9. fejezet II. rész.

Katnissel ezután kocsiba szállunk és visszamegyünk a Kiképzőközpontba. Ott már Peeta vár rám, hogy megtárgyaljuk mit is fogok csinálni az interjúban.

Őszintén, talán még jobban izgulok , mint a Pontozás miatt. Ez alapján az interjú alapján, döntik el a nézők, hogy szeretnek-e vagy utálnak. És nekem fontos lenne, hogy szeressenek. Hogy a támogatók segítsenek az Arénában. Hogy ne nyírhassanak ki a Játékmesterek, mint egy mellékszereplőt. Igen, én leszek a főszereplő, aki a végén nyer. Csak magabiztosnak kell tűnni. 

- Szia! - köszön, lelkesen Peeta.

 A szívem hevesen kezd verni és a kis lepkék  a hasamban szárnyra kelnek, Noel is a szobában van, de nem néz rám, hanem egy füzetbe merül. Rajzfüzetbe. 

- Sziasztok! - köszönök hangosan, amire Noel is felnéz és kapok egy mosolyt. 

- Jól éreztétek magatokat Katnissel?
Bólintok.
leülök a Peetával szemben lévő fotelbe.
- Úgy gondoltam, hogy te lennél a barátságos, közvetlen fiú, az 1. Kerületből... - vág bele rögtön a közepébe Peeta, és kérdőn néz rám.
Barátságos? Közvetlen? Nem éppen a legszerencsésebb jelzők, annak aki meg akarja nyerni a viadalt.
- Hidd el, hogy most ez kell a közönségnek! Annyi kegyetlen és szívtelen győztest, kiválasztottat láttak már. Te azzal fogsz kitűnni, hogy más vagy!
Hát... Peeta nagyon lelkes ezért kelletlenül, de rábólintok. Barátságos, nyílt. Végül is, egyszerübb mint a kegyetlen, vagy hát, egyszerűbbnek tűnik.
Kérdez, válaszolgatok. Noel csak rajzol, és jegyzetel. Nem néz rám, nem küld egy biztató mosolyt. Semmi.
A kérdések egyszerűek. Egyetlen kérdést kivéve:
- Mond csak Alex - kérdezi Peeta, mintha Ceaser lenne - esetleg van egy lány aki hazavár?
Az igazság az, hogy Alexnek van barátnője. De ez titok. A lány az Ötödik kerületből származik. Alex valami bulin ismerte meg, és elmondta nekem. De csak nekem. És én most ország világ előtt tárjam fel, hogy itt van ez a lány, akivel én /mármint Alex/ együtt van. Persze, egyszerűbb lenne,  ha nem mondanám el. Viszont ha kiderül, akkor tönkremegy a barátságos, nyílt, őszinte fiú imadzsem.
Erre Peeta se tud mit mondani. Végre Noel is felnéz.
- És Kiara neked van barátod? - kérdezi Peeta.
Nem tudom hová akar kilyukadni. Meg különben is, ez hogy jön ide? Kit érdekel hogy van-e barátom.
Különben nincs. Úgyhogy mindegy.
Megrázom a fejem.
- Akkor azt mondod, hogy nincs barátnőd, de van egy lány aki nagyon tetszik.
Bólintok.
- Mehetsz. Noel megmutatja, hogy milyen lesz a ruhád. - fejezi be Peeta, az így alig negyed órányi megbeszélést.
Noel feláll, én pedig követem. A szobámba megyünk, ahol az ágyon egy sötétzöld zakó van. Az a zakó ami Alexen volt. Vagy hasonló.
- Miért? - csak ennyit kérdezek, mert az emlékek elözönlik a fejemet. Ahogy Peeta kihúzza a cetlit. Alex ahogy a széken ül. Ahogy azt mondja becsaptam. Hogy megígértem neki, hogy találkozunk.
Sírok. Csöndesen. Nem hisztizek, hanem könnyezek.
- Így látott meg először a nagyközönség. - mondja Noel teljesen nyugodtan, mintha nem is venné észre hogy sírok.
Bólintok. így láttak meg először. De nem engem, csak azt akinek engem hisznek. Alexet látták meg. Így látták meg először. És így látják utoljára az Aréna előtt. Mint azok a versek aminek az első meg az utolsó versszaka hasonló, vagy ugyanaz. Keretvers. Vagy valami hasonló.
Az órára nézek. Három óra van még az interjúkig. Samantha fogja kezdeni, aztán én, aztán tovább a többiek.
Morgok valamit Noelnek, hogy elmegyek zuhanyozni. Észre sem veszi, már a füzetébe firkál.
A meleg víz megnyugtat. Tudom hogy ma este alszok utoljára ágyban. Hogy ma este még nem kell az életemért küzdenem, senki nem akar megölni. Talán sikerül egy két támogatót szereznem. Ki tudja?
Bolyhos köntösben megyek ki, és megkérem Noelt, hogy menjek ki.
- Szólj, ha jöhetek sminkelni.
- Rendben.
Pár perc alatt felveszem a ruhát és kiabálok Noelnek, hogy jöhet.
Mialatt sminkel, nem néz a szemembe. Mintha egészen máshol járna az esze.
- Valami baj van? - kérdezem, mert elegem van a nagy csendből ami a szobában van.
- Baj? Nincs baj. - mondja és szinte meglepődik. Mintha neki soha se lennének problémái.
- Csak, úgy tűnik, mintha máshol járnál. - mondom és felhívom  a figyelmét egy foltra az arcomon, amit nem alapozott barnábbra.
- Csak gondolkodom. - fájna neki jobban kifejteni. Nem kérdezek rá. Ha akarja elmondja, úgysem tudom belőle kicsikarni addig.
- Gyönyörű vagy. - mondja, miközben a kisminkelt arcomat nézi.
Azt hiszem elpirultam.
- Egy fiúra, nem szokták azt mondani, hogy gyönyörű.
- Valóban. Nem szokták. - mondja és kimegy.
Komolyan nem értem, hogy mi van vele...