12. fejezet

Reggel a fán ébredek. Ezek szerint nem zuhantam le este, nem törtek rám a többiek, és még mindig az Arénában vagyok.
A nap kellemesen melegen süt. Fogalmam sincs hány óra, de még dél előtt van. Ezt csak onnan tudom, hogy nem vagyok még annyira éhes. Kicsit fülelek, de semmi. Egy árva élőlény se jár erre. Vagy nem hallom. Most mit csináljak? teszem fel a kérdést magamnak. Egyenlőre ez az egész viadal, leszámítva a falról leesésemet, olyan volt eddig mint egy kirándulás. Mint amikor Katnissel kimentem az Erdőbe és fára mászni tanultam, aztán ettünk. Örülnöm kéne, hogy még senki nem támadt rám, én mégis inkább félelmet érzek. Ami végülis jogos érzés egy ilyen helyzetben.
Most mit csináljak?
Talán megnézhetnéd, hogy mi van a hátizsákban. súgta az a felem aki tudta hogy lassan tovább kell indulni. És igaza volt.
Az ölembe vettem a fent említett táskát és kicipzároztam. Előkerült a málnapoharam. Bekaptam egy-két szem gyümölcsöt, de megmelegedett és fura ízű lett úgyhogy le öntöttem a földre. Aztán jól fejbe vertem magam a hülyeségemért. kidobtam a kaját ami lehet hogy az egyetlen élelmemet jelenti, plusz egyenesen a rejtekhelyem alá. Egy idióta vagyok.
Lemászok és összeszedem a bogyókat. Tiszta kosz mindegyik úgyhogy elhajítom őket, majd spuri vissza a fára.
A hajigálásom egyenlőre nem vonzott magával következményeket, úgyhogy megvizsgálom a táska tartalmát.
Egy nagy méretű kulacs. - üres.
Valamiféle drót. - mire megyek vele?
Egy doboz gyufa. - ha lenne mit sütni.
Apróra összegyúrható hálózsák. - ezt legalább tudom használni.
Jut eszembe hálózsák. Nem fáztam az éjjel. Hogy-hogy nem fáztam az éjjel? Vagy jókedvük volt a Játékmestereknek, aminek valljuk be nincs sok esélye, vagy még nagyobb meleg lesz, igen ennek jóval nagyobb esélye van. Melegházat csinálnak az Arénából. és ahogy erre gondolok, rosszul leszek a meleg hálózsáktól és visszadobálom a cuccokat a táskába. A kulacsot előre teszem.
Hiszen ha meleg lesz, akkor szomjas leszek, ha szomjas leszek akkor víz kell. Minél előbb.
Mégis először megnézem a késeimet. Hasonló mint a Központban, csak könnyebb. Talán le tudok vele teríteni valami állatot. És az agyam magától fejezi be a gondolatot: vagy embert.
Lekászálódok a fáról.
Először a málnás felé indulok, de eszembe jut, hogy samantha és gyilkolos csapata valószínűleg először a hegyoldalon keresnek maguknak ellenfelet vagyis áldozatot. Szóval tovább megyek felfelé, halkan és lassan, gondosan figyelve hátha meglátok, meghallok egy patakot, csermelyt, icipici tavacskát. De nem. Víz az nincs de hamarosan elérem a hegy tetejét.
egyetlen apró reccsenést hallok. Hátrafordulok, kezemben késsel, futásra készen.
Egy nyúl. Elég nagy, és egyáltalán nem fél tőlem. Én se tőle, csak a gondolattól, hogy legokosabban tenném, ha megölném és megenném. már egészen közel van hozzám és eldobom a kést. Bele szegény kis nyusziba. A fejébe. inkább nem részletezem.
Kihúzom a kést és úgy döntök, hogy most ebédelek. Dél lehet, a nap hét ágra süt, egy kis füst nem tűnik majd fel senkinek.
Megnyúzom, és próbálok nem lányként viselkedni, mert ugye én most Alex vagyok.
Szóval nem fúj-olok, nem hányom el magam, de ami a legfontosabb megnyúzom a szerencsétlen kis nyuszit. Soha nem csináltam még ennél borzasztóbb dolgot.
Tüzet gyújtok és megpróbálok nyársat csinálni, kisebb- nagyobb sikerrel.
Miközben sül a hús, hallgatózok. Nem akarok hívatlan vendégeket vacsorára. Inkább egy kis víz kéne.
Előszőr is azért mert szomjas vagyok, másodszor azért mert össze kell kenni valamivel az arcom. Mondjuk sárral.
Egyre inkább tudatosul bennem, hogy vizet kell szereznem. Szerencsére, talán már megsült a hús, úgyhogy megkóstoltam. Ettem ennél már jobbat is, de legalább nem nyers. Viszont nincs gusztusom hozzá, hogy az egészet megegyem, így a maradékot elteszem a táskámba, a parázsra homokot szórok. Így legalább nem füstölög. Már indulnék amikor megzördül nem túl távol az avar.
Valami azt súgja nekem, hogy most nem állat közeledik felém.