11. fejezet I. rész

Noel reggel már nincs mellettem. Igazán nem bánom, mert arra kelek, hogy hányingerem van, és kidobom a tegnap esti levest.
Irány a fürdő, ahol a zuhany alatt, utoljára sírhatok teljesen egyedül egy jó nagyot. Egy kicsivel talán kevésbé vagyok feszült. A ruha amit a polcon találok, nagyon egyszerű, barna anyagból van. Egyszerű melegítő nadrág és póló, rajta egy jól látható egyessel. Kivételesen vízhatlan sminket teszek fel, ami egy fél napig talán rajtam marad, ha szerencsém van az Arénával,talán egy teljes napig.
Most hogy nincs mivel elterelni a gondolataimat, Noel is befurakodik a fejembe. Nem tudom, hogy mi van köztünk, hogy azért vigasztalt és segített, mert megszánt engem, vagy mert úgy gondolta , hogy ez a helyes, vagy mert esetleg több vagyok neki mint egy egyszerű Kiválasztott.
Nem tudom mit jelentene, ha az utolsó lenne az igaz. Talán semmit, hiszen én nemsokára meghalok. Valószínűleg.
Az ebédlőben, már mind ott vannak, az egyetlen üres szék Noel mellett van. Leülök, de rájövök, hogy nem tudok egy falatot sem enni, amin nem csodálkozom. Samantha csak fecseg és zabál. Komolyan, fogalmam sincs hogy csinálja, de jól teszi, hogy eszik, hiszen az Arénában nem lesz egyszerű élelmet szerezni. Erre gondolva én is magamba tuszkolok egy kis kaját. Végül amikor mindketten végzünk, mindenki feláll, hogy elköszönjön, vagy éppen lekísérjen minket. Katniss mindkettőnket megölel, és a fülembe súgja: Maradj életben!
Köszönöm a tanácsot, igyekszem... gondolom magamban, és már Peeta zár ölelésbe.
Noel fog minket lekísérni.
A liftben feszült a hangulat, Noel nem igazán foglalkozik Samanthával, hiába teszi az agyát. Engem ez titokban felvidít, de ha eszembe jut hogy hová tartunk össze-vissza szidom magam, hogy koncentráljak, ne bugyutáskodjak!
A repülő út csendesen telik, belém döfnek egy nyomkövetőt, majd étellel-itallal kínálnak, amikből próbálok egy keveset elfogyasztani.
Elsötétítik az ablakokat, leszállunk és beterelnek egy szobába.
Noel először Samanthához megy be, hogy vele beszélgessen egy kicsit, én addig megiszom egy pohár vizet, mert eszembe jut a lehetőség, hogy az aréna egy sivatag lesz.
Kopognak és bejön Noel.
Megölel.
Elővesz, egy nyakláncot.
- Ezt, ott hagytad. - mondja és a hátam mögé megy és a nyakamba akasztja.
- Köszönöm.
- Semmiség. - mondja ezt már a szemembe.
A szemébe nézek, a gyönyörű, elbűvölő, titokzatos szemébe. Megfogja a kezem és közelebb húz magához.
- Győzni fogsz. - suttogja és megcsókol.
A hasamban lévő pillangók, őrült sebességgel kezdenek el csapkodni, hevesen túrom bele a kezem a hajába, és szívom magamba az illatát.
Úgy érzem az idő megáll, mert Noel szeret és boldog vagyok. Elfelejtem egy pillanatra, hogy éppen meghalni készülök, és hogy lehet hogy embert kell öljek.
Mindent elfelejtek, mert csak Noel van és én, és a mi boldogságunk.
Ezt a gyönyörű szappanbuborék életű világot pukkasztja ki a monoton, gépies női hang, miszerint álljak be az üveghengerbe.
Noel gyengéden eltol magától és mosolyog.
Ahogy mondta az idegesítő hang, a csóktól kissé részegesen, beállok a hengerbe, ami magába zár. A kezemet az üvegre teszem és Noel is.
10...9...8...7...6...5...4...3..2...1..
És a búra csak emelkedik, én lent kell hagyjam Noel, a csókunkat, a boldogságunkat, és fel kell jöjjek a kegyetlen valóságba. Ahogy körülnézek először rettenetesen meglepődök, egyik Kiválasztottat sem látom. A Bőségszaru tőlem kétszáz háromszáz méterre áll, a sikátor legvégén ahová felküldtek. A házak mellettem a pink, a türkiz és a legfeltűnőbb színekkel vannak bevakolva.
Bárhonnan felismerném ezt a sikátort, a sikátort a Kapitóliumból.