21. fejezet

Egy fehér, steril szobában vagyok. Csak fehérnemű van rajtam, és a takaró a nyakamig fel van húzva. Mindkét kezem, és mindkét lábam, az ágyhoz van szíjazva, sőt úgy tűnik, biztosra mennek, ugyanis a mellkasomon keresztül is egy szalag szorít az ágyhoz. Először alig bírom nyitva tartani a szememet. Az emlékképek, sorba villannak be. A sötétben melegítő Bőségszaru, Maggie ahogy kilép az árnyékból, a gyógyszerzombik, Samantha és társai, amikor ránk találtak, aztán a Maggie arcán átsuhanó felismerés, majd a hang, ami kijelenti, hogy én nyertem. Vagyis Alex.

Ekkor jövök rá, annak a jelentőségére, hogy fehérneműben vagyok. Megtudták. Végem. Egyáltalán mért élek még? Mért nem öltek meg rögtön?

Majd nyilvánosan. – súgja a hang a fejemben – kijátszottam a Kapitóliumot, egyszerűen hülyét csináltam belőlük. Két választásuk van. Vagy fejbe lőnek, csalás miatt, vagy megtartják a titkot maguknak. De vajon melyiket választják? Bevállalják a nyilvános kivégzést, csak azért, hogy bűnhődjek, vagy esetleg véletlen baleset ér? Akkor mért nem gyilkoltak meg már most? Miért, miért, miért? Egyre több kérdés, amikre jelenlegi helyzetemben, jelenlegi állapotban nem tudok válaszolni.

Csak ekkor nézek tüzetesebben körbe. Fehér ágy, ágynemű, gyógyszerek, infúzió, éjjeliszekrény, körbe-körbe sima fal. 

Úgy tűnik, ilyen egyhangú szobákból több ezer van a Kiképzőközpontban, hiszen jól emlékszem, hogy egy ilyen szobában találkoztam először Noellel. Milyen messzinek tűnik most az az emlék. Mennyire féltem, izgultam, rettegtem. Mint most. Mennyi idő telhetett el azóta, hogy először találkoztunk? Mennyi idő telhetett el azóta, hogy kijöttem az Arénából? Eszembe jut, hogy a győztesek csak egypár nap múlva találkoznak a nagyközönséggel, hogy ez az én esetemben mit jelent, azt magam sem tudom… Felhízlalnak aztán feláldoznak. Szép kilátások, mit ne mondjak.

Ekkor rajzolódik ki a jobb falon egy ajtó. Én reflexből lehunyom a szemem, mert nem akarom, hogy esetleg megint kiüssenek. Csak fülelek. Apró, halk lépések. Tálcacsusszanás, gyógyszerzörgés, infúzió kicserélése. Ezután elhalkulnak a lépések, és én pont akkor nyitom ki a szemem, amikor az ajtó körvonalai eltűntek.

Próbálom nyitva tartani a szemem, de úgy tűnik, az infúzióval együtt, alapból belém löknek, valami cuccost, amivel kiütnek.

Így hát reménykedek, hogy a rémálmok elkerülnek.

                                                            *****

Verejtékben úszva ébredek fel, levegőért kapkodok, és próbálom kiűzni a fejemből, a zombi-Maggie, zombi-Alex és zombi-Noel képét. Nehezen megy, de a légzésem egyre jobban lelassul, és én egyre jobban érzem magam, akkor pedig végképp megörülök, amikor észreveszem, hogy a kezeim már nincsenek leszíjjazva, sőt, már infúziót sem kapok. Helyette, egy nagy pohár víz, és egy kevés rizses hús van az éjjeliszekrényre téve. A vizet könnyedén eltűntetem, de mire a rizses hús lemegy, már szinte rosszul vagyok.

Erőtlenül hanyatlok vissza az ágyra.

És akkor nyílik az ajtó, ezúttal a bal oldalról. Katniss lép be. Hozzám rohan, és megölel.

-         mi fog történni? – kérdezem kicsit hisztérikus hangon, mert a kérdések, megint vonatként, kezdenek bennem száguldozni.

-         Nem tudom. Semmi biztosat nem tudok mondani.

-         Meg fognak ölni?

-         Nem. Biztosan nem. De nehéz napok állnak előtted.

-         Noel? – kérdezem halkan.

-         Holnap.

Önkéntelenül is elmosolyodok.

-         Elképesztő, mit alkotott neked a győzelmi riportra.

-         Lány leszek vagy fiú? – kérdezem.

-         Egyszer ez, egyszer az.