13. fejezet I.rész

Tudtam hogy ami felém közeledik az nem állat. ó, egyáltalán nem. De az a személy aki felém tart nem engem akar meggyilkolni, ebben biztos voltam. Menekül. Innen hallom a ziháló légzését. Az enyém is felgyorsul. Az adrenalin elárasztja a vérem, ahogy rájövök, hogy könnyen lehet hogy meghalok. Mert a menekülő pont felém tart. Nincs időm gondolkodni, nincs időm elfutni. A bokorból Maggie esik ki zihálva, félelemmel a szemébe.
- Futás! - suttogja. És én engedelmeskedem.
A hátunk mögül Samantha és két másik srác futása és zihálása majd néha kurjongatása hallatszik. Hajtanak. Mint a vadakat. Én és Maggie pedig menekülünk, mert nincs mást tennünk. Nem tehetünk mást, hogyan szállhatnánk szembe a két nálunk jóval nagyobb és nehezebb fiúval és Samanthával. Esetleg lesből és a meglepetés erejével. De most egyik sem a mi pártunkon áll. Viszont hamarosan kifulladok.
- A fára. - mondom gyenge hangon. Maggie bólint és már kapaszkodik is fel.  én is követem a szembközti fára. Egészen magasra mászok hogy eltűnjek a szemük elől.  Aztán rájövök, hogy fentről elég nehéz lesz ledobni őket, merthogy ez a tervem. Elfutnak a fa alatt és én egyikükbe kést állítok. Lehetőleg Samanthába. Ha ő nincs a két fiú rögtön egymásnak esik.
Átnézek a másik fára, hogy jelezzek Maggienek, de ő már lejjebb is mászott, egy nyíllal a kezébe! Mióta tud ő nyilazni!?
Lejjebb mászok pont időben.
Bólintok Maggienek és odatátogom: Enyém Samantha. Bólint és felaljazza a nyilat.
Feszült csend. Csak a földre hullott levelek és ágak roppanása hallatszik ahogy a ránk vadászó csoport elér minket. Nem vesznek észre.
Könnyedén, és kissé idegesen futnak el előttünk. Maggie beleereszt egy nyilat a jobb oldalon futóba, én pedig Samantha után hajítom a kést, de Samantha túl gyors és a kés a vádlijába megy, de oda legalább elég mélyen.
Két ordítás. Az első  a srácé, rövid és talán az utolsó hang ami kijön a torkán. Meghalt. A második, Samantháé hosszú, és az elsőnek fájdalmas üvöltés, kegyetlenné és dühössé válik, ahogy megfordul és meglendíti a tüskés buzogányt.
Intek Maggienek, hogy most végünk. Ő azonban felmutatja a nyilat és nekem is int, készüljek, mert nem adjuk fel.
És ekkor esik le, hogy megöljük őket ha nem húznak el nagyon gyorsan.
Samanthának is leesik, hogy mi a helyzet, ahogyan visszafordult hozzánk, most úgy vált irányt, és fut amilyen gyorsan csak vérző sebbel kitelik tőle.
A másik fiú, pedig egyszerűen áll a halott srác mellett, kővé dermedve, könnyeivel küszködve.
- Futás. - morogja neki Maggie és biztatás képen a nyilával is intett.
A fiú ránk nézett. A szemében düh, félelem és, igen bosszúvágy. Látszott rajta hogy minket okol, végül is tényleg mi öltük meg, pontosítva Maggie. De nem volt más választásunk. Ugye? Vagy hagyhattuk volna elfutni? nem kellett volna rögtön utánuk lőni? De ők mit tettek volna. Megöltek volna minket. Ez a fiú pedig bosszút fog állni.
Egy pillanatra összenézünk Maggievel, ő is ugyanazt gondolja mint én. Bűntudat a szemében, de azt is tudja, hogy a srác bosszút áll. Elereszti a nyílat. Undorító hang ahogy a nyíl célba ér, belefuródik a srác hasába, felnyársalja. hörgés, halálsikoly. Vége.
És Maggie arcán könny csordul végig.