18. fejezet

a nap erősen süt le ránk, ahogy átvágunk a sűrű bozótoson. ÉN megyek elöl, vagdalom az ágakat, de még így is sok marad. Utánam Maggie caplat, aki küzd a szomjúsággal. A morfium gyorsan hatott, így egyenlőre nem fáj semmink, és valószínűleg nem is fog, mert Maggie egy hadseregnek elegendő fájdalomcsillapítót hozott magával. na meg persze a mérget.
Fogalmam sincs hogy mire kell neki. Nem kérdeztem meg tőle. Miután felmutatta hogy igazából miért is haltunk meg majdnem, egyszerűen azt mondtam hogy most már tényleg induljunk, ő meg bólintott és kiballagtunk a hatosból. Szerencsére a zombik most a gyógyszerekben maradtak.
Aztán Maggie megmutatta hogy szerinte merre kell indulni és arra elindultunk.
És most is megyünk, sorban haladunk el különböző körzetek mellett.
Maggie is és én is csendben bandukolunk, figyelünk, hátha valami ismeretlen eredetű zaj csapja meg a fülünket.
De nem.
Nem követ minket senki, és úgy tűnik, egyenlőre valahol máshol izgalmas a viadal, mert nem támad ránk, sem Kiválasztott, sem Mutánsfalka, sem Környezeti csapás.
Szóval valahol a többiek egymást ölik. Ez most csúnyán fog hangzani, de remélem azért valaki meghal ma, mert akkor eggyel kevesebb ember választ el a győzelemtől.
De itt a bökkenő, már így is csak öten vagyunk. Abból az ötből egy én vagyok, és a másik meg Maggie akivel jelenleg szövetségben állok, és ha nem lennénk már társak akkor sem tudnám megölni. A ciános eset ide vagy oda de szerintem Maggie sem tudna engem megölni.

***

Lassan elkezdem meglátni a Tízes szélét. A házat rajta a zászlóval, azon a jól ismert sertéssel. Látom a jól kivehető Tízest a ház oldalán, és a karámokban lévő állatokat.
Rengeteg állatot. Szinte sejthető hogy kikkel kell majd megküzdenünk. Félve pillantok a két bika felé, akik már most dühösen méregetnek, aztán ott van egy temérdek tyúk, tehenek, disznók, mindegyik nyakában nyakörv és a nyakörvön név.
Még hogy a kapitóliumiak gonoszak! A lázadók állatokba ültették az emberek gyűlöletét!
Hátra pillantok.
- ugye te is tudod hogy mi következik? - kérdeztem.
Bólintott:
- VIszont most nem fognak ránk támadni.
- Honnan tudod?
Akkor vette elő a hátizsákjából az élelmét.
Teljesen jó minőségű és állagú hús és tápszer.
- Ezt... ezt honnnan? - kérdeztem dadogva és majdnem rávetettem magam a kajára, bár az jól láthatóan nem embereknek küldték.
- Addig jött, ameddig te aludtál. Közösen szerezték a mentoraink és szerintem elég egyértelmű az üzenet.
Nekem is világos volt most már minek jöttünk ide. ha az ember állattápot kap akkor az az állatoknak megy, nem neki. Vagyis menjen el a Tízesbe és etesse meg az állatokat, aztán lője le őket hogy neki is legyen mit ennie.
- Mért nem küldtek egyszerűen rendes kaját?
- Mert akkor rögtön mehettünk volna vissza a bőségszaruhoz. - jegyzi meg Maggie.
- Ez igaz.  - Nekem sincs kedvem oda visszamenni, az ugyanis azt jelentené hogy véget ér a szövetségem maggievel, és hogy valószínűleg valaki kinyír a végső nagy összecsapásban.
A mentoraink szereztek nekünk még egy napot.
Előreláthatóan az életünk igen rövid lesz, így egy nap, akár egy évnek is felér.
Elérjük a Tízes szélét.
Maggie gyakorlott mozdulattal, először bedobja a húst, majd kiönti a tápot, végig a határ mentén, majd besprintelünk a házba.
AZ állatok ügyet sem vesznek ránk, amikor ott van a sok finom, egyáltalán nem rohangáló kaja is.
Aztán miután teleették magukat, alszanak. Mi meg kiválasztunk két tyúkot, levágjuk őket és feltesszük forrni, valami húslevesfélének. És akkor végre megkérdezhetem azt amit addig nem mertem. Amit itt az utolsó napokban kell megkérdezzek, mert meg akarom tudni.
- maggie, hol tanultál te meg lopni? hol tanultál meg nyilazni? esetleg miért kell neked a cián?
Maggien látszott hogy tudta ezek a kérdések elő fognak kerülni, és úgy tűnt felkészült a válaszokkal.
- Alex, te is tudod hogy az ötödik kerületből származok. Nem látszol hülyének, így gondolom tudod, hogy az ötödikben nem mindenki él nagylábon. Mi se. Mióta apám meghalt, elszegényedtünk. Három testvérem van. Kicsik. Anyám megbetegedett, így választhattam. Elmegyek az útszélére, esetleg beállok Kiválasztottakat előkészíteni, vagy kiszököm az erdőbe vadászni. Én a vadászást választottam. Fegyvert loptam és bátorságot, hogy elég mélyre bemenjek az erdőbe, hogy találjak valamit.
Először szörnyen ment, de aztán belejöttem. Elláttam magunkat élelemmel, ruhával, néha még maradt annyi hogy kereskedjek, de ha nem volt szerencsém akkor loptam. Soha nem sokat, soha nem egy helyről. Annyit amennyitől senki nem megy csődbe. Aztán ha volt pénzem, visszaadtam. persze nem konkrétan hanem mondjuk ott hagytam a pénztárcám elérhetőség nélkül.
A cián kell. és kész. Arról nem szeretnék beszélni. - fejezi be és a tűzhely felé fordul.
Én pedig nem hiszem el hogy Maggie elmesélte. Nem hittem volna, hogy képes lesz elmondani, de elmondta. és most már nekem is minden világos.
Akkor dördül el az ágyú.
Maggie aprócskát sikkant, még én is megijedek.
- Négyen maradtunk. - nyelek egy nagyot.
- Kész a leves. - mondja maggie nem is foglalkozva azzal amit mondtam.
- Maggie.
Könnyes a szeme ahogy rám néz.
- Adj egy tálat.
Előkotrom a nagy edényt a táskából és beleteszi a leves felét, majd alaposan lezárja.
- Vigyázz forró.
- Köszönöm.
Mindketten tudtuk hogy ez el fog jönni. Mégis visszafordulok az ajtóban.
- Maggie. - rám néz - Köszönöm hogy elmondtad, és hogy segítettél, és hogy... mindent.
- Én köszönöm. - suttogja.
Kilépek az ajtón, az állatok még mindig alszanak.  A nyakörv feszül a hájas nyakukon ahogy szuszognak. Megered az eső.
Én még egyszer visszanézek. Látom ahogy Maggie is indulni készül.
Belépek a fák közé, és próbálok nem arra menni amerre ő is fog.
Mert a szövetségünk felbomlott.