4.fejezet II.rész

Nem szabad sírni. Nem szabad sírni. Ismételgetem magamban. De hiába, a könnyek a felszínre törnek és lassan folynak végig az arcomon. Csíkokban jön le a smink, és úgy érzem hazudtam. Hazudtam magamnak és a testvéremnek, hiszen nem fogunk többé találkozni, meg fogok halni.
Eddig reménykedtem, hiszen mind kapitóliumiak vagyunk, egyikünk sincs hozzászokva a gyilkoláshoz, a fegyverekhez. Persze láttunk egy csomó viadalt, de mit ér, ha még soha nem volt fegyver a kezünkben.
De most, hogy láttam az ellenfeleimet tudom, hogy esélyem sincs, hiszen a fiúk többsége jóval nagyobb és erősebb.
Ding.
Megérkezett a lift. A lakosztály gyönyörű, hiába a feldúlt lelki állapotom, el kell ismernem, hogy sokkal szebb mint a mi, vagy bárki háza, ahol jártam.
A falakon a vörös különböző árnyalatai, a fakó pirostól, a vérvörösig. Ezeket az egyszínű felületeket törik meg a hatalmas ablakok és ezüst-zöld bútorok.
Elképesztő.
lassan és mélyeket lélegzek így sikerül megnyugodnom. Rájövök, hogy nem ettem semmit reggel óta.
Az ínycsiklandó illatok az ebédlőbe csábítanak.
Peeta már az asztalnál ül és Shamanta is. Most tudom először jobban megvizsgálni Shamantát az Aratás óta.
Rózsaszín, fátyolos ruha van rajta, egyszerű fehér övvel megszorítva a csípője tájékán.
Hosszú, szőke haja már csak kissé hullámos, az ünnepélyen lévő göndör helyett. Szép, kék szeme van és egy  aprócska pillangó a bokáján.
Shamanta gyönyörű lány. Mindig is ilyen akartam lenni. Olyan volt akit mindenki szeret és rajong érte. Olyan volt, aki bármelyik fiúnak eltudja csavarni a fejét, de ha megbántják hátba is szúrna valakit.
Rideg, kék tekintete legalábbis ezt tükrözte.
Semmiképpen nem tudhatja meg, hogy lány vagyok. Rögtön rohanna a rendőrökhöz, vagy egyenesen az elnöknőhöz.
Halkan köszönök és mielőtt az asztalhoz invitálnának a szobámba megyek.
Odament legnagyobb meglepetésemre Katnisst és Noelt találom. A ruhámat igazgatják.
Megölelnek és megdicsérnek. Biztosítanak hogy nincsenek kamerák, így nyugodtan elmehetek zuhanyozni.
Mielőtt beállok a zuhanyba, elképesztően meleg vizet engedek, így tele lesz a fürdő gőzzel. Majd egy kicsit lejjebb állítom a víz hőmérsékletét és hagyom hogy lemossa a maradék sminket.
Egyre melegebb és melegebb lesz. Végül úgy érzem, mintha bedobtak volna a forró sütőbe. Teljesen bepánikolok. A gőztől nem látom, hogy mi hol van. A bőrömet égeti a meleg víz és legszívesebben sírnék.
A hangulatingadozásaimmal egyenlőre nem tudok mit kezdeni.
Már majdnem sikítok amikor, megtalálom a hőmérséklet szabályozót, kiválasztom a leghidegebbet és majd kiugrok a bőrömből amikor megérkeznek az első jéghideg vízcseppek.
A gőz elmúlik, én pedig megnyugszom.
megszárítom a hajam és felöltözöm. A fekete póló amit itt hagytak, vállnál ki volt tömve. A sminkemet megcsinálom magamnak, úgy ahogy azt Noeltől ellestem.
Korog a gyomrom.
Amilyen gyorsan csak lehet az ebédlőbe igyekszem.
Megvártak. Mindenki.
- Azt hittem már, hogy örökké a zuhany alatt maradsz. - mondja Shamanta nyávogva és belekezd a zöldes színű krémlevesbe.
Azt hiszem nem leszünk jóba.
Vacsora közben általános dolgokról beszélünk. Senki sem említi a holnapi kiképzést, vagy megdicsérnek a megnyitó ünnepély miatt, vagy a kajáról dumálnak. Amit azért megértek, mert tényleg eszméletlenül finom. Hiába, anya nem volt egy túl nagy konyhatündér, és sohasem rendelhettünk kaját. Azt szerette volna, ha az ő főztjén növünk fel. Még a menza is jobb volt nála.
Így amikor eljutok a desszertig, már mindenből egy csomót ettem. de még így is befalok 3 habos süteményt, eperrel és kivivel.
Ezután jön a beszélgetés. És olyan dologra terelődik a szó, amire gondolni se akarok.
a kiképzésre. Megkérnek minket, hogy próbáljunk minél többet gyakorolni és minél több dolgot kipróbálni. Mi lelkiismeretesen megígérjük, hogy minden állomást végigjárunk és jól viselkedünk.
Aztán elmehetünk.
Lezuhanok az ágyamra és elnehezednek a szemhéjaim.
Oldalra fordulok és már készülnék bebújni a takaró alá, amikor megpillantom az éjjeliszekrényen a medált. Azt a medált amit a szüleimtől kaptam.
Azt a medált amiről el is felejtkeztem.