nem fogadja el a helyet és inkább a mellettem lévő fotelben terpeszkedik el.
Egy hálás mosolyt küldök neki magamban. Előle és mindenki elől titkolni akarom ezt a mosolyt.
A képernyőn megjelenik Cesar arca, aki az utolsó viadal showmanje. Tudtam, hogy először engem fognak mondani. Megjelenik az arcom a képernyőn, majd közvetlenül utána egy nyolcas. Nyugalom áraszt el. Nyolc, bőven elég támogatókra, de nem kihívóan sok. Mindenki, persze kivétel Samantha, gratulál, Peeta még azt is megjegyzi, hogy anno ő is ennyit kapott. Küldök nekik egy mosolyt, mert tudom, hogy igazán segíteni akarnak.
Samantha arca is lemosolyog ránk a tévéről, majd kap egy kilencest. Fogalmam sincs, hogy mire. Lehet hogy Samantha egy gyilkológép? Lassan egyre inkább hiszek benne Önelégült arccal ül a kanapé, másik végén. Gratulálok neki. Mindketten jó pontokat kaptunk. A többiek közül egyedül a holdarcú és a vívós lány kapott több pontot nálam. Maggie és Samantha egyik követője még hetet kapott. A többiek egységesen három- öt pontot.
A vacsora alatt közlik, hogy holnap az interjúkra készülünk. Peeta délelőtt Samanthát készíti fel, én addig Katnissel gyakorlok, majd fordítva.
Nagyon szerettem volna Noellel beszélni, de nem így mindenki előtt. Személyesen. Nem tudtam hogy hogyan jelezhettem volna neki, hogy valahol találkozzunk.
Végül mivel más ötletem nem volt, leejtettem a villám. Tudom, régi csel, de bevált. Egyszerre hajoltunk le érte.
- Gyere a tetőre. - suttogtam neki villámgyorsan.
Aprót bólintott.
A vacsora különben unalmasan telt.
Az én agyam pedig azt a pillanatot elemezte amikor Noellel egy pillanatra összeért a kezünk, a villa után nyúlva.
***
A tetőn kellemesen hűvös van. A csillagok nem látszódnak. Sosem látszanak. Soha életemben nem láttam csillagokat, és a hiányuk most elemi erővel tör rám. Hogy úgy kell meghaljak, hogy egyetlen aprócska csillagot sem látok, olyan szomorúságot keltett bennem, mintha legalább már a saját síromat ásnám. Furcsa hogy ez eddig fel sem tűnt. Igazán, nagyon furcsa. Miután ezt elpanaszoltam Noelnek, ő magabiztosan közölte, hogy miután megnyertem a viadalt elvisz az egyik körzetbe és megnézzük a csillagokat. Bólintottam, ezzel a válasszal egyenlőre mindenképpen meg kell elégednem.
- Miért hívtál ki? - kérdezi.
- Hát biztos nem azért hogy csillagokat nézzünk. - jegyzem meg bosszúsan, mert a csillagok hiánya kikészít. Életemben először úgy érzem, valamit nem adnak meg ami igazán engem illet.
A Lázadók elvették a szabadságomat, és a lehetőségemet, hogy megnézzem a csillagokat. A kis hang a fejemben Noelt is a listához adta, de én erélyesen és nagy pacát hagyva a papíron, kihúzom. Ő sosem volt az enyém és különben sem lenne.
- Komolyan. - kérte.
- Hogy megköszönjem mindazt amit tettél. És hogy bocsánatot kérjek.
- Mégis miért?
- Mert elrohantam. Csak túl sok volt.
Bólint. Megölel. A hasamban a pillangók összevissza verdesnek.
Hát ez az az érzés amiről az osztálytársnőim annyit fecsegtek. Amiről anya annyit mondott, hogy majd, ha itt lesz az ideje elmagyarázza. Mit kell ezen magyarázni?
Egy pár percig csak állunk. Noel magához ölel, én pedig a mellkasára hajtom a fejem. Igazán szeretném, hogy így maradjunk. Azt akarom, hogy örökké hallgassam a szívverését és ő örökké a rövidre nyírt hajamat simogassa. Azt akarom, hogy az égen megjelenjenek a csillagok és hogy két nap múlva az arénában ne történjen vérontás.
Ezek közül egyik se fog teljesülni, ezt én is tudtam, de ott a saját kis idillemben, úgy éreztem, hogy a csillagok ragyognak és hogy Noel szíve értem dobog.
Lassan elengedett, és lefejtette a kezemet a derekáról.
- Menjünk.
Csendesen, szipogva bólintottam.
Talán tényleg az zavar, hogy egyik felmenőm a Körzetekből származik? Tényleg ennyire nagyképű és hiú lennék tudat alatt?
Vagy csak az nem hagy nyugodni, hogy eddig mért nem tudtam?
Miért nem telepítettek ki minket a Hetedikbe, ha tudták, hogy nem vagyunk 100%-os kapitóliumiak. Ugyanis a Kapitóliumba nem lehetett csak úgy betelepülni, vagy 100%-os kapitóliumi vagy, vagy mehetsz ahová tartozol. Minket miért hagytak meg? Talán a nagyi nem mondta meg hogy kitől van a gyerek? De hát akkor honnan vannak az információk abban a könyvben. Hogyhogy ilyen nyilvános és mégse tud róla senki? Ezekre a kérdésekre nem tudom ki válaszolhatna, esetleg a nagyanyám, de mégse állíthatok be hozzá, biztos nálunk van. Otthon. A többiekkel. Igen oda biztosan nem mehetek. Legjobb lesz, ha visszaszökök a lakosztályomba. Hamarosan kihirdetik a pontszámokat.
De a medál rejtélye nem hagy nyugodni. Most már tudom hogy honnan van, hogy kié volt. De a kérdésre hogy miért adta oda nekem apa, még most sem tudom a választ. Ő esetleg tudta? Tudhatta hogy ki volt az apja? Hiszen Noel is olyan egyszerűen hozzájutott minden adathoz. Vagy nem akarta megtudni? Félt az igazságtól? Talán túl hiú volt ahhoz hogy megtudja, az apja a Körzetekből származik. Az igazság az, hogy a legtöbben lenézik a Körzetekben élőket. Mert nem aggatják tele magukat felesleges ékszerekkel, nem gazdagok, nem szépek, nem műveltek és hasonlók. A mi családunk talán kicsit jobb volt ennél, de mégis különbnek tartottuk magunkat, most hogy tudom hogy a nagyapám Körzetbeli volt eláraszt a szégyen. Szégyenlem a saját viselkedésemet, a családomét és a Kapitóliumi emberekét. Tudom hogy semmi értelme, mert ez senkin se segít, de a lelkiismeretem ezt diktálja. Nem tudom hogy mért kaptam a medált. Talán azért adta apa hogy ráébresszen, hogy semmivel sem vagyunk jobbak senkinél. Talán. Talán sohasem fogom megtudni. De a medál azt jelképezi, hogy igenis lehet összefogni. A szerelem nem válogat. Hiszen Joe és a nagyi igazán szerethették egymást. A nagyit nem zavarta hogy Joe honnan származott És Joet sem zavarta hogy a nagyi honnan származott. Elfogadták egymást és ez a lényeg.
Talán már tudom is miért kaptam a medált.
Úgy elgondolkoztam, hogy majdnem beleszaladtam az üvegajtóba. Óvatosan, a cselédlépcsőn lopakodtam fel a szobámba. És jöhetett a szokásos tortúra. Zuhanyzás, öltözés, sminkelés. Sírhattam, mert a szemem vörös volt. Észre se vettem.
Kiballagok a nappaliba. Ott már Katniss, Peeta és Samantha vár rám. Noel még nem ért vissza. Vajon haragszik hogy olyan gyorsan leléptem. Semmi magyarázkodás nélkül, még csak köszönni se köszöntem. Szörnyű alak vagyok. Levágódok a kanapéra egyenesen Samantha mellé, rögtön elhúzódik aminek én is és ő is nagyon örül.
- És, hogyan sikerült? - kérdezi Peeta. Lassan a párocskájuk szószólójává válik.
- Nem volt annyira szörnyű. - mondtam. Valójában már alig emlékszem, hogy mi történt. Az utána lévő események elhomályosítják a mai nap eredeti célját. Hogy jó pontot kapjak.
- Ó... hát nekem nagyon jól ment. - vágja rá rögtön utánam Samantha. Megint agyon dicséri magát, de játssza az ártatlant közbe. Szerintem a mentoraink nem vették be. Én sem. Talán az egyetlen akit meg tudnék ölni kilencük közül az Samantha.
Ajtócsapódás. Megérkezett Noel is. A szemével rögtön engem keres. Lehet azt hitte, hogy nem jövök vissza. Próbálok a szememmel üzenni: Bocsánat, hogy elrohantam.
Vállat von. Talán nem haragszik amiért olyan udvariatlan és hálátlan voltam.
Samantha rögtön maga mellé invitálja. Ám Noel nem fogadja el a helyet és inkább a mellettem lévő fotelben terpeszkedik el.
Egy hálás mosolyt küldök neki magamban. Előle és mindenki elől titkolni akarom ezt a mosolyt.
A képernyőn megjelenik Cesar arca, aki az utolsó viadal showmanje. Tudtam, hogy először engem fognak mondani. Megjelenik az arcom a képernyőn, majd közvetlenül utána egy nyolcas. Nyugalom áraszt el. Nyolc, bőven elég támogatókra, de nem kihívóan sok. Mindenki, persze kivétel Samantha, gratulál, Peeta még azt is megjegyzi, hogy anno ő is ennyit kapott. Küldök nekik egy mosolyt, mert tudom, hogy igazán segíteni akarnak.
Samantha arca is lemosolyog ránk a tévéről, majd kap egy kilencest. Fogalmam sincs, hogy mire. Lehet hogy Samantha egy gyilkológép? Lassan egyre inkább hiszek benne Önelégült arccal ül a kanapé, másik végén. Gratulálok neki. Mindketten jó pontokat kaptunk. A többiek közül egyedül a holdarcú és a vívós lány kapott több pontot nálam. Maggie és Samantha egyik követője még hetet kapott. A többiek egységesen három- öt pontot.
A vacsora alatt közlik, hogy holnap az interjúkra készülünk. Peeta délelőtt Samanthát készíti fel, én addig Katnissel gyakorlok, majd fordítva.
Nagyon szerettem volna Noellel beszélni, de nem így mindenki előtt. Személyesen. Nem tudtam hogy hogyan jelezhettem volna neki, hogy valahol találkozzunk.
Végül mivel más ötletem nem volt, leejtettem a villám. Tudom, régi csel, de bevált. Egyszerre hajoltunk le érte.
- Gyere a tetőre. - suttogtam neki villámgyorsan.
Aprót bólintott.
A vacsora különben unalmasan telt.
Az én agyam pedig azt a pillanatot elemezte amikor Noellel egy pillanatra összeért a kezünk, a villa után nyúlva.
***
A tetőn kellemesen hűvös van. A csillagok nem látszódnak. Sosem látszanak. Soha életemben nem láttam csillagokat, és a hiányuk most elemi erővel tör rám. Hogy úgy kell meghaljak, hogy egyetlen aprócska csillagot sem látok, olyan szomorúságot keltett bennem, mintha legalább már a saját síromat ásnám. Furcsa hogy ez eddig fel sem tűnt. Igazán, nagyon furcsa. Miután ezt elpanaszoltam Noelnek, ő magabiztosan közölte, hogy miután megnyertem a viadalt elvisz az egyik körzetbe és megnézzük a csillagokat. Bólintottam, ezzel a válasszal egyenlőre mindenképpen meg kell elégednem.
- Miért hívtál ki? - kérdezi.
- Hát biztos nem azért hogy csillagokat nézzünk. - jegyzem meg bosszúsan, mert a csillagok hiánya kikészít. Életemben először úgy érzem, valamit nem adnak meg ami igazán engem illet.
A Lázadók elvették a szabadságomat, és a lehetőségemet, hogy megnézzem a csillagokat. A kis hang a fejemben Noelt is a listához adta, de én erélyesen és nagy pacát hagyva a papíron, kihúzom. Ő sosem volt az enyém és különben sem lenne.
- Komolyan. - kérte.
- Hogy megköszönjem mindazt amit tettél. És hogy bocsánatot kérjek.
- Mégis miért?
- Mert elrohantam. Csak túl sok volt.
Bólint. Megölel. A hasamban a pillangók összevissza verdesnek.
Hát ez az az érzés amiről az osztálytársnőim annyit fecsegtek. Amiről anya annyit mondott, hogy majd, ha itt lesz az ideje elmagyarázza. Mit kell ezen magyarázni?
Egy pár percig csak állunk. Noel magához ölel, én pedig a mellkasára hajtom a fejem. Igazán szeretném, hogy így maradjunk. Azt akarom, hogy örökké hallgassam a szívverését és ő örökké a rövidre nyírt hajamat simogassa. Azt akarom, hogy az égen megjelenjenek a csillagok és hogy két nap múlva az arénában ne történjen vérontás.
Ezek közül egyik se fog teljesülni, ezt én is tudtam, de ott a saját kis idillemben, úgy éreztem, hogy a csillagok ragyognak és hogy Noel szíve értem dobog.
Lassan elengedett, és lefejtette a kezemet a derekáról.
- Menjünk.
Csendesen, szipogva bólintottam.
2013. március 19., kedd
7.fejezet II.rész
Fent villámgyorsan osonok a szobámba, átöltözök és kikeresem a térképen, hogy hol van a könyvtár. A Királyliget mellett. Egyszerű fekete nadrágot és sárga pólót veszek. Merészen, nőiesen sminkelek, úgy ahogy anya soha nem engedte meg. Hatalmas karimájú sárga kalapot és rózsaszín öltönyt veszek, egy magassarkú cipővel. Igen, lánynak öltözök. Így egyszerűbb lesz kijutni. Szerencsére elég gyors voltam így Samantha még nem ért vissza. A mentoraim pedig eltűntek.
Simán kijutok. A nagy karimát a fejemre húzom, mert kint fúj a szél. Milyen régen nem jártam már a városban. Nagyot szippantok a friss levegőből. Úgy döntök gyalog megyek. Mivel pontos időpont nem volt a papíron nem sietek, megállok a pékségnél. Süteményt és forró kávét veszek.
Nem tűnök fel senkinek.
A Királyliget egy hatalmas park, tele fákkal és virágokkal. A könyvtár régebben pláza volt. De mivel abból volt elég ezért a Lázadók átalakították Könyvtárrá.
Sokat jártunk ide a barátnőimmel. Lhorennel.
Kicsit félénken megyek be a forgóajtón. Ott ahol régebben a kedvenc butikom volt, most egy könyvtárosnő ül és olvas. Mögötte hatalmas polcok. Minden könyv ami csak létezik Panemben itt is megtalálható. A hatalmas polcok árnyékaiban, apró kerek kis asztalok, fonott vagy bársonyos fotelecskékkel, puffokkal, apró kis olvasólámpákkal felszerelve. Néhol, ahol össze vannak tolva az asztalok, diákok ülnek és közösen írják a szakdolgozatokat, házi feladatokat. Gondtalanul, néha felnevetve.
Először lassan megyek a sorok között, de aztán egyre gyorsítok. Sehol sem látom Noelt.
Lassan az utolsó sorokhoz érek. Itt már rohanok. A cipőm kopogása nem hallatszik a vastag szőnyegektől.
Az utolsó polcok mellett haladok el. A terem végén hatalmas nagy üvegablakok vannak, ahonnan betűz a nap. És ott ül. Az utolsó asztal mellett. A nap pont arra a könyvre süt amit ő olvas.
Magabiztosan lépkedem oda. Nem vesz észre.
Khm...
-Bocsánat, de foglalt. - mondja fel sem nézve a könyvből.
- Hát jó, akkor el is mehetek. - felelem és már fordulok is vissza.
A hangomra felkapja a fejét.
- Ja, hogy te vagy! mért nem szóltál... Ülj le.
Rámosolygok.
- Nem is ismerek rád. - mondja
- Az volt a lényeg. De miért hívtál ide? - kérdezem miközben próbáltam belenézni az előtte heverő könyvbe.
- Tudod.. Tegnap mutattad azt a medált. - mondja, olyan halkan, hogy alig hallom. - Akkor eszembe jutott valami. De először meg akartam bizonyosodni, ezért hívtalak ide.
- És mi jutott eszedbe?- kérdezem én is ugyanolyan halkan.
- Hogy.. hogy esetleg... Szóval utánanéztem egy kicsit a családodnak. Ebben itt. - mondja és a könyvre mutat.
- Óó.. és mit találtál? - kérdezem és közelebb húzódom a könyvhöz.
- Egyetlen bejegyzés van rólatok, a neveiteken kívül.
- És mi az? - kérdezem egyre izgatottabban.
- Kiara, szerintem a medál a nagyapádé volt.
Mi köze nagyapámnak a medálhoz? Hiszen már nagyon régen halott. Nem is ismertem. Szerintem Noel észrevette az érthetetlen kifejezést az arcomon.
- Nem az anyai nagyanyád. Hanem az apai.
- Dehát, apa nem ismerte az apukáját.
- Igen.. azért nem ismerte, mert az apukája részt vett a viadalon.
Teljesen ledöbbentem. Hogy a nagyapám részt vett a Viadalon!? Milyen hülye ötlet ez. Noel folytatja.
- Apukád, az anyja nevét vette fel. Ez teljesen érthető, hiszen nem ismerte az apját. De a nagymamád tudta. A nagypapád, akit Joenak hívtak teherbe ejtette. Nagyanyád Joe stylistja volt. Jóval idősebb volt, mint Joe, de igazán szerették egymást. Szóval terhes lett. És megszületett apád. Joe meghalt az Arénában. A lánc amit kaptál az övé volt.
- És ezt mind ebből a könyvből derítetted ki? - kérdezem, mert egyszerűen más nem is jut eszembe. Ez túl sok információ nekem.
- Majdnem. Kiara, Joe a Hetedikből származott, ezért a medál.
- értem és köszönöm. - mondom és kiszaladok a könyvtárból.
Simán kijutok. A nagy karimát a fejemre húzom, mert kint fúj a szél. Milyen régen nem jártam már a városban. Nagyot szippantok a friss levegőből. Úgy döntök gyalog megyek. Mivel pontos időpont nem volt a papíron nem sietek, megállok a pékségnél. Süteményt és forró kávét veszek.
Nem tűnök fel senkinek.
A Királyliget egy hatalmas park, tele fákkal és virágokkal. A könyvtár régebben pláza volt. De mivel abból volt elég ezért a Lázadók átalakították Könyvtárrá.
Sokat jártunk ide a barátnőimmel. Lhorennel.
Kicsit félénken megyek be a forgóajtón. Ott ahol régebben a kedvenc butikom volt, most egy könyvtárosnő ül és olvas. Mögötte hatalmas polcok. Minden könyv ami csak létezik Panemben itt is megtalálható. A hatalmas polcok árnyékaiban, apró kerek kis asztalok, fonott vagy bársonyos fotelecskékkel, puffokkal, apró kis olvasólámpákkal felszerelve. Néhol, ahol össze vannak tolva az asztalok, diákok ülnek és közösen írják a szakdolgozatokat, házi feladatokat. Gondtalanul, néha felnevetve.
Először lassan megyek a sorok között, de aztán egyre gyorsítok. Sehol sem látom Noelt.
Lassan az utolsó sorokhoz érek. Itt már rohanok. A cipőm kopogása nem hallatszik a vastag szőnyegektől.
Az utolsó polcok mellett haladok el. A terem végén hatalmas nagy üvegablakok vannak, ahonnan betűz a nap. És ott ül. Az utolsó asztal mellett. A nap pont arra a könyvre süt amit ő olvas.
Magabiztosan lépkedem oda. Nem vesz észre.
Khm...
-Bocsánat, de foglalt. - mondja fel sem nézve a könyvből.
- Hát jó, akkor el is mehetek. - felelem és már fordulok is vissza.
A hangomra felkapja a fejét.
- Ja, hogy te vagy! mért nem szóltál... Ülj le.
Rámosolygok.
- Nem is ismerek rád. - mondja
- Az volt a lényeg. De miért hívtál ide? - kérdezem miközben próbáltam belenézni az előtte heverő könyvbe.
- Tudod.. Tegnap mutattad azt a medált. - mondja, olyan halkan, hogy alig hallom. - Akkor eszembe jutott valami. De először meg akartam bizonyosodni, ezért hívtalak ide.
- És mi jutott eszedbe?- kérdezem én is ugyanolyan halkan.
- Hogy.. hogy esetleg... Szóval utánanéztem egy kicsit a családodnak. Ebben itt. - mondja és a könyvre mutat.
- Óó.. és mit találtál? - kérdezem és közelebb húzódom a könyvhöz.
- Egyetlen bejegyzés van rólatok, a neveiteken kívül.
- És mi az? - kérdezem egyre izgatottabban.
- Kiara, szerintem a medál a nagyapádé volt.
Mi köze nagyapámnak a medálhoz? Hiszen már nagyon régen halott. Nem is ismertem. Szerintem Noel észrevette az érthetetlen kifejezést az arcomon.
- Nem az anyai nagyanyád. Hanem az apai.
- Dehát, apa nem ismerte az apukáját.
- Igen.. azért nem ismerte, mert az apukája részt vett a viadalon.
Teljesen ledöbbentem. Hogy a nagyapám részt vett a Viadalon!? Milyen hülye ötlet ez. Noel folytatja.
- Apukád, az anyja nevét vette fel. Ez teljesen érthető, hiszen nem ismerte az apját. De a nagymamád tudta. A nagypapád, akit Joenak hívtak teherbe ejtette. Nagyanyád Joe stylistja volt. Jóval idősebb volt, mint Joe, de igazán szerették egymást. Szóval terhes lett. És megszületett apád. Joe meghalt az Arénában. A lánc amit kaptál az övé volt.
- És ezt mind ebből a könyvből derítetted ki? - kérdezem, mert egyszerűen más nem is jut eszembe. Ez túl sok információ nekem.
- Majdnem. Kiara, Joe a Hetedikből származott, ezért a medál.
- értem és köszönöm. - mondom és kiszaladok a könyvtárból.
2013. március 18., hétfő
7. fejezet I.rész
A vacsora szörnyű volt. Samantha egész végig arról csicsergett, hogy milyen jól megy neki minden. Hogy mennyire ügyes, mennyire okos és szép. Néha megvető pillantást vetett rám. A kaja jó volt, a társalgás szörnyű.
Az ágyamban fekszek és tudom, hogy aludnom kéne. Hiszen holnap nagy nap lesz. Holnap bemutathatom a játékmestereknek a tudást amit össze tudtam szedni 3 nap alatt. Ha erre gondolok a hasam összeugrik és hányingerem lesz. Inkább kerülöm ezt a gondolatot.
Hogyha nem a holnapi napra gondolok, akkor a medálon jár az eszem. Rengeteg kérdés merül fel bennem. A medál csak is a hetedik körzetre utalhat. De miért? Soha nem fogom megtudni... miért adta oda apa? miért pont most?
És hogyha nem ezen rágódok akkor Noelre gondolok. Hogy mit jelent nekem... Mert fogalmam sincs, nem örültem neki, hogy megnézte Samanthát. Igazán nagyon dühös voltam rá. De hálás vagyok neki mert annyit segít és hálás vagyok neki, mert ma megvigasztalt. Teljesen összezavart.
Összezavarodva, a medállal a kezembe alszok el.
Kivételesen az ébresztőórámra kelek. megállapítom, hogy ez eddig a legkellemesebb reggelem. Nem zargatnak hülyeségekkel és Samantha sem áriázik a szomszéd szobában. Így hát mosolygósan vonulok be a fürdőszobába ahol már vár egy meleg fürdő és a mai ruhám. Melegítő, természetesen. Nem akarok gondolni rá, hogy ki rakhatta oda. Nem akarom felesleges gondokkal elrontani a reggelemet.
Elmerülök a meleg, de nem túl forró fürdővizemben és relaxálok.
Ezt egészen addig tehetem amíg Katniss halkan be nem kopog és szól, hogy ideje lenni kijönni reggelizni, ezért nagy nehezen feltápászkodok és felöltözök,de ahogy a nadrágomat húzom fel, egy levél vagy inkább papír esik ki a nadrág egyik szárából. Befejezem a gatyahúzást és a levélért nyúlok.
Gyere ma délután a könyvtárba.
N.
N. mint Noel. De minek menjek a könyvtárba? Miért nem lehet itt elmondani?
Nincs időm rajta elgondolkozni, mert kiderül hogy tényleg elég sokáig fürödtem így csak egy almát tudok rágcsálni reggeli gyanánt lefelé menet a liftben.
Samantha nem szól hozzám egy szót sem. Mióta megtudta, hogy nem vagyok meleg és mégsem jön be nekem, még jobban berágott mint azelőtt.
Lent már vár rám Maggie, félősen köszön, de biztatásul rámosolygok. Erre ő is bátrabb lesz és vigyorog. A kiképzőnő elmondja, hogy ma még gyakorolhatunk délig, de azután be kell mutatnunk, hogy mit tudunk. Ettől valahogy elmegy a vigyorgós kedvem. Még szerencse, hogy csak egy almát ettem. Maggie is elsápad egy kicsit, ahogy szinte mindenki.
Délelőtt próbálunk minden állomást még egyszer végigjárni. Már többet beszélünk mint tegnap, de csupa közhelyes dologról. Igazán fontos dolgokról nem lehet beszélni. Ez a terem tuti be van kamerázva. Meg bepoloskázva.
A délelőtt gyorsabban eltelik, mint ahogy szeretném. Ebédhez hívnak.
Egyszerűen képtelen vagyok táplálékot tukmálni magamba. Maggie is így van ezzel, csak kavargatjuk a már rég kihűlt kaját és nem szólunk egy szót sem.
- Mit fogsz csinálni? - kérdezem végül.
- Fogalmam sincs. Azt nem lehet bemutatni hogy ügyesen lopok.
hümmögünk egy sort. Erre nincs mit mondani.
- Te gondolom kést dobálsz?
Bólintok.
Megszólal a csengő, vége a kajaidőnek és mennem kell. Nekem kell elsőnek bemenni.
- Első Kerület: Alex Lavigne.
Engedelmesen felállok, ahogy meghallom a női gép hangot. Bemegyek a Kiképzőbe, ahonnan az ebéd alatt kimentek a segítők és az állomások kis házait is kivitték, csak a fegyverek maradtak bent.
Bemutatkozok, ők pedig érdeklődve figyelnek. Először a kések felé indulok, de aztán inkább az ehető növényekhez megyek. Egész jóra megcsinálom a tesztet. Kicsit jegyzetelnek, de még elégedetlenek.
Most megyek a késekhez. A bábú messzebb van mint eddig, de azért eltalálom. A kés a szívétől nem messze áll bele. Elismerően hümmögnek, de még mindig várnak valamit. Ezután több kést is eldobok. Egy a fejébe, a másik a májába, a harmadik pedig a szívébe.
Jegyzetelnek, majd szólnak hogy mehetek.
El is felejtettem izgulni, gondolom magamban és kicsit szomorúan hagyom el a termet.
Megtettem amire képes voltam, de vajon elég lesz?
Az ágyamban fekszek és tudom, hogy aludnom kéne. Hiszen holnap nagy nap lesz. Holnap bemutathatom a játékmestereknek a tudást amit össze tudtam szedni 3 nap alatt. Ha erre gondolok a hasam összeugrik és hányingerem lesz. Inkább kerülöm ezt a gondolatot.
Hogyha nem a holnapi napra gondolok, akkor a medálon jár az eszem. Rengeteg kérdés merül fel bennem. A medál csak is a hetedik körzetre utalhat. De miért? Soha nem fogom megtudni... miért adta oda apa? miért pont most?
És hogyha nem ezen rágódok akkor Noelre gondolok. Hogy mit jelent nekem... Mert fogalmam sincs, nem örültem neki, hogy megnézte Samanthát. Igazán nagyon dühös voltam rá. De hálás vagyok neki mert annyit segít és hálás vagyok neki, mert ma megvigasztalt. Teljesen összezavart.
Összezavarodva, a medállal a kezembe alszok el.
Kivételesen az ébresztőórámra kelek. megállapítom, hogy ez eddig a legkellemesebb reggelem. Nem zargatnak hülyeségekkel és Samantha sem áriázik a szomszéd szobában. Így hát mosolygósan vonulok be a fürdőszobába ahol már vár egy meleg fürdő és a mai ruhám. Melegítő, természetesen. Nem akarok gondolni rá, hogy ki rakhatta oda. Nem akarom felesleges gondokkal elrontani a reggelemet.
Elmerülök a meleg, de nem túl forró fürdővizemben és relaxálok.
Ezt egészen addig tehetem amíg Katniss halkan be nem kopog és szól, hogy ideje lenni kijönni reggelizni, ezért nagy nehezen feltápászkodok és felöltözök,de ahogy a nadrágomat húzom fel, egy levél vagy inkább papír esik ki a nadrág egyik szárából. Befejezem a gatyahúzást és a levélért nyúlok.
Gyere ma délután a könyvtárba.
N.
N. mint Noel. De minek menjek a könyvtárba? Miért nem lehet itt elmondani?
Nincs időm rajta elgondolkozni, mert kiderül hogy tényleg elég sokáig fürödtem így csak egy almát tudok rágcsálni reggeli gyanánt lefelé menet a liftben.
Samantha nem szól hozzám egy szót sem. Mióta megtudta, hogy nem vagyok meleg és mégsem jön be nekem, még jobban berágott mint azelőtt.
Lent már vár rám Maggie, félősen köszön, de biztatásul rámosolygok. Erre ő is bátrabb lesz és vigyorog. A kiképzőnő elmondja, hogy ma még gyakorolhatunk délig, de azután be kell mutatnunk, hogy mit tudunk. Ettől valahogy elmegy a vigyorgós kedvem. Még szerencse, hogy csak egy almát ettem. Maggie is elsápad egy kicsit, ahogy szinte mindenki.
Délelőtt próbálunk minden állomást még egyszer végigjárni. Már többet beszélünk mint tegnap, de csupa közhelyes dologról. Igazán fontos dolgokról nem lehet beszélni. Ez a terem tuti be van kamerázva. Meg bepoloskázva.
A délelőtt gyorsabban eltelik, mint ahogy szeretném. Ebédhez hívnak.
Egyszerűen képtelen vagyok táplálékot tukmálni magamba. Maggie is így van ezzel, csak kavargatjuk a már rég kihűlt kaját és nem szólunk egy szót sem.
- Mit fogsz csinálni? - kérdezem végül.
- Fogalmam sincs. Azt nem lehet bemutatni hogy ügyesen lopok.
hümmögünk egy sort. Erre nincs mit mondani.
- Te gondolom kést dobálsz?
Bólintok.
Megszólal a csengő, vége a kajaidőnek és mennem kell. Nekem kell elsőnek bemenni.
- Első Kerület: Alex Lavigne.
Engedelmesen felállok, ahogy meghallom a női gép hangot. Bemegyek a Kiképzőbe, ahonnan az ebéd alatt kimentek a segítők és az állomások kis házait is kivitték, csak a fegyverek maradtak bent.
Bemutatkozok, ők pedig érdeklődve figyelnek. Először a kések felé indulok, de aztán inkább az ehető növényekhez megyek. Egész jóra megcsinálom a tesztet. Kicsit jegyzetelnek, de még elégedetlenek.
Most megyek a késekhez. A bábú messzebb van mint eddig, de azért eltalálom. A kés a szívétől nem messze áll bele. Elismerően hümmögnek, de még mindig várnak valamit. Ezután több kést is eldobok. Egy a fejébe, a másik a májába, a harmadik pedig a szívébe.
Jegyzetelnek, majd szólnak hogy mehetek.
El is felejtettem izgulni, gondolom magamban és kicsit szomorúan hagyom el a termet.
Megtettem amire képes voltam, de vajon elég lesz?
2013. március 17., vasárnap
6. fejezet II. rész
Samantha még nem érkezett meg, szerencsére. Peetát és Katniss a nappaliban találom, valami filmet néznek. Romantikus vígjáték. Halkan köszönök nekik, de nem akarom megzavarni őket, ezért rögtön a szobámba mennék, de utánam szólnak.
Mire visszaérek, már ki van kapcsolva a tévé.
- Szóval, hogy megy a felkészülés? - kérdezi Peeta.
- Hát, egész jól megy a késdobálás. Lassan az ehető növények vizsgán is átmegyek.
Eszembe jut, hogy mit gondoltam magamban tegnap. A futásról és a fáramászásról. És most itt ül előttem a fára mászás koronázatlan királynője.
- Katniss? - felkapja a fejét - Megtanítanál fára mászni?
Bólint és mosolyog, mintha egy emlék jutna eszébe.
- Szóval a késdobálás... És ezt is szeretnéd bemutatni holnap a Játékmestereknek? - kérdezi Peeta.
A gyomrom összeugrik, ha erre a bizonyos bemutatóra gondolok.
- Igen, másban nem igazán jeleskedek.
- Rendben, ha tudsz ma azért gyere ki vacsorára.
Bólintok. Mindketten aggódva néznek rám. Katniss egyik keze mostanában mindig a hasán pihen, másik pedig általában Peetába kapaszkodik. Peeta szinte mindig nyugodt és derűs. Megértem, hogy mért szereti Katniss. Annyi szenvedés után jó, hogyha valakire támaszkodhat.
A szobámba vonulok. Lezuhanyzok és meleg pizsamába öltözök, pedig még csak délután van. Próbálom végiggondolni, hogy kikkel is kell majd megküzdenem.
Ki tudja, hogy a fiúk akik Samantha után járnak, miben jók. A holdképű világos hogy mire fog építeni, bivalyerős lehet. A vívós csaj nem tűnik kegyetlennek, de mindent meg fog tenni a túlélésért. Maggie igazán kedves lánynak tűnik, talán tényleg szövetséget fogunk kötni. A sírós kislányok... Nem tudom mi lesz velük az Arénában. Valószínüleg halálra vannak ítélve. És Samantha, ő kegyetlen, ez biztos. El tudom képzelni róla, hogy szövetséget köt a hódolóival aztán egyik este hátba szúrja őket. Igen, ez rá vallana.
Kop-kop.
- Jól van, kimegyek vacsorázni.- kiabálok ki és szedelőzködni kezdek.
- ha ennyire éhes vagy rendelhetünk valamit. - dugja be a fejét Noel. - Bejöhetek?
- Mit akarsz? - kérdezem kicsit mogorván, mert még mindig van bennem egy kis harag.
- Gondoltam, megnézhetnénk az Aratást. A többiek már látták tegnap vacsora után, de te ugye...
- Jól van, gyere. - vágok a szavába.
Elmosolyodik, belép és bezárja az ajtót. A nagy szárnyas szekrényhez lép, amiről kiderül, hogy egy plazma tévét rejt. Kiválasztja az Aratás menüpontot és ráhasal az ágyamra. Én még mindig a szoba közepén állok a pólóval a kezembe amit fel akartam venni a vacsorához.
- Ööö.. Onnan fogod nézni? - mondja és úgy néz rám, mint egy hülyére.
Eldobom a pólót és én is lefekszem az ágyra.
Himnusz, beszéd, magyarázkodás.
Ahol Alexet sorsolják elfordulok, Noel lehalkítja a tévét, és csak akkor fordulok vissza amikor a második Kerület lány Kiválasztottja lép a színpadra.A kisebbik sírós lány, Suzanne. Aztán Samantha egyik csodálója, az akivel együtt utaztam tegnap a liftben. Kiderül, hogy Orlandonak hívják.
Harmadik Kerület, a vívós lány Liza, a fiú mellette Benjamin.
Negyedik Kerület, az másik pityergő Jenni és a holdképű srác, Hugo.
Ötödik Kerület, Maggie. A haja talán még kócosabb és göndörebb, mint a Kiképzésen, de nem látok rajta félelmet. És a srác, aki szinte mindig Samanthán lóg, Jerry.
Most, hogy név szerint ismerem őket, talán még rosszabb. Hülyeség volt megnézni ezt a felvételt.
- Ez egy rossz ötlet volt. - mondom és felhúzom a térdem a mellkasom elé.
- Valami baj van? - kérdezi Noel és aggódva néz rám.
- Igen. Hát persze, hogy baj van! - felpattanok - Milyen hülye kérdés ez. Hiszen vagy meghalok vagy megölöm ezeket az ártatlan gyerekeket, akik nem csináltak ellenem semmit. Én.. én nem vagyok képes erre. De erre senki sem tud felkészülni! - Noel megsemmisülve néz rám. Szegény, mindig akkor borul ki a bili, ha ő is itt van. Lerogyok és sírni kezdek. Valószínűleg a hormonok rosszalkodnak mert mostanában gyakrabban sírok, mint eszek.
Noel leguggol mellém és megölel. A gesztus váratlanul ért. Utoljára Katniss ölelt meg, azelőtt anyáék, azelőtt Alex... Még hangosabban sírni kezdek.
- Nem. Lesz. Semmi. Baj. - mondja mindent szót tagolva.
Szipogok még kicsit, de megnyugszom. Kibontakozom az ölelésből és felállok. Ő is. Visszaülök az ágyra.
- Sajnálom. - mondom, mert elszégyellem magam, hogy így kiakadtam.
- Semmi baj, ez tényleg rossz ötlet volt.
Bólintok.
Kinyitom a fiókot, zsepi után kutatok. És akkor meglátom. Lehet, hogy ő tud valamit. Zsebkendő helyett a nyakláncot veszem elő a fiókból. Noel még mindig csak áll és engem néz. A tekintete a medálra talál.
- Az micsoda?
- Magam sem tudom. - vallom be és jelzek neki hogy üljön le. - Reménykedtem, te talán tudod. - mondom és a kezébe adom.
- Ez egy farönk. - állapítja meg.
- Igen, erre magamtól is rájöttem.
- De honnan van ez neked? - kérdezi gyanakodva.
- Kaptam. A szüleimtől. Mielőtt eljöttem.. - a szemem megint benedvesedik. És még én merem magamról azt állítani, hogy keményebb vagyok, mint Alex.
- A fák, sehogy sem kötődnek az Első Kerülethez. Inkább a... - kezd bele, de nem folytatja, idegesen néz körbe.
Inkább a Hetedik Körzethez. Tudom. Nekem is ez ugrott be először. De nekem és a családomnak, mi köze a Hetedikhez?
Noel az órájára néz.
- Hagyjuk a rejtélyeket későbbre, inkább menjünk vacsorázni.
Bólintok és vele együtt az ebédlőbe vonulok.
Puha, bolyhos pizsamában.
Mire visszaérek, már ki van kapcsolva a tévé.
- Szóval, hogy megy a felkészülés? - kérdezi Peeta.
- Hát, egész jól megy a késdobálás. Lassan az ehető növények vizsgán is átmegyek.
Eszembe jut, hogy mit gondoltam magamban tegnap. A futásról és a fáramászásról. És most itt ül előttem a fára mászás koronázatlan királynője.
- Katniss? - felkapja a fejét - Megtanítanál fára mászni?
Bólint és mosolyog, mintha egy emlék jutna eszébe.
- Szóval a késdobálás... És ezt is szeretnéd bemutatni holnap a Játékmestereknek? - kérdezi Peeta.
A gyomrom összeugrik, ha erre a bizonyos bemutatóra gondolok.
- Igen, másban nem igazán jeleskedek.
- Rendben, ha tudsz ma azért gyere ki vacsorára.
Bólintok. Mindketten aggódva néznek rám. Katniss egyik keze mostanában mindig a hasán pihen, másik pedig általában Peetába kapaszkodik. Peeta szinte mindig nyugodt és derűs. Megértem, hogy mért szereti Katniss. Annyi szenvedés után jó, hogyha valakire támaszkodhat.
A szobámba vonulok. Lezuhanyzok és meleg pizsamába öltözök, pedig még csak délután van. Próbálom végiggondolni, hogy kikkel is kell majd megküzdenem.
Ki tudja, hogy a fiúk akik Samantha után járnak, miben jók. A holdképű világos hogy mire fog építeni, bivalyerős lehet. A vívós csaj nem tűnik kegyetlennek, de mindent meg fog tenni a túlélésért. Maggie igazán kedves lánynak tűnik, talán tényleg szövetséget fogunk kötni. A sírós kislányok... Nem tudom mi lesz velük az Arénában. Valószínüleg halálra vannak ítélve. És Samantha, ő kegyetlen, ez biztos. El tudom képzelni róla, hogy szövetséget köt a hódolóival aztán egyik este hátba szúrja őket. Igen, ez rá vallana.
Kop-kop.
- Jól van, kimegyek vacsorázni.- kiabálok ki és szedelőzködni kezdek.
- ha ennyire éhes vagy rendelhetünk valamit. - dugja be a fejét Noel. - Bejöhetek?
- Mit akarsz? - kérdezem kicsit mogorván, mert még mindig van bennem egy kis harag.
- Gondoltam, megnézhetnénk az Aratást. A többiek már látták tegnap vacsora után, de te ugye...
- Jól van, gyere. - vágok a szavába.
Elmosolyodik, belép és bezárja az ajtót. A nagy szárnyas szekrényhez lép, amiről kiderül, hogy egy plazma tévét rejt. Kiválasztja az Aratás menüpontot és ráhasal az ágyamra. Én még mindig a szoba közepén állok a pólóval a kezembe amit fel akartam venni a vacsorához.
- Ööö.. Onnan fogod nézni? - mondja és úgy néz rám, mint egy hülyére.
Eldobom a pólót és én is lefekszem az ágyra.
Himnusz, beszéd, magyarázkodás.
Ahol Alexet sorsolják elfordulok, Noel lehalkítja a tévét, és csak akkor fordulok vissza amikor a második Kerület lány Kiválasztottja lép a színpadra.A kisebbik sírós lány, Suzanne. Aztán Samantha egyik csodálója, az akivel együtt utaztam tegnap a liftben. Kiderül, hogy Orlandonak hívják.
Harmadik Kerület, a vívós lány Liza, a fiú mellette Benjamin.
Negyedik Kerület, az másik pityergő Jenni és a holdképű srác, Hugo.
Ötödik Kerület, Maggie. A haja talán még kócosabb és göndörebb, mint a Kiképzésen, de nem látok rajta félelmet. És a srác, aki szinte mindig Samanthán lóg, Jerry.
Most, hogy név szerint ismerem őket, talán még rosszabb. Hülyeség volt megnézni ezt a felvételt.
- Ez egy rossz ötlet volt. - mondom és felhúzom a térdem a mellkasom elé.
- Valami baj van? - kérdezi Noel és aggódva néz rám.
- Igen. Hát persze, hogy baj van! - felpattanok - Milyen hülye kérdés ez. Hiszen vagy meghalok vagy megölöm ezeket az ártatlan gyerekeket, akik nem csináltak ellenem semmit. Én.. én nem vagyok képes erre. De erre senki sem tud felkészülni! - Noel megsemmisülve néz rám. Szegény, mindig akkor borul ki a bili, ha ő is itt van. Lerogyok és sírni kezdek. Valószínűleg a hormonok rosszalkodnak mert mostanában gyakrabban sírok, mint eszek.
Noel leguggol mellém és megölel. A gesztus váratlanul ért. Utoljára Katniss ölelt meg, azelőtt anyáék, azelőtt Alex... Még hangosabban sírni kezdek.
- Nem. Lesz. Semmi. Baj. - mondja mindent szót tagolva.
Szipogok még kicsit, de megnyugszom. Kibontakozom az ölelésből és felállok. Ő is. Visszaülök az ágyra.
- Sajnálom. - mondom, mert elszégyellem magam, hogy így kiakadtam.
- Semmi baj, ez tényleg rossz ötlet volt.
Bólintok.
Kinyitom a fiókot, zsepi után kutatok. És akkor meglátom. Lehet, hogy ő tud valamit. Zsebkendő helyett a nyakláncot veszem elő a fiókból. Noel még mindig csak áll és engem néz. A tekintete a medálra talál.
- Az micsoda?
- Magam sem tudom. - vallom be és jelzek neki hogy üljön le. - Reménykedtem, te talán tudod. - mondom és a kezébe adom.
- Ez egy farönk. - állapítja meg.
- Igen, erre magamtól is rájöttem.
- De honnan van ez neked? - kérdezi gyanakodva.
- Kaptam. A szüleimtől. Mielőtt eljöttem.. - a szemem megint benedvesedik. És még én merem magamról azt állítani, hogy keményebb vagyok, mint Alex.
- A fák, sehogy sem kötődnek az Első Kerülethez. Inkább a... - kezd bele, de nem folytatja, idegesen néz körbe.
Inkább a Hetedik Körzethez. Tudom. Nekem is ez ugrott be először. De nekem és a családomnak, mi köze a Hetedikhez?
Noel az órájára néz.
- Hagyjuk a rejtélyeket későbbre, inkább menjünk vacsorázni.
Bólintok és vele együtt az ebédlőbe vonulok.
Puha, bolyhos pizsamában.
2013. március 16., szombat
6. fejezet I.rész
Borzalmas hangra ébredek. Ennél még Noel tegnapi ébresztője is jobb volt. A hang, ami úgy hangzik,mintha énekelni akarna egy papagáj, a szomszéd szobából jön. Vagyis a mai napi szörnyű ébresztést Samanthának köszönhetem. Kitrappolok a folyosóra és dörömbölni kezdek az ajtaján. Erre aztán mindenki felébred és csatlakoznak hozzám. Végül úgy látszik hogy Samantha is felfogja a helyzet súlyosságát és ajtót nyit, egy szál törölközőben. Noelnek és Peetának egyszerre esik le az álla. Értem én, hogy szép, de azért ezt túlzásnak tartom.
- Valami gond van? - kérdezi hátradobva a haját és angyali mosolyt villantva.
A fiúk egyszerre rázzák meg a fejüket. Kezdek igazán méregbe gurulni.
- Igenis gond van. Senki nem a te kornyikálásodra akar kelni! - mondom és a többiekre nézek. Peeta és Noel még mindig a nyálát csorgatja, még szerencse, hogy Katniss is itt van.
- Ha lehetne legközelebb ne énekelj reggel, mert nem mindenki szereti a zenét. - mondja békítőleg, miközben Peetát elküldi a konyhába.
- Rendben, többet nem fordul elő. - mondja Samantha és még egy mosollyal ajándékoz meg minket, mielőtt ránk csapja az ajtót. Katniss, Peeta után megy az ebédlőbe.
- Csukd be a szád, mert belerepül egy légy. - mondom Noelnek, aki lefagyott Samantha ajtaja előtt. Ettől mintha felébredne, becsukja a száját és érdeklődve néz rám.
- Tessék?
- Hagyjuk. - mondom és mérgesen bevágom magam mögött az ajtót.
Magam sem értem, hogy mért ment fel bennem a pumpa. Noel csak egy srác, aki segít titokban tartani lány mivoltomat. TE JÓ ÉG! Úgy mentem ki a folyosóra hogy nem volt rajtam smink! Lehet hogy Samatha már rá is jött a titkomra! Tükörbe nézek. Szerencsére tegnap zuhanyzás nélkül feküdtem le. Kicsit elkenődve, de még mindig fiú vagyok. Bevánszorgok a fürdőbe és levetem a tegnapi melegítő ruhámat, valaki este egy újat tett a szekrényembe. Valószínűleg Noel... Miért akadtam ki ennyire? Noel csak egy barát vagy inkább ismerős. Lehet csak féltem. Hiszen Samantha szörnyű lány. Igen, csak azért akadtam ki mert féltem.
De azért próbálok nem gondolni a ma reggelre.
Zuhanyzok, öltözök, sminkelek. Lassan napi rutinná alakul a férfivá válásom.
Ma reggel, már többet tudok enni, mint tegnap. Már tudom, hogy kik a vetélytársaim.
A liftben megint csak ketten vagyunk. Kellemetlen...
Szúrós szemmel néz végig rajtam.
- Te meleg vagy? - kérdezi szenvtelen hangon.
Mi van? A kérdés váratlanul ér. Miért lennék meleg?
Aztán leesik, ma reggel én voltam az egyetlen "férfi" aki nem csorgatta a nyálát a pongyolás Samantha láttán. Megsértődtem a külsőmre tett megjegyzése miatt.
Ez bőven elég ahhoz hogy melegnek nézzen.
- Nem, nem vagyok meleg. - mondom sértődött-meglepődő hangon.
Ő fintorog és érthetetlen arcot vág.
Azt kellett volna mondjam, hogy van barátnőm.
Szerencsémre nincs ideje faggatni tovább, mert a liftajtó kinyitódik és a Kiképzőbe lépünk.
A legtöbben már itt vannak, de a két sírós lány hiányzik.
A kiképzőnő, most beszéd nélkül enged szabadjára minket.
Most már szinte mindenhol jártam. Átballagok a késdobálóhoz. A szememmel Samanthát követem, aki a szokásos csodálóival kacérkodik miközben egy tüskés buzogánnyal gyilkolja meg a kitömött bábút. Azon gondolkozom, hogy mit esznek rajta ennyire a fiúk. Oké, hogy szép meg minden. De a személyisége nem érdekel senkit? Hogy gonosz? Az nem zavarja ezeket a fiúkat, hogy ugyanúgy fogja őket megölni mint azt a bábút. Nem veszik észre?
Nem.
Mérgesen dobálom a késeket. Kisebbet, nagyobbat. Egyre jobban megy. Néha már sikerül eltalálni a céltábla közepét.
Közben azért figyelem a többieket is. A két sírós lány tegnapról a menedéképítő állomáson van. Az egyikük egész pofás sátrat csinál ágakból és levelekből. A vörös, göndör hajú lány nem messze áll tőlem és a csomózást gyakorolja. A vívós lány most a dárdahajítóknál van, én a helyében maradnék a kardnál. A holdképű nyilazik.
Miután háromszor sikerül a pirosba találnom, átballagok a csomózáshoz. Itt még nem jártam. A göndörhajú észrevesz. Próbál rólam nem tudomást venni. Én se akarom megismerni. Nem mintha különösebb bajom lenne vele, de az Arénából csak egyetlenegy ember jöhet ki élve. És ki tudja, ha mi maradunk ketten utoljára, egyszerűbb lesz, ha nem tudom meg, hogy esetleg egy kedves, jószívű lány.
Ebéd.
Az étel még mindig jó. Próbálok nem gondolkozni, csak enni. Ám ebből a kényelmes helyzetből kiránt a velem szembeni oldalon megjelenő tálca, a tálca mögött pedig a vörös, göndör hajú lány.
- Leülhetek?
- Persze.
- Maggie vagyok. - mondja és kezet nyújt.
- Alex. - kezet fogok vele.
A francba! Azt hittem megegyeztem magammal, nem ismerkedek! Várjunk csak... ő ismerkedett. De mért?
- Nagyon ügyes vagy késdobálásban. - mondja, de közben a kajáját fixírozza.
Aha! szövetséget akar kötni velem. Mit lehet erre mondani?
- Köszönöm.. de még azért van mit gyakorolni.
- Kiváncsi vagy én miben vagyok jó? - mondja csendesen.
Uh.. ez váratlanul ért.
- Persze.
Erre elindul a zsúrkocsi felé amin a kaják vannak. Lehet nem hallotta hogy mit mondtam? Már majdnem utána szólók, de aztán inkább nem kiabálok, ugyanis Maggie körbenéz és villámgyorsan cseni el a holdképű villáját és rögtön zsebre is teszi. Majd nyugodtan megy tovább a zsúrkocsihoz ahol egy papírtányérra halmoz egy csomó sütit majd azzal a bizonyos villával kezd falatozni belőle miközben visszafelé jön.
- Ez elképesztő volt. - mondom és elismerően nézek rá.
Elpirul és lehajtja a fejét.
Mért jött zavarba? Aztán felvetődött bennem a következő kérdés. Hol tanult meg így lopni? Nem akartam kellemetlenséget ezért a kérdéseimet magamban tartottam. Most már nem bántam volna, ha szövetséget kötünk.
Csengő jelezte a végét az ebédnek. Ezután együtt mentünk végig az állomásokon még egyszer.
Nem beszéltünk sokat, de kellemesebb volt így mint teljesen egyedül. Hiányzott már valaki társasága.
A kiképzés végén egy liftben mentünk fel.
- Köszönöm, hogy nem kérdeztél. - mondja, miközben a liftalját tanulmányozza.
- Köszönöm, hogy leültél az asztalomhoz. - mondom, amire felemeli a fejét. Rámosolygok és kilépek a liftből.
- Csukd be a szád, mert belerepül egy légy. - mondom Noelnek, aki lefagyott Samantha ajtaja előtt. Ettől mintha felébredne, becsukja a száját és érdeklődve néz rám.
- Tessék?
- Hagyjuk. - mondom és mérgesen bevágom magam mögött az ajtót.
Magam sem értem, hogy mért ment fel bennem a pumpa. Noel csak egy srác, aki segít titokban tartani lány mivoltomat. TE JÓ ÉG! Úgy mentem ki a folyosóra hogy nem volt rajtam smink! Lehet hogy Samatha már rá is jött a titkomra! Tükörbe nézek. Szerencsére tegnap zuhanyzás nélkül feküdtem le. Kicsit elkenődve, de még mindig fiú vagyok. Bevánszorgok a fürdőbe és levetem a tegnapi melegítő ruhámat, valaki este egy újat tett a szekrényembe. Valószínűleg Noel... Miért akadtam ki ennyire? Noel csak egy barát vagy inkább ismerős. Lehet csak féltem. Hiszen Samantha szörnyű lány. Igen, csak azért akadtam ki mert féltem.
De azért próbálok nem gondolni a ma reggelre.
Zuhanyzok, öltözök, sminkelek. Lassan napi rutinná alakul a férfivá válásom.
Ma reggel, már többet tudok enni, mint tegnap. Már tudom, hogy kik a vetélytársaim.
A liftben megint csak ketten vagyunk. Kellemetlen...
Szúrós szemmel néz végig rajtam.
- Te meleg vagy? - kérdezi szenvtelen hangon.
Mi van? A kérdés váratlanul ér. Miért lennék meleg?
Aztán leesik, ma reggel én voltam az egyetlen "férfi" aki nem csorgatta a nyálát a pongyolás Samantha láttán. Megsértődtem a külsőmre tett megjegyzése miatt.
Ez bőven elég ahhoz hogy melegnek nézzen.
- Nem, nem vagyok meleg. - mondom sértődött-meglepődő hangon.
Ő fintorog és érthetetlen arcot vág.
Azt kellett volna mondjam, hogy van barátnőm.
Szerencsémre nincs ideje faggatni tovább, mert a liftajtó kinyitódik és a Kiképzőbe lépünk.
A legtöbben már itt vannak, de a két sírós lány hiányzik.
A kiképzőnő, most beszéd nélkül enged szabadjára minket.
Most már szinte mindenhol jártam. Átballagok a késdobálóhoz. A szememmel Samanthát követem, aki a szokásos csodálóival kacérkodik miközben egy tüskés buzogánnyal gyilkolja meg a kitömött bábút. Azon gondolkozom, hogy mit esznek rajta ennyire a fiúk. Oké, hogy szép meg minden. De a személyisége nem érdekel senkit? Hogy gonosz? Az nem zavarja ezeket a fiúkat, hogy ugyanúgy fogja őket megölni mint azt a bábút. Nem veszik észre?
Nem.
Mérgesen dobálom a késeket. Kisebbet, nagyobbat. Egyre jobban megy. Néha már sikerül eltalálni a céltábla közepét.
Közben azért figyelem a többieket is. A két sírós lány tegnapról a menedéképítő állomáson van. Az egyikük egész pofás sátrat csinál ágakból és levelekből. A vörös, göndör hajú lány nem messze áll tőlem és a csomózást gyakorolja. A vívós lány most a dárdahajítóknál van, én a helyében maradnék a kardnál. A holdképű nyilazik.
Miután háromszor sikerül a pirosba találnom, átballagok a csomózáshoz. Itt még nem jártam. A göndörhajú észrevesz. Próbál rólam nem tudomást venni. Én se akarom megismerni. Nem mintha különösebb bajom lenne vele, de az Arénából csak egyetlenegy ember jöhet ki élve. És ki tudja, ha mi maradunk ketten utoljára, egyszerűbb lesz, ha nem tudom meg, hogy esetleg egy kedves, jószívű lány.
Ebéd.
Az étel még mindig jó. Próbálok nem gondolkozni, csak enni. Ám ebből a kényelmes helyzetből kiránt a velem szembeni oldalon megjelenő tálca, a tálca mögött pedig a vörös, göndör hajú lány.
- Leülhetek?
- Persze.
- Maggie vagyok. - mondja és kezet nyújt.
- Alex. - kezet fogok vele.
A francba! Azt hittem megegyeztem magammal, nem ismerkedek! Várjunk csak... ő ismerkedett. De mért?
- Nagyon ügyes vagy késdobálásban. - mondja, de közben a kajáját fixírozza.
Aha! szövetséget akar kötni velem. Mit lehet erre mondani?
- Köszönöm.. de még azért van mit gyakorolni.
- Kiváncsi vagy én miben vagyok jó? - mondja csendesen.
Uh.. ez váratlanul ért.
- Persze.
Erre elindul a zsúrkocsi felé amin a kaják vannak. Lehet nem hallotta hogy mit mondtam? Már majdnem utána szólók, de aztán inkább nem kiabálok, ugyanis Maggie körbenéz és villámgyorsan cseni el a holdképű villáját és rögtön zsebre is teszi. Majd nyugodtan megy tovább a zsúrkocsihoz ahol egy papírtányérra halmoz egy csomó sütit majd azzal a bizonyos villával kezd falatozni belőle miközben visszafelé jön.
- Ez elképesztő volt. - mondom és elismerően nézek rá.
Elpirul és lehajtja a fejét.
Mért jött zavarba? Aztán felvetődött bennem a következő kérdés. Hol tanult meg így lopni? Nem akartam kellemetlenséget ezért a kérdéseimet magamban tartottam. Most már nem bántam volna, ha szövetséget kötünk.
Csengő jelezte a végét az ebédnek. Ezután együtt mentünk végig az állomásokon még egyszer.
Nem beszéltünk sokat, de kellemesebb volt így mint teljesen egyedül. Hiányzott már valaki társasága.
A kiképzés végén egy liftben mentünk fel.
- Köszönöm, hogy nem kérdeztél. - mondja, miközben a liftalját tanulmányozza.
- Köszönöm, hogy leültél az asztalomhoz. - mondom, amire felemeli a fejét. Rámosolygok és kilépek a liftből.
5.fejezet
Kezembe vettem a medált. Nem volt túl nehéz, bár ezüstözött volt. A tönk széle göröngyös volt, mintha tényleg kéreg lenne rajta.
De mi köze van bármihez is egy fatönknek?
Mi köze van hozzám vagy a családomhoz?
Eddig mért nem mutatták meg?
Ez a medál túl sok kérdéssel jár. Túl sok lehetőséget vet fel, az agyam szélsebesen pörgött és egyre esztelenebb ötletek jutottak eszembe. Amiknek semmi, de semmi értelme nem volt.
Végül is mindegy, nem? Mindegy, hogy mért kaptam.
Nem, egyáltalán nem mindegy.
De azt is tudtam, hogy nem fogom tudni megválaszolni a kérdéseket. Nem itt és nem most. Most aludnom kell, hiszen holnap találkozok a vetélytársaimmal, az ellenségeimmel.
Tehetetlenségemben és mérgemben az egyik fiókba rejtettem a medált, egy zoknigombóc alá.
Legalább egy óráig forgolódtam. Izgultam a másnap miatt és a medál rejtélye miatt.
Végül altatókat vettem be.
Elhomályosult a látásom és lassan elaludtam.
- Egy újabb, izgalmas nap vár ránk! - tör be a szobámba és ébreszt fel Noel, direkt elviselhetetlenül idegesítő, nyávogós hangon.
Úgy nézek rá, mint egy elmebetegre. Ugye csak viccel.
Újabb, izgalmas nap?
Az előttem álló napra inkább a borzalmas szót használnám. Borzalmas és rémes.
Persze csak hülyül. De mostanában valahogy nem vagyok vevő a viccekre.
Mérgesen és karikás szemekkel néztem rá.
Ő szintén mérgesen, de megértően nézett vissza rám.
Kikászálódtam az ágyból és a hülye ébresztése miatt, köszönés nélkül mentem el zuhanyozni.
Különben nincsen gondom Noel-lel mondhatnám azt is, hogy kedvelem. Nem ismerem túl jól, de eddig mindent megtett, hogy segítsen.
Elfogadta a tényt, hogy lány vagyok.
Valahogyan meggyőzte a bátyámat, hogy női ruhát vegyen fel.
Felhívta rám a közönség figyelmét.
Ezek mellett a dolgok mellett, elhalványul a reggeli köszöntője.
Így mikor kifelé megyek már kedvesen mosolygok és még köszönök is.
Visszaköszön és bocsánatot kér, hogyha esetleg megbántott a reggeli köszöntővel.
Nagylelkűen megbocsátok. Megköszönöm a ruhát és udvariasan megkérem, hogy távozzon a szobából, mert felöltözök.
Kimegy.
A ruha amit hozott, megint válltöméssel van kiegészítve. Egyszerű, fekete, pamutból készült melegítőruha. Sminkelek, majd rámosolygok a saját férfias tükörképemre.
Ahogy kimegyek meglátom, hogy Samanthán is ugyan olyan ruha van, mint rajtam. Remélem, nem akarják, hogy együtt készüljünk. Samantha már a tegnap esti egyetlen mondatával kivívta az ellenszenvemet.
Ettől függetlenül udvariasan köszönök mindenkinek és érdeklődök a további menetrendről. Bár rettenetesen éhes vagyok, /a tegnapi vacsora után, nem tudom hogy miért/ illedelmesen végighallgatom Peeta monológját a mai napi tevékenységeinkről. /Katniss el van foglalva a bárányragujával./
Kilencre lemegyünk a Kiképzőbe. Délig amit tudunk megpróbálunk. Aztán elmegyünk ebédelni. Aztán vissza a Kiképzőbe és a maradék dolgot is megpróbáljuk. Ami jobban megy azt gyakoroljuk egy kicsit, de nem túl feltűnően. /Most komolyan, hogy lehet nem túl feltűnően gyakorolni egy órán keresztül?!/
Aztán vissza térünk ide és beszámolunk a csodás teljesítményünkről.
- Esetleg akartok közösen készülni? - kérdezi Peeta, pedig szerintem mindenkinek leesett, hogy nem akarjuk megismerni egymást.
Egyszerre rázzuk meg a fejünket, jelezve, hogy nem kívánunk egymás társaságában lenni.
Ezután végre minden figyelmemet a reggelire irányíthatom. Katniss ajánlja a bárányragut, de én inkább egy kemény tojást eszek, pirítóssal. Más nem megy le a torkomon. Hiába voltam olyan éhes, Peeta beszámolója után, hogy egész nap a többiekkel leszek összezárva, mindenki felméri a másikat, egyszerűen elvette az étvágyamat.
Nem akartam olyan dolgokra gondolni, hogy esetleg semmi nem fog menni, de mégis ez volt a legelső gondolatom. Aztán jöttek a válaszok rá, hogy a többiek se fogtak még fegyvert a kezükbe. Ami egyáltalán nem biztos. A kapitóliumban nem tilos a fegyvertartás, úgy értem persze nem lehet csak úgy fegyvert venni /legálisan legalábbis nem/ , de ha akarsz elmész egy lőtérre és megtanulsz lőni, vagy nyilazni, vagy amit akarsz. De ezt elég kevesen veszik igénybe. Inkább tévéznek, vagy szépítkeznek a kapitóliumi emberek, nem lövöldöznek.
Mire ide érek, már a pirítós felét is inkább leteszem, a gyomrom akkora lett mint egy tenisz labda, nyoma sincs éhségnek, csak félelemnek és izgalomnak.
Remegő lábbal lépdelek Samantha mögött a lifthez. A mentoraink úgy döntöttek inkább maradnak, Noel pedig már az interjúra való ruháinkat tervezi.
A liftben elég fagyos a hangulat. Samantha a haját dobálja és lenéző pillantásokat vet rám.
- Én azt hittem hogy a kapitóliumban minden ember szép, vagy ha nem van elég pénze hogy az legyen. - ez fájt. Olyan ponton támadott ami elég rosszul érint. Megsértette a hiúságomat vagy a bátyámét. Ha harc, hát legyen harc.
- Én is, de úgy látszik, hogy még az elnök unokájának sincs rá elég pénze.
Most már tuti biztos, hogy én leszek az első akit elkap. Elkap és megöl.
Szerencsére nem marad ideje rögtön a liftben nekem esni, mert megérkezünk.
A Kiképző egy hatalmas nagy terem, tele állomásokkal. Itt mindent meg lehet tanulni, ha elég ügyes vagy és gyors. De csak három napod van.
Amennyire csak tudok eltávolodok Samanthától és a kiképzőnő beszéde alatt, ahelyett hogy figyelnék inkább a többieket mérem fel. Van egypár arc akik felhívják magukra a figyelmet. Egy magas, barna hajú, holdképű srác, feszülő bicepszekkel. Egy velem egyidős lány, hatalmas, vörös, göndör hajjal. Egy srác aki folyton Samanthát bámulja. /Istenigazából ilyen több is volt./
A legtöbb fiú valóban nagyobb volt mint én, de súlyosabb is, náluk biztosan gyorsabb voltam.
Azt hiszem gyakorolnom kell a futást és a fára mászást. Az életem múlhat rajta.
A kiképzőnő elküld minket, hogy nézzünk körül. A holdképű srác rögtön a fegyverekhez megy, és még van pár ember aki a kevésbé ijesztő állomásokhoz vonul, köztük Samantha és a bámulói. Én végül az íjhoz támolygok. Sokkal nehezebb mint gondoltam. Már felajzani kész őrület és még célozni is. Rögtön leesett hogy ezt nem tudom elsajátítani három nap alatt. Egy élet sem lenne elég. Ezért arrébb megyek egy állomással a parittyákhoz, ezzel már sokkal könnyebb célozni, de senkit nem lehet vele megölni.
Tudom, durva hogy így gondolkodom, de végül is ez a viadal, nem osztálykirándulás.
Eggyel arrébb a lándzsák, ezekkel is meggyűlik a bajom. Célozni és dobni. Ez a folyamat a második fázisban elakadt. Az erőnlétem nulla, lándzsa nehéz. A kettőt nem lehet összeilleszteni.
Ezek után úgy döntök hogy elmegyek tüzet csiholni. Itt a kiképző bácsi nagyon rendes, elmagyarázza hogy hogyan, miképp is kell ezt csinálni és fél óra múlva már nyulat lehetne sütni a tábortüzemen. /legalábbis szerinte./ Ha lenne nyulam, de azt előbb el kell kapni vagy le kell lőni. A sikeres tűzcsiholástól megnőtt önbizalmam ismét visszaesik nullára.
Épp jókor jelentik be az ebédet.
A kaja finom és ez kilendít a mélypontról. Még az sem zavar, hogy egyedül kell ennem.
Az ebéd után ismét nekilátok a fegyveres állomásoknak. Eldöntöm, hogy addig megyek amíg találok valamit amiben nem vagyok teljesen reménytelen. Nem maradt túl sok fegyver hátra, kipróbálhattam még a kézifegyvert, de ilyet sose adnak a viadalon, az túl nagy előny lenne, a kardot, és a késdobálást.
Ezen kívül még vannak durva kinézetű, nehéz fegyverek, de azokat meghagyom a holdarcú barátomnak.
Megközelítem a kardos állomást ahol éppen a 3.kerület lány Kiválasztottja küzd egy bábú ellen. A lánynak már egész jól megy, pedig biztos hogy még csak most kezdte. A kapitóliumi lányok nem éppen arról híresek, hogy önként és dalolva mennem vívóedzésre.
Rajta és a holdképűn kívül szinte mindenki csak lődörög. Samanthához a maradék három fiú csatlakozott. A vörös hajú lány eltűnt, a másik kettő pedig halkan sírdogál.
Így hát, magabiztosan átsétálok a késdobáló standhoz. A kés könnyű, célozni megtanulok. Miután ezt így magamban megállapítom, nem is értem hogy mért nem itt kezdtem.
Az első dobásom a bábú szélébe áll bele, de legalább el tudtam dobni és célt ért. Kezembe veszem a következőt és eldobom. Nem talál. Lassan kitapasztalom hogy hogyan és milyen erővel kell dobni. Egyre jobban megy. A vörös, göndör lány engem figyel. Látom a szemem sarkából.
Abbahagyom és inkább átmegyek az ehető növényekhez.
Ez talán még rosszabbul megy mint a fegyverek, de mivel ehhez fizikai erő nem kell, egy kis gyakorlással majd belerázódom.
A kiképzőnő mondja be, hogy mára vége van, elmehetünk.
Samantha kibontakozik csodálói gyűrűjéből és rögtön a lift felé indul, elhatározom hogy nem szállok be mellé. Nem akarom, hogy megtépjen.
Így a következővel megyek fel. A liftben rajtam kívül Samantha csodálója van a második kerületből, a vívós lány és az egyik sírós.
Rögtön az elsőn kiszállok szerencsére. Csak miután lezuhanyzom érzem meg, hogy mennyire fáradt vagyok. Hiába hívnak, hogy menjek vacsorázni egyszerűen nem bírok. Pedig tudom, hogy be kéne számoljak a mai napomról, de álmos vagyok és nem akarok Samanthával találkozni, főleg nem akarom, hogy megtudja miben vagyok jó.
Ezért egyszerűen bevetem magam az ágyba és anélkül, hogy kicsit gondolkoznék a medál rejtélyén, elnyom az álom.
De mi köze van bármihez is egy fatönknek?
Mi köze van hozzám vagy a családomhoz?
Eddig mért nem mutatták meg?
Ez a medál túl sok kérdéssel jár. Túl sok lehetőséget vet fel, az agyam szélsebesen pörgött és egyre esztelenebb ötletek jutottak eszembe. Amiknek semmi, de semmi értelme nem volt.
Végül is mindegy, nem? Mindegy, hogy mért kaptam.
Nem, egyáltalán nem mindegy.
De azt is tudtam, hogy nem fogom tudni megválaszolni a kérdéseket. Nem itt és nem most. Most aludnom kell, hiszen holnap találkozok a vetélytársaimmal, az ellenségeimmel.
Tehetetlenségemben és mérgemben az egyik fiókba rejtettem a medált, egy zoknigombóc alá.
Legalább egy óráig forgolódtam. Izgultam a másnap miatt és a medál rejtélye miatt.
Végül altatókat vettem be.
Elhomályosult a látásom és lassan elaludtam.
- Egy újabb, izgalmas nap vár ránk! - tör be a szobámba és ébreszt fel Noel, direkt elviselhetetlenül idegesítő, nyávogós hangon.
Úgy nézek rá, mint egy elmebetegre. Ugye csak viccel.
Újabb, izgalmas nap?
Az előttem álló napra inkább a borzalmas szót használnám. Borzalmas és rémes.
Persze csak hülyül. De mostanában valahogy nem vagyok vevő a viccekre.
Mérgesen és karikás szemekkel néztem rá.
Ő szintén mérgesen, de megértően nézett vissza rám.
Kikászálódtam az ágyból és a hülye ébresztése miatt, köszönés nélkül mentem el zuhanyozni.
Különben nincsen gondom Noel-lel mondhatnám azt is, hogy kedvelem. Nem ismerem túl jól, de eddig mindent megtett, hogy segítsen.
Elfogadta a tényt, hogy lány vagyok.
Valahogyan meggyőzte a bátyámat, hogy női ruhát vegyen fel.
Felhívta rám a közönség figyelmét.
Ezek mellett a dolgok mellett, elhalványul a reggeli köszöntője.
Így mikor kifelé megyek már kedvesen mosolygok és még köszönök is.
Visszaköszön és bocsánatot kér, hogyha esetleg megbántott a reggeli köszöntővel.
Nagylelkűen megbocsátok. Megköszönöm a ruhát és udvariasan megkérem, hogy távozzon a szobából, mert felöltözök.
Kimegy.
A ruha amit hozott, megint válltöméssel van kiegészítve. Egyszerű, fekete, pamutból készült melegítőruha. Sminkelek, majd rámosolygok a saját férfias tükörképemre.
Ahogy kimegyek meglátom, hogy Samanthán is ugyan olyan ruha van, mint rajtam. Remélem, nem akarják, hogy együtt készüljünk. Samantha már a tegnap esti egyetlen mondatával kivívta az ellenszenvemet.
Ettől függetlenül udvariasan köszönök mindenkinek és érdeklődök a további menetrendről. Bár rettenetesen éhes vagyok, /a tegnapi vacsora után, nem tudom hogy miért/ illedelmesen végighallgatom Peeta monológját a mai napi tevékenységeinkről. /Katniss el van foglalva a bárányragujával./
Kilencre lemegyünk a Kiképzőbe. Délig amit tudunk megpróbálunk. Aztán elmegyünk ebédelni. Aztán vissza a Kiképzőbe és a maradék dolgot is megpróbáljuk. Ami jobban megy azt gyakoroljuk egy kicsit, de nem túl feltűnően. /Most komolyan, hogy lehet nem túl feltűnően gyakorolni egy órán keresztül?!/
Aztán vissza térünk ide és beszámolunk a csodás teljesítményünkről.
- Esetleg akartok közösen készülni? - kérdezi Peeta, pedig szerintem mindenkinek leesett, hogy nem akarjuk megismerni egymást.
Egyszerre rázzuk meg a fejünket, jelezve, hogy nem kívánunk egymás társaságában lenni.
Ezután végre minden figyelmemet a reggelire irányíthatom. Katniss ajánlja a bárányragut, de én inkább egy kemény tojást eszek, pirítóssal. Más nem megy le a torkomon. Hiába voltam olyan éhes, Peeta beszámolója után, hogy egész nap a többiekkel leszek összezárva, mindenki felméri a másikat, egyszerűen elvette az étvágyamat.
Nem akartam olyan dolgokra gondolni, hogy esetleg semmi nem fog menni, de mégis ez volt a legelső gondolatom. Aztán jöttek a válaszok rá, hogy a többiek se fogtak még fegyvert a kezükbe. Ami egyáltalán nem biztos. A kapitóliumban nem tilos a fegyvertartás, úgy értem persze nem lehet csak úgy fegyvert venni /legálisan legalábbis nem/ , de ha akarsz elmész egy lőtérre és megtanulsz lőni, vagy nyilazni, vagy amit akarsz. De ezt elég kevesen veszik igénybe. Inkább tévéznek, vagy szépítkeznek a kapitóliumi emberek, nem lövöldöznek.
Mire ide érek, már a pirítós felét is inkább leteszem, a gyomrom akkora lett mint egy tenisz labda, nyoma sincs éhségnek, csak félelemnek és izgalomnak.
Remegő lábbal lépdelek Samantha mögött a lifthez. A mentoraink úgy döntöttek inkább maradnak, Noel pedig már az interjúra való ruháinkat tervezi.
A liftben elég fagyos a hangulat. Samantha a haját dobálja és lenéző pillantásokat vet rám.
- Én azt hittem hogy a kapitóliumban minden ember szép, vagy ha nem van elég pénze hogy az legyen. - ez fájt. Olyan ponton támadott ami elég rosszul érint. Megsértette a hiúságomat vagy a bátyámét. Ha harc, hát legyen harc.
- Én is, de úgy látszik, hogy még az elnök unokájának sincs rá elég pénze.
Most már tuti biztos, hogy én leszek az első akit elkap. Elkap és megöl.
Szerencsére nem marad ideje rögtön a liftben nekem esni, mert megérkezünk.
A Kiképző egy hatalmas nagy terem, tele állomásokkal. Itt mindent meg lehet tanulni, ha elég ügyes vagy és gyors. De csak három napod van.
Amennyire csak tudok eltávolodok Samanthától és a kiképzőnő beszéde alatt, ahelyett hogy figyelnék inkább a többieket mérem fel. Van egypár arc akik felhívják magukra a figyelmet. Egy magas, barna hajú, holdképű srác, feszülő bicepszekkel. Egy velem egyidős lány, hatalmas, vörös, göndör hajjal. Egy srác aki folyton Samanthát bámulja. /Istenigazából ilyen több is volt./
A legtöbb fiú valóban nagyobb volt mint én, de súlyosabb is, náluk biztosan gyorsabb voltam.
Azt hiszem gyakorolnom kell a futást és a fára mászást. Az életem múlhat rajta.
A kiképzőnő elküld minket, hogy nézzünk körül. A holdképű srác rögtön a fegyverekhez megy, és még van pár ember aki a kevésbé ijesztő állomásokhoz vonul, köztük Samantha és a bámulói. Én végül az íjhoz támolygok. Sokkal nehezebb mint gondoltam. Már felajzani kész őrület és még célozni is. Rögtön leesett hogy ezt nem tudom elsajátítani három nap alatt. Egy élet sem lenne elég. Ezért arrébb megyek egy állomással a parittyákhoz, ezzel már sokkal könnyebb célozni, de senkit nem lehet vele megölni.
Tudom, durva hogy így gondolkodom, de végül is ez a viadal, nem osztálykirándulás.
Eggyel arrébb a lándzsák, ezekkel is meggyűlik a bajom. Célozni és dobni. Ez a folyamat a második fázisban elakadt. Az erőnlétem nulla, lándzsa nehéz. A kettőt nem lehet összeilleszteni.
Ezek után úgy döntök hogy elmegyek tüzet csiholni. Itt a kiképző bácsi nagyon rendes, elmagyarázza hogy hogyan, miképp is kell ezt csinálni és fél óra múlva már nyulat lehetne sütni a tábortüzemen. /legalábbis szerinte./ Ha lenne nyulam, de azt előbb el kell kapni vagy le kell lőni. A sikeres tűzcsiholástól megnőtt önbizalmam ismét visszaesik nullára.
Épp jókor jelentik be az ebédet.
A kaja finom és ez kilendít a mélypontról. Még az sem zavar, hogy egyedül kell ennem.
Az ebéd után ismét nekilátok a fegyveres állomásoknak. Eldöntöm, hogy addig megyek amíg találok valamit amiben nem vagyok teljesen reménytelen. Nem maradt túl sok fegyver hátra, kipróbálhattam még a kézifegyvert, de ilyet sose adnak a viadalon, az túl nagy előny lenne, a kardot, és a késdobálást.
Ezen kívül még vannak durva kinézetű, nehéz fegyverek, de azokat meghagyom a holdarcú barátomnak.
Megközelítem a kardos állomást ahol éppen a 3.kerület lány Kiválasztottja küzd egy bábú ellen. A lánynak már egész jól megy, pedig biztos hogy még csak most kezdte. A kapitóliumi lányok nem éppen arról híresek, hogy önként és dalolva mennem vívóedzésre.
Rajta és a holdképűn kívül szinte mindenki csak lődörög. Samanthához a maradék három fiú csatlakozott. A vörös hajú lány eltűnt, a másik kettő pedig halkan sírdogál.
Így hát, magabiztosan átsétálok a késdobáló standhoz. A kés könnyű, célozni megtanulok. Miután ezt így magamban megállapítom, nem is értem hogy mért nem itt kezdtem.
Az első dobásom a bábú szélébe áll bele, de legalább el tudtam dobni és célt ért. Kezembe veszem a következőt és eldobom. Nem talál. Lassan kitapasztalom hogy hogyan és milyen erővel kell dobni. Egyre jobban megy. A vörös, göndör lány engem figyel. Látom a szemem sarkából.
Abbahagyom és inkább átmegyek az ehető növényekhez.
Ez talán még rosszabbul megy mint a fegyverek, de mivel ehhez fizikai erő nem kell, egy kis gyakorlással majd belerázódom.
A kiképzőnő mondja be, hogy mára vége van, elmehetünk.
Samantha kibontakozik csodálói gyűrűjéből és rögtön a lift felé indul, elhatározom hogy nem szállok be mellé. Nem akarom, hogy megtépjen.
Így a következővel megyek fel. A liftben rajtam kívül Samantha csodálója van a második kerületből, a vívós lány és az egyik sírós.
Rögtön az elsőn kiszállok szerencsére. Csak miután lezuhanyzom érzem meg, hogy mennyire fáradt vagyok. Hiába hívnak, hogy menjek vacsorázni egyszerűen nem bírok. Pedig tudom, hogy be kéne számoljak a mai napomról, de álmos vagyok és nem akarok Samanthával találkozni, főleg nem akarom, hogy megtudja miben vagyok jó.
Ezért egyszerűen bevetem magam az ágyba és anélkül, hogy kicsit gondolkoznék a medál rejtélyén, elnyom az álom.
2013. március 14., csütörtök
4.fejezet II.rész
Nem szabad sírni. Nem szabad sírni. Ismételgetem magamban. De hiába, a könnyek a felszínre törnek és lassan folynak végig az arcomon. Csíkokban jön le a smink, és úgy érzem hazudtam. Hazudtam magamnak és a testvéremnek, hiszen nem fogunk többé találkozni, meg fogok halni.
Eddig reménykedtem, hiszen mind kapitóliumiak vagyunk, egyikünk sincs hozzászokva a gyilkoláshoz, a fegyverekhez. Persze láttunk egy csomó viadalt, de mit ér, ha még soha nem volt fegyver a kezünkben.
De most, hogy láttam az ellenfeleimet tudom, hogy esélyem sincs, hiszen a fiúk többsége jóval nagyobb és erősebb.
Ding.
Megérkezett a lift. A lakosztály gyönyörű, hiába a feldúlt lelki állapotom, el kell ismernem, hogy sokkal szebb mint a mi, vagy bárki háza, ahol jártam.
A falakon a vörös különböző árnyalatai, a fakó pirostól, a vérvörösig. Ezeket az egyszínű felületeket törik meg a hatalmas ablakok és ezüst-zöld bútorok.
Elképesztő.
lassan és mélyeket lélegzek így sikerül megnyugodnom. Rájövök, hogy nem ettem semmit reggel óta.
Az ínycsiklandó illatok az ebédlőbe csábítanak.
Peeta már az asztalnál ül és Shamanta is. Most tudom először jobban megvizsgálni Shamantát az Aratás óta.
Rózsaszín, fátyolos ruha van rajta, egyszerű fehér övvel megszorítva a csípője tájékán.
Hosszú, szőke haja már csak kissé hullámos, az ünnepélyen lévő göndör helyett. Szép, kék szeme van és egy aprócska pillangó a bokáján.
Shamanta gyönyörű lány. Mindig is ilyen akartam lenni. Olyan volt akit mindenki szeret és rajong érte. Olyan volt, aki bármelyik fiúnak eltudja csavarni a fejét, de ha megbántják hátba is szúrna valakit.
Rideg, kék tekintete legalábbis ezt tükrözte.
Semmiképpen nem tudhatja meg, hogy lány vagyok. Rögtön rohanna a rendőrökhöz, vagy egyenesen az elnöknőhöz.
Halkan köszönök és mielőtt az asztalhoz invitálnának a szobámba megyek.
Odament legnagyobb meglepetésemre Katnisst és Noelt találom. A ruhámat igazgatják.
Megölelnek és megdicsérnek. Biztosítanak hogy nincsenek kamerák, így nyugodtan elmehetek zuhanyozni.
Mielőtt beállok a zuhanyba, elképesztően meleg vizet engedek, így tele lesz a fürdő gőzzel. Majd egy kicsit lejjebb állítom a víz hőmérsékletét és hagyom hogy lemossa a maradék sminket.
Egyre melegebb és melegebb lesz. Végül úgy érzem, mintha bedobtak volna a forró sütőbe. Teljesen bepánikolok. A gőztől nem látom, hogy mi hol van. A bőrömet égeti a meleg víz és legszívesebben sírnék.
A hangulatingadozásaimmal egyenlőre nem tudok mit kezdeni.
Már majdnem sikítok amikor, megtalálom a hőmérséklet szabályozót, kiválasztom a leghidegebbet és majd kiugrok a bőrömből amikor megérkeznek az első jéghideg vízcseppek.
A gőz elmúlik, én pedig megnyugszom.
megszárítom a hajam és felöltözöm. A fekete póló amit itt hagytak, vállnál ki volt tömve. A sminkemet megcsinálom magamnak, úgy ahogy azt Noeltől ellestem.
Korog a gyomrom.
Amilyen gyorsan csak lehet az ebédlőbe igyekszem.
Megvártak. Mindenki.
- Azt hittem már, hogy örökké a zuhany alatt maradsz. - mondja Shamanta nyávogva és belekezd a zöldes színű krémlevesbe.
Azt hiszem nem leszünk jóba.
Vacsora közben általános dolgokról beszélünk. Senki sem említi a holnapi kiképzést, vagy megdicsérnek a megnyitó ünnepély miatt, vagy a kajáról dumálnak. Amit azért megértek, mert tényleg eszméletlenül finom. Hiába, anya nem volt egy túl nagy konyhatündér, és sohasem rendelhettünk kaját. Azt szerette volna, ha az ő főztjén növünk fel. Még a menza is jobb volt nála.
Így amikor eljutok a desszertig, már mindenből egy csomót ettem. de még így is befalok 3 habos süteményt, eperrel és kivivel.
Ezután jön a beszélgetés. És olyan dologra terelődik a szó, amire gondolni se akarok.
a kiképzésre. Megkérnek minket, hogy próbáljunk minél többet gyakorolni és minél több dolgot kipróbálni. Mi lelkiismeretesen megígérjük, hogy minden állomást végigjárunk és jól viselkedünk.
Aztán elmehetünk.
Lezuhanok az ágyamra és elnehezednek a szemhéjaim.
Oldalra fordulok és már készülnék bebújni a takaró alá, amikor megpillantom az éjjeliszekrényen a medált. Azt a medált amit a szüleimtől kaptam.
Azt a medált amiről el is felejtkeztem.
Eddig reménykedtem, hiszen mind kapitóliumiak vagyunk, egyikünk sincs hozzászokva a gyilkoláshoz, a fegyverekhez. Persze láttunk egy csomó viadalt, de mit ér, ha még soha nem volt fegyver a kezünkben.
De most, hogy láttam az ellenfeleimet tudom, hogy esélyem sincs, hiszen a fiúk többsége jóval nagyobb és erősebb.
Ding.
Megérkezett a lift. A lakosztály gyönyörű, hiába a feldúlt lelki állapotom, el kell ismernem, hogy sokkal szebb mint a mi, vagy bárki háza, ahol jártam.
A falakon a vörös különböző árnyalatai, a fakó pirostól, a vérvörösig. Ezeket az egyszínű felületeket törik meg a hatalmas ablakok és ezüst-zöld bútorok.
Elképesztő.
lassan és mélyeket lélegzek így sikerül megnyugodnom. Rájövök, hogy nem ettem semmit reggel óta.
Az ínycsiklandó illatok az ebédlőbe csábítanak.
Peeta már az asztalnál ül és Shamanta is. Most tudom először jobban megvizsgálni Shamantát az Aratás óta.
Rózsaszín, fátyolos ruha van rajta, egyszerű fehér övvel megszorítva a csípője tájékán.
Hosszú, szőke haja már csak kissé hullámos, az ünnepélyen lévő göndör helyett. Szép, kék szeme van és egy aprócska pillangó a bokáján.
Shamanta gyönyörű lány. Mindig is ilyen akartam lenni. Olyan volt akit mindenki szeret és rajong érte. Olyan volt, aki bármelyik fiúnak eltudja csavarni a fejét, de ha megbántják hátba is szúrna valakit.
Rideg, kék tekintete legalábbis ezt tükrözte.
Semmiképpen nem tudhatja meg, hogy lány vagyok. Rögtön rohanna a rendőrökhöz, vagy egyenesen az elnöknőhöz.
Halkan köszönök és mielőtt az asztalhoz invitálnának a szobámba megyek.
Odament legnagyobb meglepetésemre Katnisst és Noelt találom. A ruhámat igazgatják.
Megölelnek és megdicsérnek. Biztosítanak hogy nincsenek kamerák, így nyugodtan elmehetek zuhanyozni.
Mielőtt beállok a zuhanyba, elképesztően meleg vizet engedek, így tele lesz a fürdő gőzzel. Majd egy kicsit lejjebb állítom a víz hőmérsékletét és hagyom hogy lemossa a maradék sminket.
Egyre melegebb és melegebb lesz. Végül úgy érzem, mintha bedobtak volna a forró sütőbe. Teljesen bepánikolok. A gőztől nem látom, hogy mi hol van. A bőrömet égeti a meleg víz és legszívesebben sírnék.
A hangulatingadozásaimmal egyenlőre nem tudok mit kezdeni.
Már majdnem sikítok amikor, megtalálom a hőmérséklet szabályozót, kiválasztom a leghidegebbet és majd kiugrok a bőrömből amikor megérkeznek az első jéghideg vízcseppek.
A gőz elmúlik, én pedig megnyugszom.
megszárítom a hajam és felöltözöm. A fekete póló amit itt hagytak, vállnál ki volt tömve. A sminkemet megcsinálom magamnak, úgy ahogy azt Noeltől ellestem.
Korog a gyomrom.
Amilyen gyorsan csak lehet az ebédlőbe igyekszem.
Megvártak. Mindenki.
- Azt hittem már, hogy örökké a zuhany alatt maradsz. - mondja Shamanta nyávogva és belekezd a zöldes színű krémlevesbe.
Azt hiszem nem leszünk jóba.
Vacsora közben általános dolgokról beszélünk. Senki sem említi a holnapi kiképzést, vagy megdicsérnek a megnyitó ünnepély miatt, vagy a kajáról dumálnak. Amit azért megértek, mert tényleg eszméletlenül finom. Hiába, anya nem volt egy túl nagy konyhatündér, és sohasem rendelhettünk kaját. Azt szerette volna, ha az ő főztjén növünk fel. Még a menza is jobb volt nála.
Így amikor eljutok a desszertig, már mindenből egy csomót ettem. de még így is befalok 3 habos süteményt, eperrel és kivivel.
Ezután jön a beszélgetés. És olyan dologra terelődik a szó, amire gondolni se akarok.
a kiképzésre. Megkérnek minket, hogy próbáljunk minél többet gyakorolni és minél több dolgot kipróbálni. Mi lelkiismeretesen megígérjük, hogy minden állomást végigjárunk és jól viselkedünk.
Aztán elmehetünk.
Lezuhanok az ágyamra és elnehezednek a szemhéjaim.
Oldalra fordulok és már készülnék bebújni a takaró alá, amikor megpillantom az éjjeliszekrényen a medált. Azt a medált amit a szüleimtől kaptam.
Azt a medált amiről el is felejtkeztem.
2013. március 12., kedd
4.fejezet I.rész
Egyelőre egyedül állok a kocsim mellett. Nem, nem Shamantára várok. Idén mivel hogy "csak" 10 Kiválasztott van, mindenki külön kocsival megy. Kivéve engem.
Én a bátyámmal fogok a kocsin állni, mutatva hogy mennyire szeretjük egymást. Ez olyan dolog amivel egy kicsit megmutathatom a Felkelőknek, hogy nem csak nekik vannak érzéseik, a kapitóliumi emberek rengeteg sminkje, tarka jelmezei és vad színei mögött érző szívek, ugyanolyan emberek lapulnak.
Egyszerű fehér öltöny van rajtam, mondtam Noelnek hogy most kivételesen akár alakíthatnám önmagam is, de szerinte egyszerűbb így, hiszen a megnyitó után azonnal fel kell mennünk a saját emeletünkre.
És ekkor lép be a bátyám. Pontosabb kifejezés lenne rá ebben a maskarában a nővér szó.
A szerencsés szabású ruha elrejti széles vállait. Gyönyörű sminkjével kicsit markáns arcú, de nem csúnya lánynak néz ki. Szerencsére hosszú bokáig érő ruha van rajta. És magassarkú. Ha nem félnék annyira a lelepleződéstől, valószínűleg a földön fetrengenék a nevetéstől.
A bátyám nővé vált. Nem is akármilyen nővé. A bátyám önmagammá változott.
Óvatosan ölel meg, szemében félelmet, rosszallást, de boldogságot is látok, boldogságot hogy láthat mielőtt...
Együtt lépünk a szekérre. Nem foglalkozunk a többiek gyűlölködő pillantásaival. Aztán rájövök, hogy lehet jobban meg kéne nézzem őket, hiszen ők az ellenségeim. Ellenség. ártatlan kapitóliumi gyerekek az ellenségeim. De már nincsen időm hátrafordulni, mert a szekér megindul és én megkapaszkodom a bátyám kezében.
Ahogy ki érünk, elvakítanak a reflektorok, ezért csak a hallásomra támaszkodhatok. A nézőközönség mintha egy pillanatra elnémult volna, hogy aztán még hangosabban kiabálhassák a nevünket.
Sikerült. Sikerült!
Lassan visszanyerem a látásomat. Fel nézek a páholyba, Katniss és Peeta mosolyog, a többiek egy kicsit ledermedtek.
És ekkor elkezdünk énekelni. Mindketten zsigerből tudjuk hogy mikor kell hajlítani, lassítani, hangosabban majd halkabban énekelni.
Mindenki hallja az énekünket, mert a ruhánkra Noel nagyon erős mikrofonokat szerelt.
A hangunk összefonódik hogy még erősebb legyen és bezengi az egész helyet.
A Köröndre érkezünk.
Elhallgatunk.
A nézőközönségből, többen szipognak. Tudják, hogy nincsen sok esélyem, hiszen ahogy körülnézek rájövök, hogy szinte az összes fiú nagyobb nálam.
Ez teljesen kikészíti a kapitóliumi embereket, hogy valakinek, akit szeretnek meg kell halnia. Dráma. Ezzel az eggyel lehet hatni rájuk.
Az elnöknő elmondja a beszédét és megindul visszafelé a menet, mi távozunk utoljára a hangárba. Csókot dobok a közönségnek, amiért sok-sok lány kéz kapkod.
Lassan szállunk le a szekérről. Tudjuk, hogy a mentorok és a stylistom megadott nekünk még valamit:
búcsúzást. Elbúcsúzhatunk egymástól.
- Nem kellett volna ezt tenned. - suttogja a fülembe amikor megölel.
Tudom mire gondol mégis ezt felelem.
- Az se semmi, hogy te magassarkút húztál. - Ezen kicsit elmosolyodik.
-Szeretlek. - mondja.
-Én is.
Nagyon félek hogy elsírom magam, amit egyáltalán nem szabad. Eltűnnének a férfias vonásaim és a végén elvinnék Alexet.
Elkísér a liftig, végig fogom a kezét.
- szia.
- Még látjuk egymást. - mondom és becsukódik a liftajtó.
Én a bátyámmal fogok a kocsin állni, mutatva hogy mennyire szeretjük egymást. Ez olyan dolog amivel egy kicsit megmutathatom a Felkelőknek, hogy nem csak nekik vannak érzéseik, a kapitóliumi emberek rengeteg sminkje, tarka jelmezei és vad színei mögött érző szívek, ugyanolyan emberek lapulnak.
Egyszerű fehér öltöny van rajtam, mondtam Noelnek hogy most kivételesen akár alakíthatnám önmagam is, de szerinte egyszerűbb így, hiszen a megnyitó után azonnal fel kell mennünk a saját emeletünkre.
És ekkor lép be a bátyám. Pontosabb kifejezés lenne rá ebben a maskarában a nővér szó.
A szerencsés szabású ruha elrejti széles vállait. Gyönyörű sminkjével kicsit markáns arcú, de nem csúnya lánynak néz ki. Szerencsére hosszú bokáig érő ruha van rajta. És magassarkú. Ha nem félnék annyira a lelepleződéstől, valószínűleg a földön fetrengenék a nevetéstől.
A bátyám nővé vált. Nem is akármilyen nővé. A bátyám önmagammá változott.
Óvatosan ölel meg, szemében félelmet, rosszallást, de boldogságot is látok, boldogságot hogy láthat mielőtt...
Együtt lépünk a szekérre. Nem foglalkozunk a többiek gyűlölködő pillantásaival. Aztán rájövök, hogy lehet jobban meg kéne nézzem őket, hiszen ők az ellenségeim. Ellenség. ártatlan kapitóliumi gyerekek az ellenségeim. De már nincsen időm hátrafordulni, mert a szekér megindul és én megkapaszkodom a bátyám kezében.
Ahogy ki érünk, elvakítanak a reflektorok, ezért csak a hallásomra támaszkodhatok. A nézőközönség mintha egy pillanatra elnémult volna, hogy aztán még hangosabban kiabálhassák a nevünket.
Sikerült. Sikerült!
Lassan visszanyerem a látásomat. Fel nézek a páholyba, Katniss és Peeta mosolyog, a többiek egy kicsit ledermedtek.
És ekkor elkezdünk énekelni. Mindketten zsigerből tudjuk hogy mikor kell hajlítani, lassítani, hangosabban majd halkabban énekelni.
Mindenki hallja az énekünket, mert a ruhánkra Noel nagyon erős mikrofonokat szerelt.
A hangunk összefonódik hogy még erősebb legyen és bezengi az egész helyet.
A Köröndre érkezünk.
Elhallgatunk.
A nézőközönségből, többen szipognak. Tudják, hogy nincsen sok esélyem, hiszen ahogy körülnézek rájövök, hogy szinte az összes fiú nagyobb nálam.
Ez teljesen kikészíti a kapitóliumi embereket, hogy valakinek, akit szeretnek meg kell halnia. Dráma. Ezzel az eggyel lehet hatni rájuk.
Az elnöknő elmondja a beszédét és megindul visszafelé a menet, mi távozunk utoljára a hangárba. Csókot dobok a közönségnek, amiért sok-sok lány kéz kapkod.
Lassan szállunk le a szekérről. Tudjuk, hogy a mentorok és a stylistom megadott nekünk még valamit:
búcsúzást. Elbúcsúzhatunk egymástól.
- Nem kellett volna ezt tenned. - suttogja a fülembe amikor megölel.
Tudom mire gondol mégis ezt felelem.
- Az se semmi, hogy te magassarkút húztál. - Ezen kicsit elmosolyodik.
-Szeretlek. - mondja.
-Én is.
Nagyon félek hogy elsírom magam, amit egyáltalán nem szabad. Eltűnnének a férfias vonásaim és a végén elvinnék Alexet.
Elkísér a liftig, végig fogom a kezét.
- szia.
- Még látjuk egymást. - mondom és becsukódik a liftajtó.
2013. március 8., péntek
3.fejezet II.rész
Átvert. Ez az első szó ami eszembe jut, ahogy az ajtó csapódik. Most megy és szól a rendőröknek. Megölnek, lemészárolják az egész családomat.
De akkor ki lesz az első kerület fiú kiválasztottja? a bátyámat nem ölik meg rögtön, hanem majd kicsinálják az arénában. Plutarch tesz róla, hogy az első napon ki legyen vetítve a képe.
Milyen hülye vagyok! Hogy bízhattam meg benne. Bár, mi mást tehettem volna?
Ráncigálom az ajtót. Nekem nem nyílik.
Elegem van ebből a steril, fehér szobából. Kinyitom a fehér szekrény ajtaját. Hátha van valami odabent aminek hasznát veszem.
Semmi.
A kis fehér polcok kulcsra vannak zárva. Biztos Noelnél vannak a kis, fehér kulcsok amivel ki lehet őket nyitni. Nem lehet felfeszíteni őket.
Nyitódik az ajtó. Én még mindig a fehér szekrény előtt állok. Félek megfordulni. Úgy is hátrakötik a kezemet. Vagy most azonnal fejbe lőnek? Elképzelem ahogy ez a fehér, tiszta szoba az én véremmel lesz tele. Ennek még az is jót tenne.
De akik bejöttek nem rendőrök. A rendőrök cipője csattog a padlón. Megfordulok.
A szobában Noel van és Katniss. Katniss egyszerűen odajön hozzám és átölel. A gesztus meglep. És akkor esik le, hogy kire emlékeztettem Noelt, hogy ki jött el a Viadalra a testvére helyett. Hiszen a saját mentorom lehet az egyetlen aki megért. Visszaölelem.
- Nagyon. nagyon bátor vagy. - suttogja a fülembe.
Elenged, egy kicsit távolabb lép és mintha zavarban lenne azért mert megölelt.
- Valóban megtévesztő. - mondja Noel.
Nem árult el! Hát hihetek azoknak a szép szemeknek.
- Segítenek nekem? - kérdezem, mert még mindig nem akarom elhinni, hogy nem lőttek agyon.
- Igen. Így már érthető mért nem akartál levetkőzni. - mondja Noel.
Elpirulok. Valószínű, ha lányként jövök ide, akkor sem szívesen vetkőzöm le egy tőlem alig idősebb srác előtt. Tudom furcsa, de szégyenlős vagyok. Ez nem túl elterjedt tulajdonság a kapitóliumiak körében.
- Szóval, igazából hogyan is hívnak? - kérdezik.
- A nevem Kiara.
- Kiara, segítünk neked, de mindenben engedelmeskedned kell.
Bólintok. A reménykedésem, valósággá alakult.
- Szeretnénk, hogyha levennéd a zakódat és a nadrágodat.
Ezzel nincs semmi baj. Olyan mintha bikiniben lennék.-ismételgetem magamban.
- Nálad, szerencsére nem kell foglalkoznunk a gyantázással. Viszont a hajad borzalmas. - mondja Noel miközben körbejár.
Elküldenek zuhanyozni. A szoba falán, kirajzolódik egy ajtó, magától kinyílik és egy fürdőszobába vezet.
Beállok a meleg víz alá és hagyom hogy kicsorduljanak a könnyeim.
A megkönnyebbülés könnyei, hogy nem kell meghaljak és hogy segítőkre akadtam.
Előre kikészített fehérneműt veszek fel és bolyhos köntösbe csavarom magam.
A hajam tényleg borzalmas ez még így vizesen is látszik. Meg sem szárítom, hiszen úgyis formára nyírják.
Ahogy kilépek, elcsodálkoznak. Ezek szerint, tényleg jól sikerült a sminkem.
- Ülj le. - mondja Noel és megpaskolja a mellette lévő széket.
A lábamra nem vettem semmit, úgyhogy szép sorjában jelennek meg a lábnyomaim a padlón.
Végül eljutok a székig és magam alá húzom a lábaim.
- Azt könnyen eltudjuk intézni, hogy fiúnak nézz ki. Természetesen nem fogunk átoperálni. Elég lesz egy kis válltömés és smink. Az arénában pedig mindig maszatold össze az arcodat.
Bólintok.
- Elvileg a nyitóünnepélyen olyan ruha kell rajtad legyen ami a Körzetedet szimbolizálja, ám most egy kicsit más a helyzet, ezért olyan ruhát adunk rád, ami téged mutat be.
Engem? Engem kell bemutatni.
- Szóval, mi érdekel téged Kiara?
- Nem tudom. - mondom, mert ez az igazság. Nincsen különösebb hobbim, nem is rajongok senkiért, nem vagyok semmiben túl ügyes, vagy várjunk csak! - Szeretek énekelni.
- Énekelni? - kérdezi nagyon óvatosan Noel.
- Igen, énekelni. - mondom én is már kevésbé óvatosan.
- Énekelnél nekünk? - kérdezi Katniss, csendesen, és mintha könnyek csillognának a szemébe.
Belekezdek egy nagyon egyszerű dalba, apa tanította nekem és a bátyámnak amikor még kicsik voltunk. A hangunk csodásan szólt, ha együtt daloltunk.
A dal szövege és dallama is nagyon egyszerű:
Én vagyok az, aki nem jó
Fellegajtó nyitogató.
Ájnánáná...
Nyitogatom a felleget,
Mikor nyílik elmehetek.
Ájnánáná...
- nagyon szépen énekelsz. - mondja Katniss.
Noel is bólogat.
- De ez nem jöhet szóba, hiszen most fiú leszel!
Ez igaz, de sajnos nincsen más ötletem. Nem tudom, hogy hogyan hívhatnám fel magamra a közönség figyelmét.
- Mi lenne, ha a tesódra terelnénk a figyelmet? Az aratás napi felvételen is látszik hogy van egy ikertesód...
csinálnék egy jelmezt, ami azt szimbolizálja hogy mennyire szereted.
Ez nem is rossz ötlet. Az emberek imádják a drámát és a testvéri szeretetet.
- Rendben. - mondom és bólintok is, hogy megerősítsem a válaszom.
De akkor ki lesz az első kerület fiú kiválasztottja? a bátyámat nem ölik meg rögtön, hanem majd kicsinálják az arénában. Plutarch tesz róla, hogy az első napon ki legyen vetítve a képe.
Milyen hülye vagyok! Hogy bízhattam meg benne. Bár, mi mást tehettem volna?
Ráncigálom az ajtót. Nekem nem nyílik.
Elegem van ebből a steril, fehér szobából. Kinyitom a fehér szekrény ajtaját. Hátha van valami odabent aminek hasznát veszem.
Semmi.
A kis fehér polcok kulcsra vannak zárva. Biztos Noelnél vannak a kis, fehér kulcsok amivel ki lehet őket nyitni. Nem lehet felfeszíteni őket.
Nyitódik az ajtó. Én még mindig a fehér szekrény előtt állok. Félek megfordulni. Úgy is hátrakötik a kezemet. Vagy most azonnal fejbe lőnek? Elképzelem ahogy ez a fehér, tiszta szoba az én véremmel lesz tele. Ennek még az is jót tenne.
De akik bejöttek nem rendőrök. A rendőrök cipője csattog a padlón. Megfordulok.
A szobában Noel van és Katniss. Katniss egyszerűen odajön hozzám és átölel. A gesztus meglep. És akkor esik le, hogy kire emlékeztettem Noelt, hogy ki jött el a Viadalra a testvére helyett. Hiszen a saját mentorom lehet az egyetlen aki megért. Visszaölelem.
- Nagyon. nagyon bátor vagy. - suttogja a fülembe.
Elenged, egy kicsit távolabb lép és mintha zavarban lenne azért mert megölelt.
- Valóban megtévesztő. - mondja Noel.
Nem árult el! Hát hihetek azoknak a szép szemeknek.
- Segítenek nekem? - kérdezem, mert még mindig nem akarom elhinni, hogy nem lőttek agyon.
- Igen. Így már érthető mért nem akartál levetkőzni. - mondja Noel.
Elpirulok. Valószínű, ha lányként jövök ide, akkor sem szívesen vetkőzöm le egy tőlem alig idősebb srác előtt. Tudom furcsa, de szégyenlős vagyok. Ez nem túl elterjedt tulajdonság a kapitóliumiak körében.
- Szóval, igazából hogyan is hívnak? - kérdezik.
- A nevem Kiara.
- Kiara, segítünk neked, de mindenben engedelmeskedned kell.
Bólintok. A reménykedésem, valósággá alakult.
- Szeretnénk, hogyha levennéd a zakódat és a nadrágodat.
Ezzel nincs semmi baj. Olyan mintha bikiniben lennék.-ismételgetem magamban.
- Nálad, szerencsére nem kell foglalkoznunk a gyantázással. Viszont a hajad borzalmas. - mondja Noel miközben körbejár.
Elküldenek zuhanyozni. A szoba falán, kirajzolódik egy ajtó, magától kinyílik és egy fürdőszobába vezet.
Beállok a meleg víz alá és hagyom hogy kicsorduljanak a könnyeim.
A megkönnyebbülés könnyei, hogy nem kell meghaljak és hogy segítőkre akadtam.
Előre kikészített fehérneműt veszek fel és bolyhos köntösbe csavarom magam.
A hajam tényleg borzalmas ez még így vizesen is látszik. Meg sem szárítom, hiszen úgyis formára nyírják.
Ahogy kilépek, elcsodálkoznak. Ezek szerint, tényleg jól sikerült a sminkem.
- Ülj le. - mondja Noel és megpaskolja a mellette lévő széket.
A lábamra nem vettem semmit, úgyhogy szép sorjában jelennek meg a lábnyomaim a padlón.
Végül eljutok a székig és magam alá húzom a lábaim.
- Azt könnyen eltudjuk intézni, hogy fiúnak nézz ki. Természetesen nem fogunk átoperálni. Elég lesz egy kis válltömés és smink. Az arénában pedig mindig maszatold össze az arcodat.
Bólintok.
- Elvileg a nyitóünnepélyen olyan ruha kell rajtad legyen ami a Körzetedet szimbolizálja, ám most egy kicsit más a helyzet, ezért olyan ruhát adunk rád, ami téged mutat be.
Engem? Engem kell bemutatni.
- Szóval, mi érdekel téged Kiara?
- Nem tudom. - mondom, mert ez az igazság. Nincsen különösebb hobbim, nem is rajongok senkiért, nem vagyok semmiben túl ügyes, vagy várjunk csak! - Szeretek énekelni.
- Énekelni? - kérdezi nagyon óvatosan Noel.
- Igen, énekelni. - mondom én is már kevésbé óvatosan.
- Énekelnél nekünk? - kérdezi Katniss, csendesen, és mintha könnyek csillognának a szemébe.
Belekezdek egy nagyon egyszerű dalba, apa tanította nekem és a bátyámnak amikor még kicsik voltunk. A hangunk csodásan szólt, ha együtt daloltunk.
A dal szövege és dallama is nagyon egyszerű:
Én vagyok az, aki nem jó
Fellegajtó nyitogató.
Ájnánáná...
Nyitogatom a felleget,
Mikor nyílik elmehetek.
Ájnánáná...
- nagyon szépen énekelsz. - mondja Katniss.
Noel is bólogat.
- De ez nem jöhet szóba, hiszen most fiú leszel!
Ez igaz, de sajnos nincsen más ötletem. Nem tudom, hogy hogyan hívhatnám fel magamra a közönség figyelmét.
- Mi lenne, ha a tesódra terelnénk a figyelmet? Az aratás napi felvételen is látszik hogy van egy ikertesód...
csinálnék egy jelmezt, ami azt szimbolizálja hogy mennyire szereted.
Ez nem is rossz ötlet. Az emberek imádják a drámát és a testvéri szeretetet.
- Rendben. - mondom és bólintok is, hogy megerősítsem a válaszom.
3.fejezet I.rész
Egy kocsiba ültetnek. Egyszerű fekete autó. Olyan retro stílusú. Bent már vár rám a két mentorom: Katniss és Peeta. Katniss folyton a hasát simogatja és Peeta kezét szorongatja. A kéz tulajdonosa nyugodtan, szinte derűsen üldögél.
Nincsen különösebb bajom a Felkelőkkel. Elítélem őket emiatt a hülye utolsó viadal miatt. De egy részt, megértem őket. Sok-sok éven át voltak elnyomva. Nekünk az iskolában nem tanították, hogy hogyan élnek Panem többi részében az emberek. Nem voltunk rá kíváncsiak. Nekünk meg volt mindenünk. Tragédiának számított, ha Anya kifelejtette az olajbogyót a szendvicsből vagy nem érkezett meg a ruha amit rendeltünk.
De a felkelés után, számos film megjelent a Körzetektől. Az első körzetek gazdagságát is láttuk, de az utolsó körzetek szegénységét és nyomorúságát is. Azóta megváltozott a helyzet. Jó páran beköltöztek a Kapitóliumba, de a legtöbben visszamentek a Körzetükbe. Most már mindenhol van ennivaló, biztonságos otthonok, munkák. Legalábbis az újságok ezt hirdetik. Meg a televízió.
A 13.-at újjáépítik. Juppi! mostmár lesz atombombánk is. Most már tényleg minden rendben lesz és békében, de először meg kell ölni kilenc ártatlan gyereket. Hogy lehetne másképp oltani a körzetek bosszúszomját? Nekem lenne pár ötletem.
A mentoraim sem vesznek észre semmit.
- El tudtál búcsúzkodni?- kérdezi Peeta, egészen szomorú hangon.
Talán szomorú, mert tudja hogy meg kell haljak? Nem hiszem, hiszen a maradék győztes szavazta meg az utolsó viadalt. Miért lenne szomorú? Örülni fognak hogy megöljük egymást.
Bólintok. Nem akarok addig megszólalni amíg nem muszáj, nem vagyok benne biztos hogy tudnék mély hangon vagy csak egyszerűen sírás nélkül beszélni.
- Ahogy a központba érünk átadunk a stylistodnak. De utánna találkozunk és mindent megbeszélünk. Rendben? - mondja Katniss.
Megint csak bólintok, mert most már tuti nem tudnék megszólalni. Erről teljesen megfeledkeztem! 15 éve nézem a Viadalt és elfelejtettem hogy a Kiválasztottak először egy stílustanácsadásra mennek! Hogy én milyen buta vagyok. Ezt hogy fogom megoldani? Hiszen nem mondhatom, hogy : bocs, de szégyenlős vagyok. Rá fognak jönni hogy lány vagyok.
Nyitódik majd csapódik az ajtó. Közvetlenül mellém ül le Samantha. Sír. Még mindig. Sajnálom, én tényleg nagyon sajnálom. Hiszen nem ő tehet róla, hogy a nagyapja vezette Panemet! Ezt senki nem mondhatja.
Miközben a mentoraink Samanthával foglalkoznak, nekem egyfolytában pörög az agyam. Hogyan fogom megoldani ezt a problémát...? Az egyetlen megoldás, ha elmondom. Bevallom az egész sztorit és bízom abban, hogy a stylistom vérbeli Kapitóliumi és imádja a drámát. Akkor talán nem árul el. Sőt talán még segít is, hogy egy kicsit férfiasabb legyek.
Viszont ha nem? Akkor megbüntetik a családomat és a bátyámat beküldik az arénába, valószínűleg engem is.
szóval nagyon reménykedem.
Kiszállunk. Rögtön bedobnak minket egy liftbe és már indulunk is lefelé. A gyomrom mintha a tüdőmig mászna fel. Sosem fogok hozzászokni a liftekhez.
Lent engem és Samanthát is külön-külön szobába kísérnek.
Egyszerű fehér szoba. Fehér ágy. Fehér szekrény. Fehér ajtó.
Óvatosan leülök az ágyra. Talán ez a szoba is be van kamerázva. Ki tudja? Innen sohasem mutatnak semmit a Viadal közvetítésén. Remélem hogy nincs. Ez a reménykedős lista egyre hoszabb.
Nyílik a fehér ajtó és egy fekete ruhában lévő, kávébarna, 20 év körüli pasi lép be. Valahonnan nagyon ismerős nekem. A szeme. Az arca. Cinna! Igen, ez a srác kiköpött Cinna, csak fiatalabb és lágyabbak a vonásai.
-Szia! Noel vagyok! - mondja és kezet nyújt.
Muszáj lesz megszólalnom.
-Alex. - szerencsére sikerült elég férfias hangot produkálnom.
-Esetleg levennéd a ruhádat hogy megnézzem mivel kell dolgoznom?- eléggé szenvtelen hangon beszél. Talán nem akar zavarba hozni. Vagy egyszerűen nem vagyok szimpatikus neki. Nekem aztán tökmindegy.
-Mindenképpen muszáj? - és elég feltűnően körülnézek.
-Nyugodj meg, ez a szoba nincsen bekamerázva! A felkelők tiszteletben tartják a jogaidat.
Érdekes, meghagyják a jogomat, hogy kamerák nélkül vetkőzzek le, de bedobnak egy arénába, hogy öljenek meg a kortársaim. Különös gondolkodásmód.
Én mégse kezdek el vetkőzni. Nem tudom eldönteni Noelről, hogy megbízhatok-e benne.
Vajon átoperáltatta magát Cinnává? hiszen Cinna egyedi és rettentő tehetséges stylist volt. Vagy Cinna rokona? Esetleg a fia? Ezeket még kevésbé merem megkérdezni. Valószínűleg észreveszi döntésképtelen állapotomat és egy sokkal kedvesebb hangon mint az előbbi kérdezi:
- Minden rendben van?
Megrázom a fejem. Kitör belőlem a sírás. A stressz, az aggodalom, hogy a bátyámnak meg kell halnia, hogy meg fognak ölni, hogy lelepleződöm a felszínre tör belőlem. Elesek és a fejemet a térdemre hajtom. Csak sírok. Ez az állapot eléggé megnyugtató. Előre-hátra dülöngélek és minden férfiasságot mellőzve bőgök.
Most már tuti hogy leesett neki. Hogy itt valami gikszer van. Egy fiú sem sír így. Főleg egy tizenhat éves.
Leguggol és egy zsebkendőt nyújt nekem. Megfogja a könyökömet és gyengéden egy székhez vezet.
- Szeretném, hogyha teljesen őszintén elmondanál mindent. - mondja és nagyon komolyan a szemembe néz.
Magamban megjegyzem, hogy gyönyörű szeme van. Egy ilyen szemnek bármit elhiszek. Elhiszem, hogy esetleg megért és segíteni fog, ezért elmondok mindent.
Elmesélem, hogy milyen a bátyám, az aratást és a rettenetes érzést hogy elveszíthetem őt.
Mesélés közben egyszer sem nézek rá. Félek, hogyha felnéznék hívná a rendőröket.
A történetem legvégén tekintek fel.
A szemében megértést látok és szomorúságot.
- Emlékeztetsz valakire. - mondja és kimegy a szobából.
Nincsen különösebb bajom a Felkelőkkel. Elítélem őket emiatt a hülye utolsó viadal miatt. De egy részt, megértem őket. Sok-sok éven át voltak elnyomva. Nekünk az iskolában nem tanították, hogy hogyan élnek Panem többi részében az emberek. Nem voltunk rá kíváncsiak. Nekünk meg volt mindenünk. Tragédiának számított, ha Anya kifelejtette az olajbogyót a szendvicsből vagy nem érkezett meg a ruha amit rendeltünk.
De a felkelés után, számos film megjelent a Körzetektől. Az első körzetek gazdagságát is láttuk, de az utolsó körzetek szegénységét és nyomorúságát is. Azóta megváltozott a helyzet. Jó páran beköltöztek a Kapitóliumba, de a legtöbben visszamentek a Körzetükbe. Most már mindenhol van ennivaló, biztonságos otthonok, munkák. Legalábbis az újságok ezt hirdetik. Meg a televízió.
A 13.-at újjáépítik. Juppi! mostmár lesz atombombánk is. Most már tényleg minden rendben lesz és békében, de először meg kell ölni kilenc ártatlan gyereket. Hogy lehetne másképp oltani a körzetek bosszúszomját? Nekem lenne pár ötletem.
A mentoraim sem vesznek észre semmit.
- El tudtál búcsúzkodni?- kérdezi Peeta, egészen szomorú hangon.
Talán szomorú, mert tudja hogy meg kell haljak? Nem hiszem, hiszen a maradék győztes szavazta meg az utolsó viadalt. Miért lenne szomorú? Örülni fognak hogy megöljük egymást.
Bólintok. Nem akarok addig megszólalni amíg nem muszáj, nem vagyok benne biztos hogy tudnék mély hangon vagy csak egyszerűen sírás nélkül beszélni.
- Ahogy a központba érünk átadunk a stylistodnak. De utánna találkozunk és mindent megbeszélünk. Rendben? - mondja Katniss.
Megint csak bólintok, mert most már tuti nem tudnék megszólalni. Erről teljesen megfeledkeztem! 15 éve nézem a Viadalt és elfelejtettem hogy a Kiválasztottak először egy stílustanácsadásra mennek! Hogy én milyen buta vagyok. Ezt hogy fogom megoldani? Hiszen nem mondhatom, hogy : bocs, de szégyenlős vagyok. Rá fognak jönni hogy lány vagyok.
Nyitódik majd csapódik az ajtó. Közvetlenül mellém ül le Samantha. Sír. Még mindig. Sajnálom, én tényleg nagyon sajnálom. Hiszen nem ő tehet róla, hogy a nagyapja vezette Panemet! Ezt senki nem mondhatja.
Miközben a mentoraink Samanthával foglalkoznak, nekem egyfolytában pörög az agyam. Hogyan fogom megoldani ezt a problémát...? Az egyetlen megoldás, ha elmondom. Bevallom az egész sztorit és bízom abban, hogy a stylistom vérbeli Kapitóliumi és imádja a drámát. Akkor talán nem árul el. Sőt talán még segít is, hogy egy kicsit férfiasabb legyek.
Viszont ha nem? Akkor megbüntetik a családomat és a bátyámat beküldik az arénába, valószínűleg engem is.
szóval nagyon reménykedem.
Kiszállunk. Rögtön bedobnak minket egy liftbe és már indulunk is lefelé. A gyomrom mintha a tüdőmig mászna fel. Sosem fogok hozzászokni a liftekhez.
Lent engem és Samanthát is külön-külön szobába kísérnek.
Egyszerű fehér szoba. Fehér ágy. Fehér szekrény. Fehér ajtó.
Óvatosan leülök az ágyra. Talán ez a szoba is be van kamerázva. Ki tudja? Innen sohasem mutatnak semmit a Viadal közvetítésén. Remélem hogy nincs. Ez a reménykedős lista egyre hoszabb.
Nyílik a fehér ajtó és egy fekete ruhában lévő, kávébarna, 20 év körüli pasi lép be. Valahonnan nagyon ismerős nekem. A szeme. Az arca. Cinna! Igen, ez a srác kiköpött Cinna, csak fiatalabb és lágyabbak a vonásai.
-Szia! Noel vagyok! - mondja és kezet nyújt.
Muszáj lesz megszólalnom.
-Alex. - szerencsére sikerült elég férfias hangot produkálnom.
-Esetleg levennéd a ruhádat hogy megnézzem mivel kell dolgoznom?- eléggé szenvtelen hangon beszél. Talán nem akar zavarba hozni. Vagy egyszerűen nem vagyok szimpatikus neki. Nekem aztán tökmindegy.
-Mindenképpen muszáj? - és elég feltűnően körülnézek.
-Nyugodj meg, ez a szoba nincsen bekamerázva! A felkelők tiszteletben tartják a jogaidat.
Érdekes, meghagyják a jogomat, hogy kamerák nélkül vetkőzzek le, de bedobnak egy arénába, hogy öljenek meg a kortársaim. Különös gondolkodásmód.
Én mégse kezdek el vetkőzni. Nem tudom eldönteni Noelről, hogy megbízhatok-e benne.
Vajon átoperáltatta magát Cinnává? hiszen Cinna egyedi és rettentő tehetséges stylist volt. Vagy Cinna rokona? Esetleg a fia? Ezeket még kevésbé merem megkérdezni. Valószínűleg észreveszi döntésképtelen állapotomat és egy sokkal kedvesebb hangon mint az előbbi kérdezi:
- Minden rendben van?
Megrázom a fejem. Kitör belőlem a sírás. A stressz, az aggodalom, hogy a bátyámnak meg kell halnia, hogy meg fognak ölni, hogy lelepleződöm a felszínre tör belőlem. Elesek és a fejemet a térdemre hajtom. Csak sírok. Ez az állapot eléggé megnyugtató. Előre-hátra dülöngélek és minden férfiasságot mellőzve bőgök.
Most már tuti hogy leesett neki. Hogy itt valami gikszer van. Egy fiú sem sír így. Főleg egy tizenhat éves.
Leguggol és egy zsebkendőt nyújt nekem. Megfogja a könyökömet és gyengéden egy székhez vezet.
- Szeretném, hogyha teljesen őszintén elmondanál mindent. - mondja és nagyon komolyan a szemembe néz.
Magamban megjegyzem, hogy gyönyörű szeme van. Egy ilyen szemnek bármit elhiszek. Elhiszem, hogy esetleg megért és segíteni fog, ezért elmondok mindent.
Elmesélem, hogy milyen a bátyám, az aratást és a rettenetes érzést hogy elveszíthetem őt.
Mesélés közben egyszer sem nézek rá. Félek, hogyha felnéznék hívná a rendőröket.
A történetem legvégén tekintek fel.
A szemében megértést látok és szomorúságot.
- Emlékeztetsz valakire. - mondja és kimegy a szobából.
2013. március 7., csütörtök
2.fejezet
Otthon vagyok. A saját szobámban, a saját ágyamban, a saját hálóingemben. Eszembe jut a rémálmom, miszerint Alexet húzták az Aratáson. A naptárra nézek. A naptár szerint már megvolt az Aratás. A legrosszabbtól tartva, a "Körzetünk képviselői" linkre kattintok.
meglátom a kisírt szemű Samanthát és a bátyámat. Hát mégse álom volt. Valóban megtörtént amitől úgy féltem. Vajon lekéstem a búcsúzkodást? A bátyámnak úgy kell meghalnia, hogy el sem búcsúztam tőle?
De hát nem biztos hogy meghal. Gondolom bizakodva, de nem tudom elképzelni hogy Alex bárkit is megölne. Eszembe jut ahogy hazahozott egy egész büdös, koszos patkánycsaládot és a saját szobájában alakított ki nekik lakhelyet és nevelte fel a kicsinyeket. Hogy sosem hagyja Anyának hogy rovarirtót hívjon, inkább kipucolja ő a padlást, óvatosan nehogy bántódása legyen a bogaraknak. Hogy leveszi a kiscicát a fáról. Tiltakozik az állati bundából készült szőrme ellen. Inkább feladja birkózásban, nehogy bántódása legyen a másiknak. Megvédi azokat akiket piszkálnak a folyosón.
És tőle várjam el hogy ártatlan gyerekeket öljön meg? Nem, ezt nem hagyhatom.
Ekkor lép be az ajtón. ugyanaz a ruha van rajta. Ugyan úgy mosolyog, de a szeme rettenetesen szomorú.
Nem mondok semmit, csak átölelem. Olyan szorosan és hosszan ahogyan csak tőlem telik. Lassan gördülnek le a könnycseppjeim. A zöld anyag könnyen beszívja őket és egy sötétebb árnyalatot vesz fel.
Nem engedem hogy meghaljon!
Mögöttünk lóg a tükör. így hogy nem látszik a hajam, szinte olyan mintha ő lennék.
Vajon az emberek mennyire jegyezték meg a bátyám arcát? Az alakját?
Valószínűleg egyáltalán nem, hiszen utána még 8 embert választottak ki.
A terv készen volt. Meg fogom menteni a bátyámat.
Lassan kibontakozom az ölelésből és a vízmelegítőhöz megyek. Teát akarok csinálni.
Tudom, hogy magától sosem egyezne bele. Még szerencse hogy néztem a két évvel ezelőtti Viadalt. Felforr a víz. kiválasztok egy kesernyés teafüvet és a bátyám poharába cukor helyett altatószirupot rakok. Elég ha néhány órára kiütöm.
Lassan megyek az asztalhoz. Gyengéden a bátyám felé tolom a poharat. Nem szólunk egy szót sem.
-Kiara, tudnod kell hogy nyerni fogok. Nem kell aggódjál.
-Hát persze. Pontosan tudom hogy nyerni fogsz. - és a teámba kortyolok. Ő is így tesz.
-Ez egy kicsit cukros lett. - mondja és kuncog.
-Bocsánat... Azért meg lehet inni? Vagy annyira rossz? - kérdezem és egészen elszomorodom. Tudom hogy a bátyám megsajnál. Tudom hogy ez nem teljesen fair, de miatta csinálom.
Túl jól ismerem.
- Persze hogy meg lehet inni! Nagyon finom. - és egyszerre lehúzza az egész teát. A szemhéjai elkezdenek becsukódni. - Becsaptál. - mormogja.
- Sajnálom.
Kénytelen vagyok az ágyamhoz cipelni és ráadni egy csipkés-fehér-halványrózsaszín hálóinget. A hajamat, a gyönyörű, hosszú hajamat egyetlen vágással levágom.
A hálóingemet Alex ruhájára cserélem. A végeredmény nem éppen tökéletes. Ezért belopózom a bátyám szobájába és nyakamba öntök egy csomó férfi illatú szeszt. A hajzseléjével olyanra állítom be a hajamat amilyen neki volt. Az öltöny üres vállait a fürdőben talált vattával tömöm ki. Amit a tükörben látok az még engem is megrémiszt. Alex vagyok. Az arcom egy kicsit még lányos, de ezzel nem tudok mit kezdeni... Vagy mégis? Vissza megyek a szobámba, teljesen zajtalanul. Leülök a sminkasztalom mellé. és nekilátok a munkának. Először alapozóval sötétebb bőrt varázsolok magamnak, majd a megfelelő árnyékokkal, szélesebb arccsontot és markánsabb orrot alkotok magamnak. Igen, nagyon megtévesztő vagyok. És férfias.
Jöjjön az első próba. Ha anyáék nem ismernek fel, más sem fog.
Lassan nagyon lassan megyek le a lépcsőn. Próbálok nem arra gondolni, hogy valószínűleg most megyek le utoljára ezen a lépcsőn. Próbálok arra gondolni, hogy a bátyám, hála nekem, megmenekült. ha nem is önszántából, de megmenekült. És talán az én esélyeim se olyan rosszak. A kapitóliumi gyerekek sosem tanultak harcolni. Persze valószínű hogy lesznek nálam nagyobb termetű gyerekek is, de ha sikerül néhány harci technikát elsajátítani talán van esélyem.
Leértem.
A nappaliban Apa és Anya a kanapén ülnek. Szomorúak. Az újság a földön hever. Valaki kiönthetett egy csésze teát, mert a szőnyeg sarka csurom víz.
Anyáék ahogy meglátnak felállnak. Anya még most is sír, Apát is sírás fojtogatja. Vajon tévedtem Anyával kapcsolatban? Talán tényleg szeret? Vagy csak nem akar szívtelennek tűnni?
Átölelnek. Nem vesznek észre semmit. Sikerült. Ha őket be tudtam csapni, akkor mindenki mást is.
Apa a kabátja zsebéből egy kis medált vesz elő, egyszerű ezüst láncon. A medál egy egyszerű kör. De amikor a kezembe veszem, látom meg hogy közelebbről nézve olyan mintha egy fatönk teteje lenne.
- Szeretném, hogyha ez rajtad lenne az arénába.- mondja Apa
- Szeretnénk.- javítja ki Anya fátyolos hangon.
Aprócskát bólintok. Az ajándék meglepett. Nem tudtam hogy honnan van, és hogy mi köze van hozzánk. De ha azt szeretnék hogy ezt viseljem, hát viselem.
A nappali ajtajában egy kék ruhás ember jelenik meg. Nem békeőr, rendőr. Ez a szó még az előttünk lévő világból maradt meg. Béke, rend nem mindegy? Az egész egy nagy hazugság.
Még egyszer megölelem a szüleimet, és gondolatban a bátyámat is.
Majd a rendőr, a könyökömnél fogva kivezet a házból.
meglátom a kisírt szemű Samanthát és a bátyámat. Hát mégse álom volt. Valóban megtörtént amitől úgy féltem. Vajon lekéstem a búcsúzkodást? A bátyámnak úgy kell meghalnia, hogy el sem búcsúztam tőle?
De hát nem biztos hogy meghal. Gondolom bizakodva, de nem tudom elképzelni hogy Alex bárkit is megölne. Eszembe jut ahogy hazahozott egy egész büdös, koszos patkánycsaládot és a saját szobájában alakított ki nekik lakhelyet és nevelte fel a kicsinyeket. Hogy sosem hagyja Anyának hogy rovarirtót hívjon, inkább kipucolja ő a padlást, óvatosan nehogy bántódása legyen a bogaraknak. Hogy leveszi a kiscicát a fáról. Tiltakozik az állati bundából készült szőrme ellen. Inkább feladja birkózásban, nehogy bántódása legyen a másiknak. Megvédi azokat akiket piszkálnak a folyosón.
És tőle várjam el hogy ártatlan gyerekeket öljön meg? Nem, ezt nem hagyhatom.
Ekkor lép be az ajtón. ugyanaz a ruha van rajta. Ugyan úgy mosolyog, de a szeme rettenetesen szomorú.
Nem mondok semmit, csak átölelem. Olyan szorosan és hosszan ahogyan csak tőlem telik. Lassan gördülnek le a könnycseppjeim. A zöld anyag könnyen beszívja őket és egy sötétebb árnyalatot vesz fel.
Nem engedem hogy meghaljon!
Mögöttünk lóg a tükör. így hogy nem látszik a hajam, szinte olyan mintha ő lennék.
Vajon az emberek mennyire jegyezték meg a bátyám arcát? Az alakját?
Valószínűleg egyáltalán nem, hiszen utána még 8 embert választottak ki.
A terv készen volt. Meg fogom menteni a bátyámat.
Lassan kibontakozom az ölelésből és a vízmelegítőhöz megyek. Teát akarok csinálni.
Tudom, hogy magától sosem egyezne bele. Még szerencse hogy néztem a két évvel ezelőtti Viadalt. Felforr a víz. kiválasztok egy kesernyés teafüvet és a bátyám poharába cukor helyett altatószirupot rakok. Elég ha néhány órára kiütöm.
Lassan megyek az asztalhoz. Gyengéden a bátyám felé tolom a poharat. Nem szólunk egy szót sem.
-Kiara, tudnod kell hogy nyerni fogok. Nem kell aggódjál.
-Hát persze. Pontosan tudom hogy nyerni fogsz. - és a teámba kortyolok. Ő is így tesz.
-Ez egy kicsit cukros lett. - mondja és kuncog.
-Bocsánat... Azért meg lehet inni? Vagy annyira rossz? - kérdezem és egészen elszomorodom. Tudom hogy a bátyám megsajnál. Tudom hogy ez nem teljesen fair, de miatta csinálom.
Túl jól ismerem.
- Persze hogy meg lehet inni! Nagyon finom. - és egyszerre lehúzza az egész teát. A szemhéjai elkezdenek becsukódni. - Becsaptál. - mormogja.
- Sajnálom.
Kénytelen vagyok az ágyamhoz cipelni és ráadni egy csipkés-fehér-halványrózsaszín hálóinget. A hajamat, a gyönyörű, hosszú hajamat egyetlen vágással levágom.
A hálóingemet Alex ruhájára cserélem. A végeredmény nem éppen tökéletes. Ezért belopózom a bátyám szobájába és nyakamba öntök egy csomó férfi illatú szeszt. A hajzseléjével olyanra állítom be a hajamat amilyen neki volt. Az öltöny üres vállait a fürdőben talált vattával tömöm ki. Amit a tükörben látok az még engem is megrémiszt. Alex vagyok. Az arcom egy kicsit még lányos, de ezzel nem tudok mit kezdeni... Vagy mégis? Vissza megyek a szobámba, teljesen zajtalanul. Leülök a sminkasztalom mellé. és nekilátok a munkának. Először alapozóval sötétebb bőrt varázsolok magamnak, majd a megfelelő árnyékokkal, szélesebb arccsontot és markánsabb orrot alkotok magamnak. Igen, nagyon megtévesztő vagyok. És férfias.
Jöjjön az első próba. Ha anyáék nem ismernek fel, más sem fog.
Lassan nagyon lassan megyek le a lépcsőn. Próbálok nem arra gondolni, hogy valószínűleg most megyek le utoljára ezen a lépcsőn. Próbálok arra gondolni, hogy a bátyám, hála nekem, megmenekült. ha nem is önszántából, de megmenekült. És talán az én esélyeim se olyan rosszak. A kapitóliumi gyerekek sosem tanultak harcolni. Persze valószínű hogy lesznek nálam nagyobb termetű gyerekek is, de ha sikerül néhány harci technikát elsajátítani talán van esélyem.
Leértem.
A nappaliban Apa és Anya a kanapén ülnek. Szomorúak. Az újság a földön hever. Valaki kiönthetett egy csésze teát, mert a szőnyeg sarka csurom víz.
Anyáék ahogy meglátnak felállnak. Anya még most is sír, Apát is sírás fojtogatja. Vajon tévedtem Anyával kapcsolatban? Talán tényleg szeret? Vagy csak nem akar szívtelennek tűnni?
Átölelnek. Nem vesznek észre semmit. Sikerült. Ha őket be tudtam csapni, akkor mindenki mást is.
Apa a kabátja zsebéből egy kis medált vesz elő, egyszerű ezüst láncon. A medál egy egyszerű kör. De amikor a kezembe veszem, látom meg hogy közelebbről nézve olyan mintha egy fatönk teteje lenne.
- Szeretném, hogyha ez rajtad lenne az arénába.- mondja Apa
- Szeretnénk.- javítja ki Anya fátyolos hangon.
Aprócskát bólintok. Az ajándék meglepett. Nem tudtam hogy honnan van, és hogy mi köze van hozzánk. De ha azt szeretnék hogy ezt viseljem, hát viselem.
A nappali ajtajában egy kék ruhás ember jelenik meg. Nem békeőr, rendőr. Ez a szó még az előttünk lévő világból maradt meg. Béke, rend nem mindegy? Az egész egy nagy hazugság.
Még egyszer megölelem a szüleimet, és gondolatban a bátyámat is.
Majd a rendőr, a könyökömnél fogva kivezet a házból.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)