4.fejezet I.rész

Egyelőre egyedül állok a kocsim mellett. Nem, nem Shamantára várok. Idén mivel hogy "csak" 10 Kiválasztott van, mindenki külön kocsival megy. Kivéve engem.
Én a bátyámmal fogok a kocsin állni, mutatva hogy mennyire szeretjük egymást. Ez olyan dolog amivel egy kicsit megmutathatom a Felkelőknek, hogy nem csak nekik vannak érzéseik, a kapitóliumi emberek rengeteg sminkje, tarka jelmezei és vad színei mögött érző szívek, ugyanolyan emberek lapulnak.
Egyszerű fehér öltöny van rajtam, mondtam Noelnek hogy most kivételesen akár alakíthatnám önmagam is, de szerinte egyszerűbb így, hiszen a megnyitó után azonnal fel kell mennünk a saját emeletünkre.
És ekkor lép be a bátyám. Pontosabb kifejezés lenne rá ebben a maskarában a nővér szó.
A szerencsés szabású ruha elrejti széles vállait. Gyönyörű sminkjével kicsit markáns arcú, de nem csúnya lánynak néz ki. Szerencsére hosszú bokáig érő ruha van rajta. És magassarkú. Ha nem félnék annyira a lelepleződéstől, valószínűleg a földön fetrengenék a nevetéstől.
A bátyám nővé vált. Nem is akármilyen nővé. A bátyám önmagammá változott.
Óvatosan ölel meg, szemében félelmet, rosszallást, de boldogságot is látok, boldogságot hogy láthat mielőtt...

Együtt lépünk a szekérre. Nem foglalkozunk a többiek gyűlölködő pillantásaival. Aztán rájövök, hogy lehet jobban meg kéne nézzem őket, hiszen ők az ellenségeim. Ellenség. ártatlan kapitóliumi gyerekek az ellenségeim. De már nincsen időm hátrafordulni, mert a szekér megindul és én megkapaszkodom a bátyám kezében.
Ahogy ki érünk, elvakítanak a reflektorok, ezért csak a hallásomra támaszkodhatok. A nézőközönség mintha egy pillanatra elnémult volna, hogy aztán még hangosabban kiabálhassák a nevünket.
Sikerült. Sikerült!
Lassan visszanyerem a látásomat. Fel nézek a páholyba, Katniss és Peeta mosolyog, a többiek egy kicsit ledermedtek.
És ekkor elkezdünk énekelni. Mindketten zsigerből tudjuk hogy mikor kell hajlítani, lassítani, hangosabban majd halkabban énekelni.
Mindenki hallja az énekünket, mert a ruhánkra Noel nagyon erős mikrofonokat szerelt.
A hangunk összefonódik hogy még erősebb legyen és bezengi az egész helyet.
A Köröndre érkezünk.
Elhallgatunk.
A nézőközönségből, többen szipognak. Tudják, hogy nincsen sok esélyem, hiszen ahogy körülnézek rájövök, hogy szinte az összes fiú nagyobb nálam.
Ez teljesen kikészíti a kapitóliumi embereket, hogy valakinek, akit szeretnek meg kell halnia. Dráma. Ezzel az eggyel lehet hatni rájuk.
Az elnöknő elmondja a beszédét és megindul visszafelé a menet, mi távozunk utoljára a hangárba. Csókot dobok a közönségnek, amiért sok-sok lány kéz kapkod.

Lassan szállunk le a szekérről. Tudjuk, hogy a mentorok és a stylistom megadott nekünk még valamit:
búcsúzást. Elbúcsúzhatunk egymástól.
- Nem kellett volna ezt tenned. - suttogja a fülembe amikor megölel.
Tudom mire gondol mégis ezt felelem.
- Az se semmi, hogy te magassarkút húztál. - Ezen kicsit elmosolyodik.
-Szeretlek. - mondja.
-Én is.
Nagyon félek hogy elsírom magam, amit egyáltalán nem szabad. Eltűnnének a férfias vonásaim és a végén elvinnék Alexet.
Elkísér a liftig, végig fogom a kezét.
- szia.
- Még látjuk egymást. - mondom és becsukódik a liftajtó.