9. fejezet I.rész

Reggel könnyes szemmel, de boldogan ébredek. Csodaszépet álmodtam. Mielőtt visszaaludhatnék valaki erőteljesen kopog az ajtón.
- Gyere. - morgom.
Katniss dugja be a fejét, kezében egy kosárral.
- Öltözz! A külvárosba megyünk. - mondja és ki is megy.
Zuhanyzás, öltözés, sminkelés. Ránézek az órára és kiderül, hogy még csak hét múlt pár perccel.
Miért megyünk a külvárosba? Miért ilyen korán? Próbálom felidézni magamban a tegnapi vacsorát, de nem igazán sikerül, a gondolataim egyre csak azon járnak ami utána történt. Nem mintha olyan komoly dolog történt volna, de én mégsem tudom elfeledni.
Fáradtan, álmosan slattyogok ki a szobámból. Katniss már a bejárati ajtó előtt toporog.
- Siess! Tudod milyen nehéz volt ezt kiharcolnom. - mondja és látom rajta, hogy tényleg ideges, de csak egy kicsit.
Bár fogalmam sincs hogy mit is harcolt ki, azért sietek. Öt perc múlva már egy taxiban ülünk ami egyenesen a Kapitólium szélére igyekszik. Az ötödik Kerületbe. Az ötödik kerület a Kapitóliumban olyan mint a Perem. Ott már jól teszi az ember, ha vigyáz. Életemben egyszer jártam ott. A sulival mentünk kirándulni és a busz áthaladt az ötödik kerületen. Életemben akkor egyszer láttam koldulni valakit. Aki igazán szegény volt. Mert még az ötödikben is jobban éltek az emberek mint bárhol máshol panemben, de mégis ott volt a legkisebb a gazdagság.
A koldusra csak én figyeltem fel. Szinte kereste az emberek tekintetét és csontos, sebes kezével kérte az aprójukat. Alig voltam tíz éves, nem értettem, hogy hogyan lehet valaki ennyire sovány és koszos. Nem értettem és nem is mertem senkit megkérdezni. A tanárok elhúzatták velünk a függönyöket és egészen addig nem szabadott kinézni míg ki nem értünk a Kapitólium egyetlen nem mesterséges helyére, a Szélső Erdőbe. Nem tudom hogy milyen fák vannak ott, sosem tanultunk ilyesmit az iskolában. De csönd volt és béke. Olyan csönd amilyet azóta sem tapasztaltam sehogy.
 A kirándulás szinte senkinek sem tetszett. Az erdőben nem voltak boltok vagy játszóterek. Nekem viszont örök élmény maradt. Utána egy ideig kérleltem anyuékat hogy menjünk el együtt. Aztán feladtam, a szüleim a válasz elől mindig kibújtak, én pedig nem mertem egyedül elmenni.
 A helyzet egyáltalán nem javult hat év alatt. Az ötödik kerület mintha nem is a Kapitóliumhoz tartozna, fogalmam sincs hogyan tudták ezt eltitkolni. Az épületek tele graffitizve, számos koldus az utcán, kidőlt padok. Vagyis olyasmi látvány amihez nem vagyok hozzászokva. Eszembe jut hogy Maggie innen származik. Világossá válik, hogy hogyan, miért tanult meg lopni. Hogy túlélje. Találkozik a pillantásom Katnissével.
-  A körzetekben ennél százszor rosszabb. - mondja szomorúan. Hiszek neki. Mostanában elég sok felvételt láttam a még mindig elég rossz állapotban lévő  Peremről.
- Még most sem javult a helyzet? - kérdezem mert az újságok hetek óta az újításokról, javításokról írnak.
- Valamennyivel már jobb. - mondja és mintha visszatérne a reggeli eltökéltsége.
- Miért  jöttünk a külvárosba?
- Nem a külvárosba jöttünk. - mondja és elmosolyodik, igazán nagyon szép arca van amikor mosolyog. - az erdőbe megyünk.
Kérdőn nézek rá.
- Nem te mondtad, hogy meg akarsz tanulni fára mászni?
Tényleg! Erről el is felejtkeztem, ezek szerint nem az interjúról vagy a ruháról fogunk beszélni, hanem megtanít fára mászni, ez sokkal érdekesebb programnak tűnik.
- És mi lesz az interjúval? - kérdezem, mert mégis készülni kéne rá valahogy.
- Azt majd Peetával átveszitek. - legyint. - megérkeztünk.
és valóban. Ahogy kinézek a taxi ablakán, meglátom a fákat, nyugalom árad szét bennem, hirtelen 10 éves vagyok, igalommal vegyes kíváncsisággal szállok ki a kocsiból.
Szinte együtt szaladunk be a fák közé, Katniss szinte újjászületik a fák látványától.
- Kezdjük az alapoknál! - mondja és magyarázni kezd.
Lassan megértem, hogy olyan fát kell keresni aminek alacsonyabban is vannak ágai, aminek a segítségével fel tudok húzódzkodni. Mindig a legvastagabb és legbiztonságosabbnak tűnő ágra tegyem a kezem, lábam. Mivel elég könnyű vagyok, hamar megtanulom az alapokat. Szinte alig esem egy párszor, de akkor se túl magasról.
Egyetlen problémám, a tériszony. Eddig sosem jelentkezett, de fent a magas fán, ahol tudtam hogy nem vagyok teljes mértékben biztonságban, majdnem kidobtam a taccsot. Hiába biztatott Katniss, hogy majd elmúlik, ha először fent alszok egy fán, én nem voltam benne biztos.
Nem voltam olyan gyors és fürge mint Katniss, de már elég jól ment amikor szólt a mentorom, hogy ebédelünk.
Kiderül, hogy a kosár amit magával hozott kész lakomát rejt. Sorba veszi elő a fogásokat. Közben beszélgetünk. Először jelentéktelen dolgokról, aztán szóba kerül a család. Mindketten szomorúak leszünk. Elmeséli, hogy mennyire szerette a húgát és hogy mennyire hiányzik. Az igazság az, hogy eleinte nem nagyon kedveltem ezeket a Lázadós arcokat. Eleinte. Most már kezdem megérteni, hogy miért is szavaztak a 76. Viadalra. Azért mert elégtételt akartak. Persze nem konkrétan az én életemet akarták elvenni, vagy Maggiet, vagy Samantháét, hanem egyszerűen rá akartak mutatni a Viadal szörnyüségére és felelősségre akarták vonni a Kapitóliumot. Nyilvánvaló hogy nem ez a legjobb módszer, de jobbat nem tudtak vagy nem akartak.
- Bocsánat. - mondja Katniss.
Meglepődök, sosem világos nekem, hogy Katniss mit, miért csinál... Valószínűleg önmagának sem.
- Miért?
- Én nem akarom hogy meghalj, vagy hogy bármelyikőtök meghaljon.
- Tudom.
- És meg tudsz bocsátani.
- Megbocsátani meg tudok, de sosem értem meg teljesen, hogy miért is kell ez az egész.