10.fejezet

A fekete nadrágom könnyedén beszívja az izzadtságomat. Félek hogy lecsorog rólam a smink. A mellettem ülők, nem veszik észre, hogy mennyire izgulok. Még nincs itt mindenkit. Se a holdképűt, se Maggiet nem látom. A jobb oldalamon Samantha ül, természetesen kissé elhúzódva. Mélyen dekoltázsólt, vékony pántú ruha van rajta, egészen halvány rózsaszín színű. Be kell valljam, hogy Samantha gyönyörű  a ruhában. Az összes hímnemű Kiválasztott rajta legelteti a szemét. Nekem is azt kéne tennem, hogy ne lógjak ki a sorból, de nincs gusztusom hozzá. Hogy Samanthát bámuljam! Aki szép, de gonosz. Csak azt nem tudom, hogy hogyan kapott kilenc pontot... Mit mutathatott amit más nem. Hiszen nem is gyakorolt semmit... Egyetlen egy dolgot csinált: Elcsavarta a többiek fejét. Vajon az Arénában is ez lesz a taktikája? Először szempillát rebegtet, majd megmérgez? vagy hátba szúr?
A fiúkkal könnyű dolga lesz. Az a három aki követte, az Arénában is utána lohol majd. Ezt már most tudom. Most is itt legyeskednek körülötte. Persze mind a mellét bámulja. Samanthát nem zavarja. Sőt még élvezi is a helyzetet. Lehet hogy elcsábította a Játékmestereket is? Lehet ilyet csinálni? Vagy ha nem is lehet, meg tudta csinálni?
Én nem igazán figyeltem, hogy kik ülnek fent a páholyban, kik figyelik, hogy hogyan teljesítek. Elvileg, a régi motoros Plutarch, a helyes lázadófiú Gale és a jelenlegi Vezető Paylor, is beleszól a dolgokba. Nem szívesen kerülnék szembe ezzel a hármassal. Pedig éppen ez lesz. 10 gyerek szembenéz a Lázadókkal és egymással.

A kezem lecsúszik a kanapéra és hallom, hogy valaki a bátyám nevét mondja mellettem. Vagyis most az én nevemet.
- Alex! Hé, itt vagy? - kérdezi egész vidáman egy lány hang. Ahogy felnézek Maggiet látom meg. A hajával csináltak valamit, így most göndör, de sokkal hosszabb mint volt. Sötétzöld, szinte fekete ruha van rajta, ami csillog a fényben. A lábán ugyanolyan narancssárga színű cipő, mint a haja 10 centis sarkakkal.
- Szia. - mondom és jelzek, hogy üljön le mellém.  Letelepszik, és nagyot szusszant.- Hogy bírsz azokkal menni? - kérdezem és a cipője felé intek a fejemmel. Régebben anya is mindig rám tuszkolta a magassarkúkat, főleg miután elment otthonról Dalia. Szörnyű volt. Az 3-5 centisekkel még nem lett volna baj, de amikor arasznyiakat akart rajtam emelni, na azt nem bírtam. Se menni, se megmaradni nem tudtam bennük.
- Hozzá vagyok szokva. - mondja és zavartan elmosolyodik.
Valamit titkol. Ez szinte biztos. Az rendben van, hogy az ötödik kerületből származik. Nincs abban semmi rossz. Tud lopni, nem is akárhogyan. Gondolom muszáj volt neki. De miért szégyenli magát azért mert tud magassarkúban járni? Valószínűleg sosem tudom meg. Nem baj. Nem ezért vagyunk itt. De mégis zavar. Maggie tele lehet titkokkal.
Egy rózsaszín-lila-fekete ruhás, loknis nő lép be hozzánk, csíptetős jegyzettel a kezében.
- Az Első Kerület lány kiválasztottja készüljön. 1 perc a kezdésig.
Samantha idegesen csettint az ujjával, és elhessegeti a rajongóit. Nagy levegőt vesz és a lépcsőhöz libben. Ekkor veszem észre, hogy a ruha alsó fele, egészen combközépig fel van vágva, Ezt azért már túlzásnak tartom...
Kigyúl a piros lámpa az ajtó felett, és Samantha felsétál a lépcsőn. Amikor a színpadra ér, elkerekednek a szemek. Kicsit elpirul. Direkt. Ő lesz a gyönyörű, szemérmes lány, aki szégyenli nagyapja szörnyű cselekedeteit és úgy érzi tennie kell valamit. Hát elég jól kitalálták. Samantha tökéletesen alakít. Cesar, megdicséri a kilenc pontja miatt, és kérdezi, hogy mit csinált. Samantha szégyenlősen válaszol, hogy az titok és igazán el szeretné mondani, de nem szabad. A közönségből szomorú sóhaj szakad fel. Ezután jön a " miért téged támogassanak? mi hajt majd az Arénában?" kérdés. Samantha tökéletesen felel rá. Biztos vagyok benne hogy ezt a mondatot úgy tanították be neki: Azért szeretném, hogy támogassanak, mert szeretném bebizonyítani, hogy jobb vagyok mint a nagyapám. Szeretném jóvá tenni azt amit ő művelt, szeretnék segíteni a Körzetekben élőkön.
Taps-taps-taps... Hogy ez a lány mennyire átlátszó. És ez csak nekem tűnik fel. A közönségben többen könnyeznek, a szegény lányért, akinek bűnhődnie kell nagyapja helyett. Oké, ezt én sem tartom fair dolognak, de Samantha túl játssza magát.
- Első Kerület, fiú kiválasztott. - mondja a csíptetős.
A lábam és a kezem remegni kezd. Félve nézek Maggiere, aki támogatóan bólint.
- Minden rendben lesz. - mondja. Na persze... De meg kell próbálni.
Samantha a színpad másik oldalán távozik, tapsvihar közepette. Nehéz lesz felül múlni, sőt szinte lehetetlen. Próbálom feleleveníteni  a próbabeszélgetést Peetával és úgy tenni mintha nem egész Panem figyelne.
Piros lámpa. Lépcső. Köszönés. Kézfogás. Kezdődik.
- Szóval, Alex, mind ismerjük a te szomorú történetedet. Tudjuk hogy otthon az ikertestvéred vár, akit meg is kérdeztünk hogy szerinte miért fogsz te nyerni. - kezdi Cesar.  
Tessék? Erről lemaradtam... Készült interjú Alexszel, és én nem tudok? Miről maradtam még le?
Cesar észreveszi az értetlenségemet és leadják az interjút.
Alex hosszú hajjal, szoknyában, sminkben ül a nappalinkban. Minden olyan mint amikor elmentem, csak Alex arca nyúzottabb. Az interjú nagyon rövid, szinte csak a "hogy vagy?" "szia" szerepelnek benne, majd A Kérdés.
- Alex azért fog nyerni, mert megígérte nekem. - mondja egyszerűen a bátyám.
Elmosolyodom. Nem tudtam hogy mit fog válaszolni, de ez a válasz tetszett. Rá vallott. Nem mutatott be hősként, viszont erősítette, az őszinte, kedves imadzsemet.
Cesar, olyan, "na mit szólsz hozzá" mosollyal nézett rám.
- Igen, ez így igaz. Mielőtt eljöttem megígértem neki, hogy megnyerem a Viadalt és hogy még látjuk egymást. - a hangom magabiztos, pedig a sírás fojtogat.
A közönség ellágyulva figyel. Engem, a nyíltszívű, szerető testvért.
- Alex, mint tudjuk, 8 pontot kaptál a Kiképzésen. Samantha kilencet. Van köztetek valami rivalizálás? - kérdezi.
Huh... erre nem számítottam. Mit kéne mondanom? Hogy utáljuk egymást? Akkor mi lenne a kedves, megértő sráccal aki eddig vagyok? Muszáj azt mondanom, hogy jól megvagyunk. Hazudok. Nem mintha olyan nagy dolog lenne, mert itt mindenki hazudik, de akkor is. A kedves, szeretetteljes FIÚ mégiscsak kisebb hazugság, mint az hogy kedvelem Samanthát. De muszáj lesz hazudni.
- Nem! Dehogy!- mondom szinte felháborodva. Ez tetszik a közönségnek. - Nagyon örülök neki, hogy ilyen ügyes. A mentoraink mindkettőnkre nagyon büszkék. - fejezem be és remélem hogy jól válaszoltam. A közönség soraiban egy ismerős arcot keresek. Noel. A fejével int, hogy minden rendben.
- Apropó mentor! - kezdi Cesar, mintha csak most jutna eszébe, pedig biztos tervezte ezt a kérdést. - Hogy jöttök ki a mentoraitokkal? Milyen érzés két hőssel dolgozni?
- Peeta és Katniss, mindenben segítenek nekem, és támogatnak. Örülök hogy ők lettek a mentoraim. - válaszolom, és most nem hazudok. Ez tényleg így van. Az órára nézek: 5-4-3-2-1 letelnek az utolsó másodpercek, és felharsan a sziréna.
Meghajolok és megtapsolnak. Majdnem akkora tapsot kapok mint Samantha.
Lebotorkálok a színpadról. Katniss és Peeta felkísérnek minket a szobánkba. Pedig meg akartam nézni Maggiet. Most már mindegy. Holnap úgyis találkozunk. Az Arénában. A gyomrom összeugrik és lemondok a vacsoráról.
Zuhanyzok, és az ágyba bújok. De nem tudok elaludni. Az érzés, hogy ez az utolsó éjszakám, amikor nem vagyok halálos veszélyben, fogva tart. Forgolódok és éhes leszek. Ez jó jel. Talán már nem is izgulok annyira. Halkan a konyhába osonok.
Valaki van odabent. Remélem hogy nem Samantha. Szerencsém van. Noel az.
- Szia. - köszönök halkan, összehúzom a köntösömet és leülök szembe vele a pulthoz.
Rám mosolyog.
- Hogy-hogy ébren vagy még? - néz rám, és felhúzza a szemöldökét.
- Ezt én is kérdezhetném. - mondom kitérve a válasz elöl.
- Most ért véget a party.
Kérdőn nézek rá.
- A viadal szervezők partyja. Stylistok, játékmesterek, narrátorok, mentorok.
Bólintok.
- Kapok abból?- kérdezem és a gőzölgő levesre mutatok előtte.
- Tiéd lehet, én már ettem a bulin.
- Akkor minek melegítetted meg?
- Itt találtam. Valószínűleg az egyik cseléd melegítette meg, neked.
Nem igazán érdekel, hogy miért volt ott a leves, de nagyon finom. Miután végzek, már nem izgulok annyira. Noel fürkésző tekintettel figyeli az arcomat.
- Nem tudsz aludni igaz. - nem kérdezi, megállapítja.
- Igaz.
Felállok az asztaltól és a szobám felé megyek. Követ.
Bebújok az ágyba, ő pedig betakargat. Megpuszilja a fejem és mellém fekszik.
Álomba ringat.