A vacsora szörnyű volt. Samantha egész végig arról csicsergett, hogy milyen jól megy neki minden. Hogy mennyire ügyes, mennyire okos és szép. Néha megvető pillantást vetett rám. A kaja jó volt, a társalgás szörnyű.
Az ágyamban fekszek és tudom, hogy aludnom kéne. Hiszen holnap nagy nap lesz. Holnap bemutathatom a játékmestereknek a tudást amit össze tudtam szedni 3 nap alatt. Ha erre gondolok a hasam összeugrik és hányingerem lesz. Inkább kerülöm ezt a gondolatot.
Hogyha nem a holnapi napra gondolok, akkor a medálon jár az eszem. Rengeteg kérdés merül fel bennem. A medál csak is a hetedik körzetre utalhat. De miért? Soha nem fogom megtudni... miért adta oda apa? miért pont most?
És hogyha nem ezen rágódok akkor Noelre gondolok. Hogy mit jelent nekem... Mert fogalmam sincs, nem örültem neki, hogy megnézte Samanthát. Igazán nagyon dühös voltam rá. De hálás vagyok neki mert annyit segít és hálás vagyok neki, mert ma megvigasztalt. Teljesen összezavart.
Összezavarodva, a medállal a kezembe alszok el.
Kivételesen az ébresztőórámra kelek. megállapítom, hogy ez eddig a legkellemesebb reggelem. Nem zargatnak hülyeségekkel és Samantha sem áriázik a szomszéd szobában. Így hát mosolygósan vonulok be a fürdőszobába ahol már vár egy meleg fürdő és a mai ruhám. Melegítő, természetesen. Nem akarok gondolni rá, hogy ki rakhatta oda. Nem akarom felesleges gondokkal elrontani a reggelemet.
Elmerülök a meleg, de nem túl forró fürdővizemben és relaxálok.
Ezt egészen addig tehetem amíg Katniss halkan be nem kopog és szól, hogy ideje lenni kijönni reggelizni, ezért nagy nehezen feltápászkodok és felöltözök,de ahogy a nadrágomat húzom fel, egy levél vagy inkább papír esik ki a nadrág egyik szárából. Befejezem a gatyahúzást és a levélért nyúlok.
Gyere ma délután a könyvtárba.
N.
N. mint Noel. De minek menjek a könyvtárba? Miért nem lehet itt elmondani?
Nincs időm rajta elgondolkozni, mert kiderül hogy tényleg elég sokáig fürödtem így csak egy almát tudok rágcsálni reggeli gyanánt lefelé menet a liftben.
Samantha nem szól hozzám egy szót sem. Mióta megtudta, hogy nem vagyok meleg és mégsem jön be nekem, még jobban berágott mint azelőtt.
Lent már vár rám Maggie, félősen köszön, de biztatásul rámosolygok. Erre ő is bátrabb lesz és vigyorog. A kiképzőnő elmondja, hogy ma még gyakorolhatunk délig, de azután be kell mutatnunk, hogy mit tudunk. Ettől valahogy elmegy a vigyorgós kedvem. Még szerencse, hogy csak egy almát ettem. Maggie is elsápad egy kicsit, ahogy szinte mindenki.
Délelőtt próbálunk minden állomást még egyszer végigjárni. Már többet beszélünk mint tegnap, de csupa közhelyes dologról. Igazán fontos dolgokról nem lehet beszélni. Ez a terem tuti be van kamerázva. Meg bepoloskázva.
A délelőtt gyorsabban eltelik, mint ahogy szeretném. Ebédhez hívnak.
Egyszerűen képtelen vagyok táplálékot tukmálni magamba. Maggie is így van ezzel, csak kavargatjuk a már rég kihűlt kaját és nem szólunk egy szót sem.
- Mit fogsz csinálni? - kérdezem végül.
- Fogalmam sincs. Azt nem lehet bemutatni hogy ügyesen lopok.
hümmögünk egy sort. Erre nincs mit mondani.
- Te gondolom kést dobálsz?
Bólintok.
Megszólal a csengő, vége a kajaidőnek és mennem kell. Nekem kell elsőnek bemenni.
- Első Kerület: Alex Lavigne.
Engedelmesen felállok, ahogy meghallom a női gép hangot. Bemegyek a Kiképzőbe, ahonnan az ebéd alatt kimentek a segítők és az állomások kis házait is kivitték, csak a fegyverek maradtak bent.
Bemutatkozok, ők pedig érdeklődve figyelnek. Először a kések felé indulok, de aztán inkább az ehető növényekhez megyek. Egész jóra megcsinálom a tesztet. Kicsit jegyzetelnek, de még elégedetlenek.
Most megyek a késekhez. A bábú messzebb van mint eddig, de azért eltalálom. A kés a szívétől nem messze áll bele. Elismerően hümmögnek, de még mindig várnak valamit. Ezután több kést is eldobok. Egy a fejébe, a másik a májába, a harmadik pedig a szívébe.
Jegyzetelnek, majd szólnak hogy mehetek.
El is felejtettem izgulni, gondolom magamban és kicsit szomorúan hagyom el a termet.
Megtettem amire képes voltam, de vajon elég lesz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése