11. fejezet II.rész

Ez biztosan a Kapitóliumban van. Hátrafordulok, tőlem alig száz méterrel hegyoldal. Hát eléggé lekicsinyítették a Kapitóliumot.
A Bőségszarun lévő óra szerint még legalább 45 másodpercem van, hogy döntsek milyen taktikát alkalmazok.  Akár indulhatnék a hegyoldal felé is, minek keveredjek bele rögtön az első vérengzésbe.
Valahogyan előnyt kell szereznem. Körbenézek.  A jobb oldali fal alig fél méterre van tőlem, alacsony ablakokkal. Vajon aktiválták a podokat rögtön ahogy felértünk, vagy csak miután letelik az egy perc akkor lesznek beindítva a csapdák?
Fél perc.
Döntenem kell, lehet hogy meghalok, de ha nem, akkor rettentő nagy előnyt szerzek. A többi Kiválasztott nem látja a Bőségszarutól, hogy mit csinálok.
Kifújom a levegőt és egészen a fémkör széléig araszolok, hogy minél nagyobb legyen a lendületem. Nagy levegő, egy lépés, két lépés, ugrás.
A kezeimmel a felső párkányhoz nyúlok és .... nem robban. kicsit várok, de semmi.
még 20 másodperc.
Araszolni kezdek a falon. Ablakpárkányból, ablakpárkányba a lehető leggyorsabban, közben a másodpercszámolón is rajta tartani a szemem. Ha letelik az idő, futva kell folytatnom a dolgot, minél gyorsabban át kell érnem a hegy másik oldalára. Ha van másik oldala.
Mert a másik oldalán elvileg a Körzetek vannak. Ha nem  csak a Kapitólium, hanem egész Panem az Aréna, akkor érthető, hogy mért ilyen kicsi a főváros, 10 sugárút a 10 Kiválasztottal egészen a Bőségszaruig, biztos, hogy van valami a hegy másik oldalán.
10 másodperc.
Elég gyorsan haladok, de nem fogok teljesen odaérni. Mindegy, ennyi előny is előny. Lejjebb mászok, hogy kisebbet kelljen ugornom.
És akkor valahol robban egy akna.  A félelemtől és a meglepetéstől önkéntelenül is elsikítom magam, majd a szájam elé kapom a kezeimet és elvesztem az egyensúlyomat.
Zuhanás közben a fejem a Bőségszaru irányába fordítom.
2...1...0
A hátam eszméletlen erővel ütődik a földhöz, majd a fejem is követi. De nincs időm a fájdalommal törődni, a testemet elárasztja az adrenalin, szinte hallom ahogy a többik mint a puskából kilőtt golyók szaladnak a szaru felé, velem együtt.
Előbb érek oda. Felkapok egy közepes méretű hátizsákot és a késkészletet, nincs másra időm és nincs kedvem mást cipelni.
Rohanok vissza. A fejemet néha hátra fordítom és látom hogy már többen elérték a szarut és elkezdődik az öldöklés.
Se Maggie, se Samanthát nem látom. Hogy ez szerencse-e azt nem tudom, de ebben a pillanatban nem tud érdekelni, tovább futok.  Egyenesen be az erdőbe.
Nem merek lassítani, csak futok hegynek fel. Nem túl meredek, de nem tudom milyen magas. Remélem a hegyet is lekicsinyítették.
Nem tudom pontosan hogy milyen fák vesznek körül, de tölgynek tippelem, mert a levelei átengedik a fényt, így sajnos elég nagy az aljnövényzet ami hatalmas zajt csap. De mégse hallja meg senki. Vagy csak nem támad rám. Nem hiszem, hogy a holdképűn vagy Samanthán kívül ebben a csapatban bárki is gyilkolna csak úgy. A vívós lány is gyanús nekem, de nem az a hidegvérű gyilkos.
Muszáj lassítanom.
Nem tudom, hogy merre járok, de ez nem zavar. Egyenlőre nem vagyok éhes, se szomjas, de azt is tudom, hogy ez nem sokáig marad így. Aki olyan rendszeres étkezéshez van szokva mint én, az éhes lesz előbb, vagy utóbb. De inkább előbb. Kaját kell szereznem amíg még van erőm és nincs sötét.
Meg vizet.
Lehet nem is az ellenfeleimtől kéne félni? Egyszerűen csak a helyzettől.
De ebben a helyzetben senki sincs előnyben. Nem hiszem hogy aki esetleg erősebb könnyebben talál vizet vagy élelmet. Sőt aki nagyobb, az hangosabb és aki hangosabb az elijeszti az állatok. De a növényeket nem! Ehető növények!  Azokat legalább ismerem. Hirtelen megörülök a nagy növényzetnek és próbálok pár ismerős bokrot találni a közelben, és akkor rátalálok. A hatalmas, gyönyörű, fogalmam sincs hogy hogy kerül ide, de málnás. Hatalmas, lédús gyümölcsökkel.
Közelről megvizsgálom és igen, ez minden bizonnyal málna.
Pár méhecske döng körülötte, de csak a normális nem bántasz-én se bántalak. Kinyitom a hátizsákot és az első kezembe akadt holmiba, ami egy széles szájú ivóedény, málnát szedek-eszek.
Végül az edénykét bezárom és hivatalosan is málnapohárnak keresztelem.
Egyetlen problémám, hogy sötétedik. Nem tudom hogy-hogy ilyen gyorsan, lehet hogy már lezajlott a vérengzés és szeretnék a Játékmesterek, ha vége lenne az első napnak. Őszintén, én is.
Viszont valami alvóhelyet kell találjak. Minél gyorsabban.
Eltüntetem a lábnyomaimat és a táska nyomát a fűben.
A választásom egy elég öregnek tűnő fára esik. Feljebb is vannak ágai és tölgyhöz képest dús lombkoronája van. A tanultak szerint kezdek el mászni. A késkészlettel az övemen és hátizsákkal a vállamon viszont jóval nehezebb mint anno Katnissel. De feljutok és ez a lényeg. Elég magasan vagyok, és már elég sötét van. Nem tudom megnézni hogy mi van a táskában. Talán majd, ha kivetítik a halottakat.
És akkor eszembe jut amiről a menekülés, a félelem, a málnás elvonta a figyelmemet. Hogy kik halhattak meg. Először az aki miatt robbant az akna. Maradt kilenc. Viszont út közben egyáltalán nem figyeltem az esetleges ágyúdörrenést. Ha egyáltalán volt már. Hamar kiderül, hogy nem.
Három.
Két dörrenés, plusz az aknás. Az úgy három. Máris csak heten vagyunk. De kik haltak meg?
Én élek. Van pár ember akikben biztos vagyok, a holdképű, Samantha, vívós lány, és bízok benne hogy Maggie is rendben van. Ilyen kevés embernek hatalmas lesz az Aréna. Vagy mégse? ha a Kapitólium méretét vesszük alapul, mégse olyan hatalmas. Simán elkaphatnak.
Felharsan az új himnusz, és megjelennek a képek:
A második kerületből a srác, Orlando. Egyszer közösen lifteztünk.
A negyedik kerületből a kislány aki gyakran sírt. Nem tudom már a nevét.
És az ötödikből Jerry, Samantha egyik csodálója. Vajon maga Samantha nyírta ki? Nem, akkor lebukott volna a másik kettő előtt. Lehet a holdképű volt a gyilkosa.
Vajon ki robbantotta fel magát?
Ki, kit ölt meg?
Érdemes ezen nekem elgondolkozni? Valószínűleg nem, teljesen mindegy, ha olyan helyzetbe kerülök, nekem is gyilkolni kell, erre jobb felkészülni.
A nyakamba kötött medálhoz nyúlok. Anyára, apára, Alexre és Noelre gondolok. Most biztos megnyugodtak egy kicsit, hiszen túléltem az első napot. Élek.
A boldogság szétárad a testemben, ami a helyzetemet nézve, kicsit ironikus érzés, hiszen meddig maradok itt boldog? ha szerencsém van reggelig.
És eddig szerencsém volt.