Egy kocsiba ültetnek. Egyszerű fekete autó. Olyan retro stílusú. Bent már vár rám a két mentorom: Katniss és Peeta. Katniss folyton a hasát simogatja és Peeta kezét szorongatja. A kéz tulajdonosa nyugodtan, szinte derűsen üldögél.
Nincsen különösebb bajom a Felkelőkkel. Elítélem őket emiatt a hülye utolsó viadal miatt. De egy részt, megértem őket. Sok-sok éven át voltak elnyomva. Nekünk az iskolában nem tanították, hogy hogyan élnek Panem többi részében az emberek. Nem voltunk rá kíváncsiak. Nekünk meg volt mindenünk. Tragédiának számított, ha Anya kifelejtette az olajbogyót a szendvicsből vagy nem érkezett meg a ruha amit rendeltünk.
De a felkelés után, számos film megjelent a Körzetektől. Az első körzetek gazdagságát is láttuk, de az utolsó körzetek szegénységét és nyomorúságát is. Azóta megváltozott a helyzet. Jó páran beköltöztek a Kapitóliumba, de a legtöbben visszamentek a Körzetükbe. Most már mindenhol van ennivaló, biztonságos otthonok, munkák. Legalábbis az újságok ezt hirdetik. Meg a televízió.
A 13.-at újjáépítik. Juppi! mostmár lesz atombombánk is. Most már tényleg minden rendben lesz és békében, de először meg kell ölni kilenc ártatlan gyereket. Hogy lehetne másképp oltani a körzetek bosszúszomját? Nekem lenne pár ötletem.
A mentoraim sem vesznek észre semmit.
- El tudtál búcsúzkodni?- kérdezi Peeta, egészen szomorú hangon.
Talán szomorú, mert tudja hogy meg kell haljak? Nem hiszem, hiszen a maradék győztes szavazta meg az utolsó viadalt. Miért lenne szomorú? Örülni fognak hogy megöljük egymást.
Bólintok. Nem akarok addig megszólalni amíg nem muszáj, nem vagyok benne biztos hogy tudnék mély hangon vagy csak egyszerűen sírás nélkül beszélni.
- Ahogy a központba érünk átadunk a stylistodnak. De utánna találkozunk és mindent megbeszélünk. Rendben? - mondja Katniss.
Megint csak bólintok, mert most már tuti nem tudnék megszólalni. Erről teljesen megfeledkeztem! 15 éve nézem a Viadalt és elfelejtettem hogy a Kiválasztottak először egy stílustanácsadásra mennek! Hogy én milyen buta vagyok. Ezt hogy fogom megoldani? Hiszen nem mondhatom, hogy : bocs, de szégyenlős vagyok. Rá fognak jönni hogy lány vagyok.
Nyitódik majd csapódik az ajtó. Közvetlenül mellém ül le Samantha. Sír. Még mindig. Sajnálom, én tényleg nagyon sajnálom. Hiszen nem ő tehet róla, hogy a nagyapja vezette Panemet! Ezt senki nem mondhatja.
Miközben a mentoraink Samanthával foglalkoznak, nekem egyfolytában pörög az agyam. Hogyan fogom megoldani ezt a problémát...? Az egyetlen megoldás, ha elmondom. Bevallom az egész sztorit és bízom abban, hogy a stylistom vérbeli Kapitóliumi és imádja a drámát. Akkor talán nem árul el. Sőt talán még segít is, hogy egy kicsit férfiasabb legyek.
Viszont ha nem? Akkor megbüntetik a családomat és a bátyámat beküldik az arénába, valószínűleg engem is.
szóval nagyon reménykedem.
Kiszállunk. Rögtön bedobnak minket egy liftbe és már indulunk is lefelé. A gyomrom mintha a tüdőmig mászna fel. Sosem fogok hozzászokni a liftekhez.
Lent engem és Samanthát is külön-külön szobába kísérnek.
Egyszerű fehér szoba. Fehér ágy. Fehér szekrény. Fehér ajtó.
Óvatosan leülök az ágyra. Talán ez a szoba is be van kamerázva. Ki tudja? Innen sohasem mutatnak semmit a Viadal közvetítésén. Remélem hogy nincs. Ez a reménykedős lista egyre hoszabb.
Nyílik a fehér ajtó és egy fekete ruhában lévő, kávébarna, 20 év körüli pasi lép be. Valahonnan nagyon ismerős nekem. A szeme. Az arca. Cinna! Igen, ez a srác kiköpött Cinna, csak fiatalabb és lágyabbak a vonásai.
-Szia! Noel vagyok! - mondja és kezet nyújt.
Muszáj lesz megszólalnom.
-Alex. - szerencsére sikerült elég férfias hangot produkálnom.
-Esetleg levennéd a ruhádat hogy megnézzem mivel kell dolgoznom?- eléggé szenvtelen hangon beszél. Talán nem akar zavarba hozni. Vagy egyszerűen nem vagyok szimpatikus neki. Nekem aztán tökmindegy.
-Mindenképpen muszáj? - és elég feltűnően körülnézek.
-Nyugodj meg, ez a szoba nincsen bekamerázva! A felkelők tiszteletben tartják a jogaidat.
Érdekes, meghagyják a jogomat, hogy kamerák nélkül vetkőzzek le, de bedobnak egy arénába, hogy öljenek meg a kortársaim. Különös gondolkodásmód.
Én mégse kezdek el vetkőzni. Nem tudom eldönteni Noelről, hogy megbízhatok-e benne.
Vajon átoperáltatta magát Cinnává? hiszen Cinna egyedi és rettentő tehetséges stylist volt. Vagy Cinna rokona? Esetleg a fia? Ezeket még kevésbé merem megkérdezni. Valószínűleg észreveszi döntésképtelen állapotomat és egy sokkal kedvesebb hangon mint az előbbi kérdezi:
- Minden rendben van?
Megrázom a fejem. Kitör belőlem a sírás. A stressz, az aggodalom, hogy a bátyámnak meg kell halnia, hogy meg fognak ölni, hogy lelepleződöm a felszínre tör belőlem. Elesek és a fejemet a térdemre hajtom. Csak sírok. Ez az állapot eléggé megnyugtató. Előre-hátra dülöngélek és minden férfiasságot mellőzve bőgök.
Most már tuti hogy leesett neki. Hogy itt valami gikszer van. Egy fiú sem sír így. Főleg egy tizenhat éves.
Leguggol és egy zsebkendőt nyújt nekem. Megfogja a könyökömet és gyengéden egy székhez vezet.
- Szeretném, hogyha teljesen őszintén elmondanál mindent. - mondja és nagyon komolyan a szemembe néz.
Magamban megjegyzem, hogy gyönyörű szeme van. Egy ilyen szemnek bármit elhiszek. Elhiszem, hogy esetleg megért és segíteni fog, ezért elmondok mindent.
Elmesélem, hogy milyen a bátyám, az aratást és a rettenetes érzést hogy elveszíthetem őt.
Mesélés közben egyszer sem nézek rá. Félek, hogyha felnéznék hívná a rendőröket.
A történetem legvégén tekintek fel.
A szemében megértést látok és szomorúságot.
- Emlékeztetsz valakire. - mondja és kimegy a szobából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése